A jószívű nagynéni egy háziasszony. Ő analfabéta és kis korától fogva hisz Buddhában. Otthon műveli magát és csak 40 éves kora után ment férjhez. Az Égi Szeme mindig is nyitva volt. Gyakran lát sok, más szintekről származó, tisztátalan dolgot, de mégsem foglalkozik velük. Még a házassága előtt a hasában található volt egy 30-40 cm nagyságú aranyozott gyermek. Ezzel is csak keveset foglalkozott. A házasság után veszekedett a férjével, méghozzá hatszor. Minden veszekedés után a gyermek a hasában kisebb lett. Miután hatszor veszekedtek, a gyermek eltűnt a hasából. Evvel szintén nem foglalkozott.
1995-ben valaki bemutatta neki a Fálun Dáfá-t. Amikor a "Zhuán Fálun" című könyvet a kezébe vette, nem írásjeleket látott, hanem Buddha-alakokat, amik fénylő szemekkel beszéltek hozzá. Megijedt és eldobta a könyvet. Ehelyett a gyakorlatok elmagyárázásánál használt képeket vitte magával és otthon ismételgette a mozdulatokat. Azon az éjszakán volt egy álma. Álmában valaki megmutatta neki a "Zhuán Fálun"-t és azt mondta, hogy ez a könyv a kincsek könyve. Így hát már másnap ment az ismerőseihez, hogy megkapja a "Zhuán Fálun" könyvet.
A jószívű nagynéni gyakran megy a többiekkel a szabadba gyakorolni és a Fá-t hirdetni. Egyik nap azonban a gyakorlatok végzése után hazafelé tartott, és eltűntek a szemei elől a házak, autók, emberek ... minden eltűnt ebből a térből. Így szólt a Mesterhez: "Mester már nem látok semmit, mit tegyek, ha valami ezen a nagy utcán történik velem?" Mikor a dolgokat újra látta ebben a térben, hirtelen házának ajtaja előtt találta magát. Mindig, mikor mindenki együtt gyakorolt, ő csak mosolygott. Megkérdezték tőle, miért mosolyog állandóan. Erre ezt mondta: "Mindenki háta mögött a Mester Fá-teste van. Ha gyakorlás közben elaludtok, akkor a Mester Fá-teste enyhén meglöki a térdetek hátsó részét. Így egyből felébredtek." Mindig, mikor a nevetése által nagy hangzavart okoz, a Mester Fá-teste befogja a száját, hogy ne zavarja a többieket. Egyszer otthon a második gyakorlatot végezte, Fa Lun Zhuang Fa, és egészen a plafonig emelkedett fel, úgy, hogy a feje megérintette a plafont. Így szólt a Mesterhez: "Most már elég. A fejem már érinti a plafont. Hová emelkedjek még tovább?!" És lassan visszatért a padlóra.
Minden alkalommal mikor meditál, a főtudata az Égbe megy, hogy ott játszon. Mikor már majdnem mindenki készen van a gyakorlással, ő gyorsan visszatér. Kezdetben mindent elmesélt, amit látott. Emiatt sokaknál, akik csak nemrég kezdtek gyakorolni, ragaszkodás ébredt fel. Emiatt gyakran kritizálták. Erre eldöntötte magában, hogy nem éri meg, és ettől kezdve semmit sem mondott már el. Már csak sokéves gyakorlóknak mesélt az eseményekről. Későb elmondta neki a Mester, hogy a gyakorlásnál a főtudat nem mehet játszani. Ettől kezdve már nem merte ezt csinálni. Meditáció közben gyakran lát Isteneket más terekben, akik eljönnek hozzá és megpróbálják maguknak megnyerni, mint tanítványt. Sok Isten jött és ment. Ezt mondta a Mesternek: "Mester, már megint megpróbálnak ezek az alakok minket magukénak tudni. Kérem, zavarja el őket azonnal!" A Mester nem vette őt figyelembe. Türelmetlen lett és vitába keveredett az Istenekkel. Verekedett velük, szitkozta őket és azt akarta hogy eltűnjenek. Csak ekkor jött a Mester Fá-teste és megsemmisítette az Isteneket. Most megértette, hogy a Mester a tanítványai megtéveszthetetlenségét akarta próbára tenni a Fá-val kapcsolatosan. Ezt mondta a több éve gyakorlóknak az idős hölgy: "A Fálun Gong-gyakorlók alapja túl jó. Emiatt vitáznak más terekben az Istenek miattatok és szeretnének megszerezni tanítványuknak. Valójában azonban gátolnak a Fá gyakorlásban. Ha nem vigyáztok és túl gyenge a hitetek a Fá-ban, akkor könnyen megtévesztenek titeket." Sokéves gyakorlókhoz ment a Fá-t tanulni, és ezt mondta nekik: "Otthonodban minden aranyozott. Sok Buddha ül a falakon, és velünk tanulják a Fá-t, hallgatják a tapasztalatcserénket; Még a ruhák is aranyban pompáznak a ruhásszekrényben; Mivel az energia negyon erős, a kis állatok és emberek a naptáron életre kelnek és gyakran kijönnek a naptárból." Már egy év után képes volt a jólelkű nagynéni a Dáfá könyveket tisztán olvasni. Általában otthon szokott lenni a lakásában. Otthon marad és olvassa a Fá-t. Mivel sok tisztátalan dolog van az embereken, emiatt gyakran szomorú. Nemrég egy Fá-t tanulmányozó csoportot hozott létre magánál otthon. Ő maga a gondviselő és egyre több ember jön hozzá a Fá-t tanulni. Ezt mondta a sokéve gyakorlóknak: "Azok, akik hozzám jönnek, olyanok, akiket más csoportokban nem találtak elég szorgalmasnak. Rendszeresen olvasom velük a Fá-t. Minden alkalommal, ha végigolvastuk, látom, amint a testük egy réteggel megváltozik. Tényleg bolgoggá tesz, hogy ezt láthatom."
