Támogatás a jogi körből: "Elolvastam Csiáng Cö-Min bűntetteiről szóló levelüket. Remélem, hogy a bűnöst elítélik"

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Az emberi jogok megsértésének sürgős befejezése érdekében és az egykori államfő Csiáng Cö-Min és bűntársai, Liu Jing, Luo Gan és Zhou Yongkang minél előbbi bíróság elé állítása érdekében, úgy határoztak a finn Fálun Gong-gyakorlók, hogy még több ember figyelmét hívják fel a Fálun Gong üldözésére Kínában. Különösen azokat az embereket akarták elérni, akik a jogi körökben mozognak és a helyi kormányhivataloknál. Az egyik főcél az volt, hogy informálják az embereket azokról a számtalan jogi esetekről, melyeket az üldözőkkel szemben indítottak el. Sok válaszlevelet és támogató szót kaptunk leveleinkre.

Finnország minden körzetének helyi kormányához küldtünk leveleket, hogy informáljunk a Fálun Gong gyakorlatról, melyből több mint 60 ország lakosai profitálnak. Finnország legkisebb falvaiban is meg lehet tanulni a Fálun Gong-ot, csak meg kell hívni a gyakorlókat. Néhány iskola és szervezet már felvette velünk a kapcsolatot és arra kértek minket, hogy látogassunk el hozzájuk.

Az akció másik célja az volt, hogy informáljuk a helyi kormányhivatalokat Finnországban az üldözésről és súlyos emberjogi sértésekről, melyeket a Fálun Gong-gyakorlók ellen követnek el Kínában. Egy nagy nemzetközi emberjogi ügyről van itt szó, melynek hatását Kínán kívül is érzékelni lehet a kínai követségek és konzulátusok által. Ezért gondoltuk, hogy országunk kormánya, beleértve a helyi kormányokat is, világosan és tudatosan lássanak ebben az ügyben.

A Finnország és Kína közti gazdasági kapcsolatok megerősödtek és az emberi jogok tiszteletben tartása is el nem választható része a kereskedelmi kapcsolatoknak. Ha a cégek nincsenek tisztában az üldözéssel és a jogtalan emberjogi sértésekkel vagy a kényszermunkával, akkor ez ahhoz is vezethet, hogy a finn cégek támogatják az üldözést tudomásuk nélkül, úgy, hogy pénzzel látják el azt. Így részeivé válnának a súlyos emberjogi sértéseknek. A mi felelőségünk, hogy elmagyarázzuk nekik, hogy mibe keverhetik őket.

...

Sok ügyvédi iroda válaszolt leveleinkre és köszönték meg azokat. Néhányan fel is hívtak minket, hogy még több információhoz jussanak. Egy válaszlevélben tömören össze volt foglalva fáradozásunk célja: "Elolvastam Csiáng Cö-Min bűntetteiről szóló levelüket. Az ügy nagyon komoly és remélem, hogy a bűnöst elítélik."

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a23120-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo