(de.minghui.org) 1995-ben kezdtem el gyakorolni a Fálun Dáfát (más néven Fálun Gongot) [1]. Visszatekintve a több mint 20 éves művelési utamra, örömöt érzek, hogy megkaptam a Fát, és sajnálatot, hogy a hibás utat jártam. Hálás vagyok Li mester kegyes áldásáért és védelméért. Szeretném elmesélni, hogy mi történt azután, hogy jogtalanul elítéltek.
A műhely
2002 nyarán elítéltek és bebörtönöztek a tartományi női börtönben, mert tisztáztam az embereknek a Fálun Dáfá és az üldözés igaz körülményeit. Az ottani bűnöző foglyok kegyetlenek voltak, és kínoztak engem és más gyakorlókat. Azt akarták, hogy feladjuk a hitünket. Szenvedtem a szégyentelen és kegyetlen kínzási módszerektől. Néhány hónap múlva az egyik legrosszabb részlegre, a börtönműhelybe helyeztek át.
A műhely a börtön főépületének az alagsorában volt, és két bejárata volt. Sötét és nyirkos volt, és nem volt szellőzése. A levegő rossz volt, és nyáron nagyon meleg volt.
Több mint 300 fogvatartottnak kellett ott napi több mint 19 órát dolgoznia, reggel 7 órától másnap hajnali 3 óráig. Csak alkalmanként hagyhatták abba a munkát éjfélkor. A kínai újév kivételével minden nap dolgozniuk kellett. E kényszermunka révén a börtön évente több mint 10 millió jüant (kb. 1,3 millió eurót) keresett.
2004 augusztusában nyolc napig egyik foglyot sem engedték vissza a cellájába. Mindenkinek alvás nélkül kellett tovább dolgoznia, hogy a ruhákat időben elkészíthessék az Egyesült Államokba történő exportra. Éjjel-nappal elviselhetetlen körülmények között dolgoztunk, hogy befejezzük a szükséges darabszámot. Sokan elájultak, vagy „véletlenül” megszúrták az ujjukat a varrógép tűjével. Ez naponta megtörtént. Ennek ellenére, csupán egy rövid szünet után, tovább kellett dolgozniuk. Olyanok voltunk, mint a gépek, amelyek pénzt kerestek a börtönnek.
Egy ilyen durva és kegyetlen környezettel szembesülve, és azzal a bűntudattal, hogy akaratom ellenére megtagadtam a hitemet, az összeomlás szélén álltam szellemileg és testileg. Li mester körbeadott írásai voltak azok, amelyek, mint egy erős fény, megvilágították az utat.
A Mester azt mondja:
„Mindegy mibe ütközöl, ha te felismered, akkor azonnal javítsd ki. Ha visszaestél, akkor állj fel és csináld tovább azt, amit egy Dáfá-tanítványnak csinálnia kell.” (Fá-magyarázat Vancouverben a Fá-konferencián, Kanada 2003, 2003. május 18.)
Először is írtam egy ünnepélyes nyilatkozatot, hogy mindent érvénytelenítek, amit nyomás alatt írtam, és amivel feladtam a hitemet. Ugyanakkor kijelentettem, hogy ragaszkodom a hitemhez és Fálun Dáfát fogok gyakorolni. Ezt átadtam a női őröknek.
Ezután írtam egy jelentést az illetékes ügyészségnek, amelyben leírtam a Dáfá-gyakorlók túlzott kényszermunkáját és üldözését. A munkából való visszatértem után, bedobtam a börtön folyosóján található dobozba.
Nem kaptam választ.
Levél a börtön igazgatónőjének
Hogyan lehet megteremteni egy börtönben a műveléshez szükséges környezetet? A Mester bölcsességet adott nekem, így tudtam, mit kell tennem.
2004 májusának végén írtam egy négyoldalas levelet a börtön igazgatónőjének, amelyben elmagyaráztam a Fálun Dáfá üldözésének valódi hátterét és a kapcsolódó törvénysértéseket. A levél három követelést is tartalmazott: a munkaidő csökkentését, a Fá tanulására és gyakorlására való környezet megteremtését a Dáfá-gyakorlók számára, és hogy minden vasárnap pihenőnap legyen.
Megmutattam a levelet egy másik gyakorlónőnek, aki azt mondta: „Ez igazán jó. Így fejezzük ki, amit akarunk.” Gyorsan és elővigyázatosan átadta a levelet a börtönben lévő 14 másik gyakorlónak, akik mind aláírták azt. Amikor a börtön igazgatónője reggel ellenőrizte a műhelyt, odaadtam neki a levelet.
Három nappal később berendeltek az igazgatónő irodájába. Amint beléptem az ajtón, az igazgatónő az asztalra csapott az öklével, és dühösen kiabált: „Hogy merészelhettek közösen egy ilyen levelet írni?”
Mosolyogtam, és egészen nyugodtan válaszoltam: „Miért ilyen dühös? Helytelen leírnunk a közös gondolatainkat Önnek?”
„Nem helytelen levelet írni, – válaszolta dühösen – hanem az, hogy ilyen sokan aláírták.”
„Azt mondták, hogy ez a levél kifejezi az érzéseiket, ezért aláírták” – válaszoltam.
Az igazgatónő megnyugodott, és egy kézmozdulattal jelezte, hogy üljek le. Körülbelül tíz percig beszélt velem, azt állítva, hogy ez a levél bajba sodorná, és hogy ő nem határozhatná meg a munkaidőt.
A következő tíz nap nyugodtan telt el. Aztán egy reggel a munkacsoportunk felügyelője bejött a műhelybe, és mindenkit megmotozott. Megtalálta az összes verset a Hong Yinből, amelyet egy jegyzetfüzetbe írtam le a mellettem levő gyakorlónőnek.
A csoportom minden egyes rabjának, összesen 15 embernek másoltam le egy vagy két verset a Hong Yinből. Mindannyian szívesen olvasták őket. Később megtudtam, hogy a cellám egyik rabja jelentett fel.
47 napra magánzárkába zártak „a Fálun Gong népszerűsítéséért”. A kiképzőnő azt mondta nekem: „Úgy gondolod, hogy a munkaidő hosszú. Most örökre kipihenheted magad!” Azt hiszem, bosszút akartak állni, amiért levelet írtam az igazgatónőnek.
A főfelügyelőnő adott nekem néhány oldal vonalas papírt, és azt mondta, hogy írnom kellene egy önkritikus jelentést, amíg a magánzárkában vagyok. De ehelyett írtam egy 25 oldalas levelet, amelyben tisztázom az igazságot a Fálun Dáfáról azoknak, akik elolvasnák.
A Fá felmondásán, a gyakorlatok végzésén és az őszinte gondolatok küldésén kívül elmagyaráztam a Fálun Dáfá igaz körülményeit is: hogyan kezdtem el gyakorolni, a gyakorlás előnyeit, mi a Fálun Dáfá, miért üldözte a KKP és Jiang Zemin (a KKP korábbi elnöke) szélhámos csoportja a Dáfát, és hogy a Fálun Dáfá elterjedt az egész világon. Saját tapasztalataim alapján szerettem volna megérttetni velük a Dáfá szépségét és értékét. Amikor befejeztem, átadtam a levelemet a főfelügyelőnőnek.
2004 decemberének végén a műhelyt az alagsorból a börtönudvar nyugati oldalán lévő világos, tágas épületbe költöztették; a napi munkaidőt fokozatosan lerövidítették hajnali 3 óráról este 10 órára. A levelem első követelése teljesült.
A főfelügyelőnő szívrohamot kapott, és három nappal azután került kórházba, hogy magánzárkába zárt. Friss házas volt, és épp akkor tért vissza a nászútjáról.
Sajnálatos, hogy nem volt alkalmam elmagyarázni neki azt az elvet, hogy a jótetteket megjutalmazzák, a rossz tetteket pedig rosszal torolják meg.
Az a rabnő, aki feljelentett engem, és ezzel azt okozta, hogy magánzárkába zárjanak, később porckorongsérvet kapott, és többé nem tudott gondoskodni saját magáról. Nem hibáztattam őt. Ehelyett segítettem neki ételt hozni, elmosogattam az edényeit és kimostam a ruháit. Így meg tudtam mutatni neki, hogy milyen jó a Fálun Dáfá, és megcáfoltam azokat a hazugságokat, amelyek kialakultak az elméjében.
A cellámban lévő összes fogoly csodálatát kivívtam.
A Mester előadásai elterjedtek az egész börtönben
Amíg börtönben voltam, mélyen tudatára ébredtem annak, hogy a gyakorlóknak miért kell tanulniuk a Fát. Igazán sajnáltam, hogy nem tanultam még többet a Fát; de hogyan tudnám ezt újra bepótolni?
A többi gyakorló leírta azt a Fát, amit kívülről megtanult, és ezt kicseréltük egymással. Még ha csak néhány mondatra is emlékeztünk, elég értékes volt ahhoz, hogy leírjuk, és így szilárdan megőrizzük őket a memóriánkban.
Bár minden Dáfá-gyakorló számára kijelöltek egy rabnőt, akinek szemmel kellett tartania őt, szinte mindegyik nő megértette a valódi hátteret, és mindent megtett, hogy megvédje.
Néha segítettek, hogy eljuttassák hozzánk a Mester előadásait. Egy gyakorlónő, aki a börtön egy másik részében volt bezárva, kilenc füzetbe írta le a Zhuán Fálun kilenc leckéjét, és körbeadta őket. Ezenkívül a Mester új Fá-előadásait folyamatosan a kezünkre játszották a börtönön kívülről.
Tisztán emlékszem, hogy 2005. július 3-án este, miután befejeztem a munkámat, egy magas, csinos fiatal nő odajött hozzám a mosdóban, és egy összehajtogatott papírlapot csúsztatott a kezembe. Szótlanul rám nézett, megfordult és elment. Gyorsan visszamentem a cellámba, és a félhomályban kibontottam a papírt.
Li mester előadásának másolata volt a chicagói Fá-konferenciáról. Az előadás időpontja 2005. június 26-a volt. Éppen csak hét napig tartott, amíg beérkezett ide. Abban a pillanatban könnyek szöktek a szemembe.
Azonnal háromszor másoltam le kézzel a Mester beszédét. Egy példányt a külső börtönterületnek, egy példányt pedig más gyakorlóknak adtam. A harmadik példányt egy rabnak adtam a csoportomból, aki éppen akkor kapta meg a Fát. A motozás során azonban egy női őr megtalálta a papírt. Rám kiáltott: „Te írtad? Ki adta neked?”
Ránéztem, és egészen nyugodtan azt mondtam: „Olvassa el figyelmesen. A Fálun Gong nem az, amit Jiang Zemin és a KKP közzétesz. Ez a Buddha-Fá!” Aztán felmondtam neki a Mester Fáját:
„Teljesen mindegy mennyi pénzt, mennyi jó dolgot adsz nekik, az nem olyan jó, mintha ezt a Fá-t adod nekik. Lehetővé teszi, hogy egy vidék, egy nép, egy ország, sőt az egész emberiség erkölcse emelkedjen és az emberek boldogan és harmonikusan élhessenek.” (Fá-magyarázat az USA-ban - Fá-magyarázat a New York-i összejövetelen, 1997.03.22)
Az őr nem szólt egy szót sem, és a Mester előadásával a kezében kiment a cellából.
Úgy tűnt, mintha vihar közeledne, de a Fá és a Mester ereje azonnal egy irgalmas energiamezőt hozott létre. A gonosz, amely üldözött engem, feloldódott, és a Mester ismét eltávolított számomra egy problémát.
A Mester azt mondja:
„Ha egy művelőként az ember megszilárdíthatja magát és szilárd, erős őszinte gondolatai vannak, amelyek semmitől sem hagyják magukat megingatni, megrendíteni, akkor ez igazán valóban nagyszerű. Olyan mint egy gyémánt, sziklakemény, senki sem indíthat meg téged, aztán a gonosz félni fog, ha meglát téged. Ha nehézségeknél neked valóban nagyon őszinte gondolataid vannak, a gonosz általi üldözés előtt és a zavarások előtt csak egy mondatot szükséges mondanod szilárd őszinte gondolatokkal, akkor a gonosz azonnal fel lesz oszlatva, (taps) a gonosz által kihasznált emberek meg fognak fordulni és menekülni fognak, a gonosz általi üldözés el fog tűnni és a gonosz általi zavarások nyomtalanul el lesznek tűnve. (Fá-magyarázat a nemzetközi Fá-konferencián az USA nyugati partján, 2005. február 26,)
A gyakorlatok végzése
Miután írtam a börtön vezetőségének, elkezdtem végezni a gyakorlatokat. Nem volt könnyű feladat a börtönben gyakorlókörnyezetet teremteni. Az a rabnő, akinek az volt a feladata, hogy szemmel tartson engem, kétségbeesetten próbált megakadályozni abban, hogy végezzem a gyakorlatokat. Az elején még egy percig sem tudtam gyakorolni. Néha-néha tudtam néhány mozdulatot tenni, ennek nagyon örültem.
Mielőtt magánzárkába kerültem, írtam egy levelet az illetékes börtönfelügyelőnőnek, és engedélyt kértem a gyakorlatok végzésére.
Amikor a felügyelőnő néhány nappal később éjszakai műszakban volt, behívott az olvasóterembe egy beszélgetésre. Sok kérdést tett fel nekem a Fálun Gongról, és megkért, hogy mutassam meg neki az öt gyakorlatot. Volt egy porckorongsérve, ezért azt javasoltam neki, hogy olvassa el a Zhuán Fálunt és végezze otthon a gyakorlatokat. Nem mondta, hogy ezt fogja tenni, de úgy tűnt, elfogadja a javaslatomat.
Néhány gyakorló és én azon gondolkodtunk, hogyan végezhetnénk együtt a gyakorlatokat, majd cselekedtünk. Az ügyeletes rabnők mindannyiunkat jelentettek a felügyelőnőnek.
Írtam egy további levelet, és odaadtam a kiképzőnőnek. Néhány nappal később a kiképzőnő megszólított, és azt mondta: „Elolvastam az összes levelet, amit írtál, beleértve a családod leveleit is. Ami a gyakorlatokat illeti, nem tudom megígérni, hogy végezheted őket. Ehhez nincs jogom. Az ő (a rabnő) kötelessége, hogy visszatartson benneteket ettől. Miért nem gyakoroltok hát most? Visszatartottalak én benneteket ettől? Még ha ezt az egyenruhát is viselem, úgy kezellek téged, mintha a húgom lennél!”
Elmeséltem a többi gyakorlónak, amit a kiképzőnő mondott, és a következő alkalommal, amikor együtt végeztük a gyakorlatokat, az ügyeletes rabnők nem próbálták meg, hogy visszatartsanak bennünket ettől. Most már volt egy olyan környezetünk, ahol végezhettük a gyakorlatokat, de nem tartott sokáig, amíg a börtönrészleg tudomást szerzett róla.
Mindig, amikor valakit ellenőrzésre küldtek, az ügyeletes rabok azt kiáltották: „Fálun Gong, feküdj le gyorsan!” Elkezdtek védeni minket.
Az egyik főfelügyelőnő azt mondta nekem a szolgálati szobájában, hogy vigyáznom kellene, hogy a felettese ne fedezzen fel bennünket a gyakorlatok végzésénél, különben ő maga is bajba kerülhet.
Egy sötét titkot is felfedeztem a börtönben. A műhelyben az órák tíz perccel lassabbak voltak, mint a börtön épületében, így a rabok naponta 20 perccel többet dolgoztak, ami évente több mint tíz plusz napot jelentett.
A vasárnap a pihenés napja
A büntetés-végrehajtási törvény előírja, hogy a fogvatartottak vasárnap és munkaszüneti napokon jogosultak pihenésre. Megtudtam, hogy a melléképületben, egy férfibörtönben a rabok szombat délután és vasárnap pihenhettek. De számunkra nem volt pihenés, és igazi előrelépés lett volna, ha vasárnap nem kellett volna dolgoznunk.
Beszéltem erről egy másik gyakorlónővel, és úgy döntöttem, hogy 2005. július 20-tól vasárnaponként szabadnapot veszek ki. Aznap négy gyakorlónő csatlakozott hozzám.
Amikor a kiképzőnő megkérdezte, hogy miért nem mentünk dolgozni, azt mondtam neki: „Vasárnap jogunk van pihenni. Mostantól vasárnaponként szabadnapot veszünk ki. Mi [gyakorlók] nem követtünk el semmilyen bűncselekményt, de a bűnöző rabok letölthetik a büntetésüket (vasárnapi munkavégzés nélkül). Miért ne tehetnénk ezt, ha mi csak az Őszinteséghez, Jószívűséghez és Türelemhez igazodunk?”
„Nem tudok válaszolni a kérdésére” – válaszolta.
„De jelentheti azoknak, akik döntenek erről” – magyaráztam.
Ettől kezdve négy gyakorló felhagyott azzal, hogy vasárnaponként dolgozzon, és ez a szám később nyolcra nőtt.
Kezdetben, amíg nem mentünk vasárnap dolgozni, a felügyelőnő elzárta a hideg vizet. Így nem tudtuk használni. Elmentünk hozzá, hogy beszéljünk vele és rámutattunk, hogy üldözött minket; ugyanakkor egy másik felügyelőnő azt mondta, hogy mi a saját utunkat jártuk.
Később úgy döntöttünk, hogy minden újévre és ünnepnapra saját üdvözlőlapokat készítünk. Szilvavirágokat, lótuszvirágokat vagy egyszerű mintákat rajzoltunk zsírkrétával, és írtunk rájuk néhány áldást és üdvözletet. Elküldtük őket a börtön irodáiban dolgozó embereknek, és ők minden alkalomkor örömmel fogadták el őket.
A Dáfá útmutatásával és a Mester védelme alatt mi, Dáfá-tanulók megteremthetjük saját művelési környezetünket még egy börtön sötét barlangjában is, ha megvan a szívünkben a vágy, hogy ezt tegyük.
[1] A Fálun Dáfá, más néven Fálun Gong, egy buddhista önművelési módszer. Li Hongzhi mester 1992-ben hozta nyilvánosságra Kínában, ami gyorsan elterjedt. Sokan képesek voltak javítani erkölcsükön és egészségükön azáltal, hogy e gyakorlat tanításaihoz – az őszinteség, jószívűség és türelem alapelveihez – igazodtak. A művelési út gyakorlóit 1999. július 20-a óta az akkori KKP-vezető Jiang Zemin parancsára üldözik Kínában. Ő a legfőbb felelőse a Fálun Dáfá-gyakorlók ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeknek.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika vagy egyéb tartalom a hu.Clearharmony.net szerzői jogainak védelme alatt áll. A tartalom nem kereskedelmi célú újranyomtatásakor vagy terjesztésekor kérjük, tüntesse fel az eredeti címet és URL-linket, és tegye egyértelművé, hogy a hu.Clearharmony.net -ről származik.
Angol változat: Creating a Cultivation Environment In a Dark Den
Kínai változat: 在邪恶的黑窝开创一片属于自己的修炼环境
Forrás: In einer dunklen Höhle eine Kultivierungsumgebung schaffen
* * *
tovább ...