Nála a művelés nyitott. Minden lehetséges természetfeletti képességgel rendelkezik. Látja, hogy a Mester minden egyes gyakorlónak a szituációját a művelésnek megfelelően rendezi el. Egyszer sok vizet pazarolt el. Ezért a Mester egy víz nélküli térbe vitte. Ott kemény az élet. Az embereknek, akik ott laknak, nincs mit inniuk. Egyszer sok gabonát pazarolt el. Így a Mester egy olyan térbe vitte, ahol nem volt mit enni. Azok, akik ott élnek, egy éppolyan kemény életet folytatnak. Így azt, ami a 7. fejezetben az "Az ölésről" című kisfejezetben lett kimondva, végérvényesen megértette: "Ha nem végeztek volna nekik ilyen szertartást, akkor nem volt az élőlényeknek sem ennivalójuk sem innivalójuk és nagyon szenvedtek." Ilyesmi tényleg létezik az univerzumban. A nagynéni most már szintén érti, hogy a Mester minden szava a könyvben az igazság megtestesülése különböző szinteken. Volt egy időszak, amikor állandóan paprikát evett. Ez az idő alatt a meditációban mindig egy csipős dolgot látott maga előtt függni. Csak 5-6 nap múlva értette meg ezt a jelet. A Mester nem akarta, hogy túlságosan ragaszkodjon a paprikához. Ilyen és ehhez hasonló gyakran történt. Ez mind segített neki Xinxing-jének emelésében és Fá megértésében.
A jószívű nagynéni csak napi négy órát alszik. Azt mondja, a Mester nem engedi meg neki, hogy tovább aludjon. Minnél eltökéltebben műveli valaki magát, annál szigorúbban tanítja és ellenőrzi őt a Mester. Megkérdezték őt, hogy milyen módon nem engedélyezi őt a Mester hosszabb ideig aludni. Így válaszolt: "Ha egy kicsit tovább sszeretnék aludni, akkor a testemben elviselhetetlen forróság keletkezik. Ha egy kicsit tovább szeretnék az ágyban maradni, akkor elkezd a tűz alul lángolni. Akkor gyorsan fel kell kelni és a Fá-t kell tanulmányozni és a gyakorlatokat kell végezni. A Mester tudja, hogy a képzettségi szintem nem valami magas. Ezért kis mértékben sem engedi meg, hogy lustálkodjak." Egyik este volt egy álma. Látta a Mestert és ezt mondta neki: "Mester, én egy idős asszony vagyok képzettség nélkül. Nincs valami jó megvilágosodási képességem. Szigorúan kell őriznie engem. Azt, ami nem értek, el kell mondja." Mester ezt mondta: "Igen, ezt fogom csinálni!" Majd hátat fordított neki és elment. Látta a mozdutalot és elkezdett aggódni. Ezért mégegyszer a Mesterhez sietett és ezt mondta: "Mester, hallotta, amit az előbb mondtam? Én olyan vagyok, aki tényleg szeretné magát művelni. Ne hagyjon hátra! Kérem, semmi esetre se hagyjon hátra!" A Mester nevetett: "Nem, nem, nem hagylak hátra!"
