„Tegyétek tönkre a hírnevüket, döntsétek romba őket anyagilag, és semmisítsétek meg őket fizikailag!” 1999. július 20-án ezzel a felhívással kezdte meg az egykori államvezető, Jiang Zemin a Fálun Gong (Fálun Dáfá) elleni üldözését Kínában.
Egy rajtaütésszerű akció keretében aznap, szó szerint erőszakkal hurcolták el az ágyukból a Fálun Gong gyakorlókat. Ezt kínzás és gyilkolás követte a kínai munkatáborokban, börtönökben és pszichiátriai intézményekben. A kínzások és a népirtás azóta is tart.
Az ottani hatóságok hallgatnak róla, de hiteles és igazolt forrásokból származó nemzetközi jelentésekből ma már azt is tudni, hogy Kínában számtalan Fálun Dáfá gyakorlót öltek és ölnek meg a mai napig olyan államilag szervezett és jóváhagyott műtétek során, ahol a gyakorlók szerveit mindenféle érzéstelenítés és az érintettek beleegyezése nélkül eltávolítják. Ezeket a műtétet követően transzplantációs célokra használják és értékesítik.
A nemzetközi társadalom egyre nagyobb aggodalommal figyeli a fejleményeket. Különösen, hogy a pekingi rezsim az utóbbi években igyekszik elnyomó kampányát a nyugati országokra is kiterjeszteni.
A Fálun Dáfá - békés meditációs út alapelvei az Őszinteség, Együttérzés és a Türelem egyúttal az emberi létezés alapvető értékei. A lelkiismeret szabadsága és ezen értékek megvédése fennmaradásunk záloga.
Ezen a napon megemlékezünk azon embertársainkról, akik életüket vesztették az elmúlt 26 évben a Kínai Kommunista Pártnak a Fálun Dáfá-gyakorlók ellen irányuló népirtása következtében.
Az ősi bölcsesség szerint, a jót jóval, a rosszat rosszal viszonozza a sors. Hiszünk benne, hogy közel van az a nap, amikor véget ér az üldözés.
Bővebb információ a Fálun Dáfáról: https://www.learnfalundafa.org/hungary/
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
* * *