(de.minghui.org) Egy Fálun Dáfá-gyakorló vagyok Nanjing városból, Jiangsu tartományból. 1996-ban kezdtem el gyakorolni a Dáfát. Mivel a Mester nem tartott szemináriumokat Nanjingban, a helyi gyakorlók mindig is szerették volna őt személyesen látni. Nem sokkal azután, hogy megkaptam a Fát, részt vettem egy tapasztalatcsere-konferencián. Ott egy technikus Jiangsu tartományból – akit a továbbiakban „T“-nek fogok nevezni – megosztotta velünk azt az élményét, amikor külföldi útja során egy repülőgépen találkozott a Mesterrel. Ezt az emléket most felelevenítem, és megosztom másokkal.
---
Amerikába repültem, és a visszaúton találkoztam Li Mesterrel. Valójában Li Mester ugyanazzal a járattal utazott az Egyesült Államokba, mint én, de akkor még nem vettem őt észre. A visszaúton azonban, amikor éppen beszálltam a gépre, megláttam egy magas, középkorú férfit, aki nem sokkal utánam lépett a fedélzetre. Felcsillant a szemem, és arra gondoltam: „Nem ő Li Mester?”
Korábban még sosem találkoztam személyesen a Mesterrel, és még nem kezdtem el gyakorolni a Dáfát, de a feleségem és a lányom már gyakorolták. Láttam Li Mestert a videón, amikor a szemináriumát nézték, és mély benyomást tett rám.
Tudtam, hogy a Dáfá jó, és nagyon tiszteltem a Mestert. Úgy gondoltam: „Nem szabad kihagynom ezt a lehetőséget.” Ezért odamentem hozzá, és megkérdeztem: „Elnézést, megkérdezhetem, hogy Ön Li Mester?” A Mester mosolyogva válaszolt: „Igen.” Amikor leült, szerettem volna mellé ülni, de a vele utazó gyakorló nem egyezett bele, mondván: „A Mester nagyon fáradt, pihennie kell.” A Mester azonban megértette az érzéseimet, és azt mondta a gyakorlónak: „Cseréljetek helyet egy időre, hadd üljön mellém.” Így nagy szerencsémre mellette ülhettem.
Szerettem volna beszélgetni a Mesterrel, de nem tudtam, mit mondjak. A Mester sem szólt semmit. Elővett egy újságot, olvasni kezdte, majd nekem is adott egyet. Csendben ültem, de képtelen voltam az olvasásra koncentrálni – szívem mélyéről szerettem volna kérdezni tőle. Fél óra belső vívódás után végül megszólaltam: „Li Mester, értem azt, amit a Fálun Gong tanít, és nagyon tisztelem Önt.” A Mester elmosolyodott, de nem válaszolt. Folytattam: „Szeretném én is megtanulni a Fálun Gongot, de még sosem vettem részt az Ön szemináriumán. Bárcsak a Mester adna nekem egy Fálunt!”
A Mester rám nézett és nevetett – úgy, ahogy egy felnőtt néz egy ártatlan gyermekre. Azt mondta: „Olvasd a könyvet. Olvasd sokat a könyvet.” Elpirultam, mert éreztem, milyen naiv volt a kérésem.
Egy idő után, a gyakorlótársam többszöri felszólítására visszatértem a helyemre. De nem sokkal később megint úgy éreztem, hogy kérdeznem kell a Mestertől, ezért ismét odamentem hozzá, és leültem mellé. Ekkor újra elküldött a kísérő gyakorló. A következő alkalommal viszont a Mester intett neki, hogy hívjon vissza engem, és üljek mellé.
A Mester arra kért, hogy nézzek ki az ablakon. Hirtelen egy hatalmas, színes fénygyűrűt láttam a repülő szárnya alatt – gyönyörű és lenyűgöző látvány volt.
Amikor Pekingben búcsút vettem Li Mestertől, azt mondtam: „A nanjingi Dáfá-gyakorlók nagyon szeretnék, ha a Mester eljönne Nanjingba szemináriumot tartani.” A Mester így válaszolt: „Meg kell várnunk a megfelelő alkalmat, az idei lista már tele van.” Aztán megkérdeztem: „Mester, adhatna néhány tanácsot a nanjingi gyakorlóknak?” A Mester így felelt: „Olvassátok többet a könyveket, olvassátok többet a könyveket, és olvassátok többet a könyveket.”
Ettől kezdve a nanjingi gyakorlók elkezdték még többet olvasni a könyveket, és egyre mélyebben tanulmányozták a Fát.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Forrás: Eine kostbare Erinnerung
* * *
tovább ...