1999. július 22. után, mikor a jószívű nagynéni látta a tévében, hogy a Fálun Dáfá-t rossz színben tüntették fel, nagyon feldühödött. Továbbra is tanulta a többiekkel a Fá-t és mindig kitartott mellette. De a tévében azt tudósították, hogy a Mesternek van egy luxus villája és autója. Ezt magára vette. Azt gondolta a szívében, hogy az nem lehet, hogy a Mester jószívűségre tanít minket és közben nem úgy él. Tisztáznia kellett ezt. Így egy nagy csoporttal Pekingbe ment, de a szívében azonban ezt az egy kérdést tartogatta. Pekingbe való megérkezésének estéjén ezt mondta egy hang a fülében: "Ezek nem a te gondjaid." Mikor ezt meghallotta, a következőket gondolta: Így akarja a Mester szilárdságomat próbára tenni. Helyes volt, hogy eljöttem. A második napon nem sietett a petíciós irodához. Meg akart valakit kérdezni, a kérdését tapasztalatcsere által akarta tisztázni. A gyakorlók úgy gondolták, hogy annyira naív, hogy már bájosnak tűnt. Egész szívével művelte magát és mégis azt hitte, amit a gonosz erők a Mesterről terjesztettek. Mások nem látnak és mégis kétség nélkül művelik magukat. Te azonban mindent tisztán és világosan láthattál és mindezek ellenére még vannak kérdéseid? Azt mondta, hogy a Mester azt mondta, hogy ő felelős mindenkiért.
A tapasztalatcsere semmire sem vezetett. Elment a Mennyei Béke terére, felvett egy régi újságot és ráült, hogy egy kicsit kipihenje magát. Mialatt ott ücsörgött, feltűnt neki egy cikk ebben az újságban: Egy Li Hong Zhi nevezetű ember (a fordító megjegyzése: a "Hong" írásjel más mint a "Hong" a Li Hongzhi Mester nevében) visszatért külföldről és észrevette, hogy a háza és a három autója le lett foglalva. Azt mondták neki, hogy az autóit és a házát már lehet látni a tévében. Fel akarta keresni az a férfi a kormányt és keresetet akart benyújtani. Teljes szívéből örvendett: "A Mesterem az én Mesterem. Soha nem olyan, mint amilyennek mondják." Sietett, hogy a petíciós irodához érjen. Még a bejáratot sem érte el, máris le lett tartóztatva. Bárhová is vitték, mindenhol terjesztette és helyreigazította a Fá-t. Azzal kezdte, hogy ő egy analfabéta volt és így folytatta tovább. Helyreigazítást végzett, míg végül minden rendőr ezt mondta: "Kedves nagynéni, maga túlságosan jószívű." Hazaküldték, még egy extra rendőrt is küldtek, aki rendszeresen látogatta. Felismerte, hogy az egyik életében ez a rendőr a fia volt. Rendszeresen mesélt neki a Fá tanításról, ami megmenti az embereket. A rendőr mindig sírva hagyta el a házat.
A jószívű nagynéni gyakran ment Pekingbe és soha sem félt. Ha nem talált szállást valamilyen kis hotelben, egy alagútban aludt a Mennyei Béke tere mellett. Bármit is tett, a zászlót kifüggesztette, az igazságot hirdette, a rendőrök nem találták meg. Ha fogságba került, azonnal el is lett engedve. Mivel azonban sok mindent látott, ragaszkodott hozzá, hogy fogságba kerüljön. Sok mindent el is mesélt a gyakorlóknak, ami a beteljesedést illeti. Később felismerte, miután olvasta a Mester újabb írásait és tapasztalatcserét folytatott a sokéve gyakorlókkal, hogy újra ki lett használva a rossz erők által, még hogyha a szíve a helyes úton is volt. Lassan egyre jobbá vált, számtalan információt terjesztett a Fálun Dáfá helyreigazításával kapcsolatban és amint hazaért, lelkiismeretesen tanulta a Fá-t. Egyszer egy sokéve gyakorló találkozót beszélt meg vele a háza közelében. Már messziről felismerte, mert ezen a téli napon egy fehér, nyáron viseletes, szalmakalapot viselt. Megkérdezte tőle, hogy miért visel egy ilyen nagy nyári kalapot. Ezt mondta: "Most minden nap küldenek valakit a házam elé, hogy engem figyeljen. Amúgy is a rendőrség itt van a közelben. Félek, hogy felismernek, ezért öltöztem be, hogy ne ismerjenek fel." A sokéve gyakorló annyira nevetett, hogy már a hasa fájt. Nem értette a viselkedését és megkérdezte, hogy miért nevet. Így válaszolt : "Már messziről láttalak eben a fehér kalapban." Erre gyorsan levette a kalapot.
A Minghui-weblapon megjelent:
2001.04.04.
* * *
tovább ...