(de.minghui.org) A Zhuán Fálun, a Fálun Dáfá fő műve 1995. január 4-én jelent meg. Az elmúlt 30 év alatt 50 nyelvre fordították le, és több mint 100 millióan olvasták el világszerte, többek között Svájcban is. Elég sokan vannak, akik az elmúlt 20 évben újra és újra elolvasták, és arról számolnak be, hogy a tartalom mélysége még ma is vonzza őket.
„Ez a könyv irányítja az életünket”
Egy nap 2000 nyarán Simone egy világossárga szórólapot talált a postaládájában. Megmutatta a férjének, Christiannak. A szórólap egy Kínából származó meditációs gyakorlatot írt le. Ez jól illett hozzájuk, mivel mindketten érdeklődtek a spirituális művelési utak iránt.
Amikor Christian elolvasta a szórólapot, és meglátta rajta az „Őszinteség, Jószívűség és Tolerancia” szavakat, valamint azt, hogy a Fálun Dáfát a Kínai Kommunista Párt (KKP) üldözi, azonnal azt gondolta: „Ennek valami nagyon jónak kell lennie.” Később azt mondta: „Amikor a gonosz fenyegetve érzi magát, nem fogja sajnálni az erőfeszítést, hogy üldözze az embereket.”
Rákeresett az interneten a Fálun Dáfára, és megtalálta a Zhuán Fálun című könyvet, amelyet azonnal elkezdett online olvasni. Mivel munkaszüneti nap volt, és szabadnapos volt, folyamatosan olvasta, csak evésre és alvásra tartott szünetet.
Christian fiatal kora óta kereste az élet értelmét. Sok könyvet olvasott a vallásról és a spirituális művelési utakról, de mindig úgy érezte, hogy csak a felszínt kapargatja, és képtelen volt felfogni mindannak a valódi jelentését, amit olvasott, ezért még mindig sok kérdése volt. Azokban a hónapokban, mielőtt megismerte a Fálun Dáfát, gyakran voltak furcsa, negatív gondolatai. Kétségbe volt esve, mert valójában jó ember volt, de nem tudta megállítani ezeket a negatív gondolatokat.
Amikor már teljesen tanácstalan volt, a mennytől kért segítséget – három nappal később a felesége odaadta neki a Fálun Dáfáról szóló szórólapot. Azonnal elkezdte olvasni a Zhuán Fálunt. Miután végigolvasta, biztos volt benne: „Pontosan ezt kerestem. Most megtaláltam. A Zhuán Fálunban minden igaz.” Mivel úgy találta, hogy a könyv sok mélyebb jelentésszintről szól, még egyszer elkezdte olvasni az elejétől kezdve.
Miközben Christian olvasta, Simone-nak feltűnt a következő mondat:
„Nem az a cél, hogy ne egyél húst, hanem az, hogy ne legyen ragaszkodásod.” (Zhuán Fálun - 7. előadás - A húsevés kérdése)
Azt mondta: „Pontosan ez az, amit keresek – hogy spirituálisan műveljem magam, és javítsam a jellememet.”
Ezután felvették a kapcsolatot egy helyi Fálun Dáfá-gyakorlóval, és kaptak több videokazettát, információs anyagot és természetesen a Zhuán Fálun egy példányát. Simone-nak, aki napközben a házimunkával és kétéves kislánya gondozásával volt elfoglalva, csak esténként volt ideje olvasni a könyvet. Amikor három éjszakával később elolvasta az utolsó oldalt, ő is biztos volt benne, hogy a könyvben minden igaz. Különösen nagy hatással volt rá, amikor ezt olvasta:
„Ha a szíved mindig ilyen harmonikus és irgalmas, akkor lesz egy elhárító zónád vagy egy helyiséged a gondolkodásra, ha a problémák hirtelen felbukkannak.” (Zhuán Fálun - 4. előadás - A karma átalakulása)
Ahogy Simone beszámolt róla, fiatal anyaként nehéz volt uralkodnia magán és nem szidni a gyermekét a nevelés során, különösen, ha rossz kedve volt. De miután elolvasta a Zhuán Fálunt, megértette, hogy azokat a gyermekeket, akik valamit rosszul csináltak, anélkül kell fegyelmezni, hogy szülőként érzelmileg elragadtatná magát.
Simone és Christian elindultak a művelés útján. A negatív gondolatok, amelyek Christian-t gyötörték, fokozatosan eltűntek, miután elolvasta a Zhuán Fálunt. Ettől kezdve a Zhuán Fálun tanításai irányították az életüket.
Simone még emlékszik egy 20 évvel ezelőtti, az egyik szomszédnőjével kapcsolatos élményre. Az alattuk lakó idős asszony gyakran panaszkodott. Botjával a mennyezetet kopogtatta, hogy kifejezze az elégedetlenségét. Kinyitotta az ablakot is, és káromkodott, vagy hívta a rendőrséget. A szomszédok szerint elviselhetetlen volt. Még egy közös levelet is aláírtak, amelyben arra kérték a nőt, hogy költözzön el, mert nem bírják elviselni, hogy mellette lakjanak. Amikor Simone egy nap a folyosón találkozott a szomszédnővel, az ismét szidta Simone-t és a gyermeket, és panaszkodott. Simone nyugodtan válaszolt: „Bánhat velem, ahogy akar, nem fogok tiltakozni. Én mindig kedvesen és jóindulatúan fogok bánni Önnel.”
Simone mindig is megpróbálta, hogy jó ember legyen. De „ha nem gyakoroltam volna a Fálun Dáfát, és nem tanultam volna meg a Zhuán Fálunból, hogy nem kellene visszavágni, ha megütnek, és nem kellene visszabeszélnünk, ha leszidnak, akkor tényleg nem tudtam volna így bánni vele”.
Egészen váratlanul az idős asszony ettől kezdve mindenkivel barátságos volt. Többé nem talált ki történeteket, és nem is panaszkodott többé. Simone teljesen el volt ámulva. Valóban tudta érezni a jóság erejét, amit a Zhuán Fálun bontakoztatott ki.
Simone és Christian arról számoltak be, hogy elégedettek voltak az életükkel, mielőtt találkoztak a Zhuán Fálun tartalmával. Ugyanazok voltak az eszményeik, tisztelettel bántak egymással, és jól kijöttek a rokonaikkal és barátaikkal. De mióta olvasták a Zhuán Fálunt és elkezdték gyakorolni a Fálun Dáfát, megtapasztalták az „igazi boldogságot”.
Simone azt mondta: „Amikor olvasom a Zhuán Fálunt és megosztom másokkal a Fálun Dáfá gyakorlásának az áldásait, különösen, ha tudom, hogy ez segíteni fog nekik, boldogságérzetet érzek, egy nagyon nyugodt és sugárzó érzést, és minden csodálatos.” Amikor a Zhuán Fálunban leírtak szerint viselkedik, az élete javul. Az élet könnyebbé válik, mert a Fálun Dáfá alapelveit – Őszinteség, Jószívűség és Tolerancia – alkalmazza a jó és a rossz, a helyes és a helytelen megítélésére. Képes feladni a hírnév és a szerencse utáni vágyat, és a konfliktusokban a saját hiányosságait keresni. Christian azt mondta: „A Zhuán Fálun egy fontos vezérfonala az életünknek, nemcsak a világi világban, hanem a spirituális életünkben is. Habár a gyakorlás elkezdése után nehézségekbe ütköztem, és gyakran úgy tűnt, hogy nem létezne megoldás, és nem tudtam, hogy mit kellene tennem, aztán megértettem a Zhuán Fálunban rejlő mély alapelveket, és képes voltam meglátni „a fényt az alagút végén”.
Bővebb információ a Fálun Dáfáról: https://www.learnfalundafa.org/hungary/
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: People in Switzerland Benefit from Reading Zhuan Falun (Part 1)
Forrás: Wie Schweizer von der Lektüre des „Zhuan Falun“ profitierten - Teil I
* * *