(de.minghui.org) A romániai gyakorlók több helyi és nemzetközi rendezvényen vettek részt 2024. szeptember 28. és október 5. között. Szeptember 28-án a brassói heti információs napon hívták fel a figyelmet a Kínában folyó üldözésre. Október 4-én és 5-én Görögországban vettek részt egy felvonuláson, október 5-én pedig a fővárosban, Bukarestben is volt egy tájékoztató rendezvény.
Brassóban: Gyakorlók adnak tájékoztatást a Kínában folyó üldözésről az információs standnál
Athénban: Romániai gyakorlók viszik az országukat képviselő transzparenst a felvonuláson
Bukarestben: Gyakorlók mutatják be a gyakorlatokat az Unirii téren felállított információs standnál 2024. október 5-én
Erkölcsi elvekre van szükségünk
Athénban a gyakorlók aláírásokat gyűjtöttek az Orvosok az erőszakos szervrablás ellen (DAFOH) nevű szervezet petíciójához. A petíció felszólította a G7+7 országokat, hogy ismerjék el a Kínai Kommunista Párt (KKP) által végzett erőszakos szervkivételt népirtásnak és az orvosi etika megsértésének. Kínában a Fálun Dáfá-gyakorlók a fő célcsoportja ennek a bűncselekménynek.
Egy asszony, aki a lányunokájával volt a standnál, azt mondta: „Milyen jó lenne, ha ezeket az elveket követnék – a világ újra jó és normális lenne.”
Egy fiatal turista megkérdezett egy gyakorlót: „Még sohasem hallottam a Fálun Dáfáról. Kérem, magyarázza el nekem, mi ez.” Miután a gyakorló bemutatta neki a Fálun Dáfát, és leírta, hogyan lehet ennek a gyakorlásnak az erkölcsi elveit a mindennapokban átültetni a gyakorlatba, a férfi megkérdezte, hol tanulhatná meg a gyakorlatokat az ő országában. Végül aláírt egy petíciót is, amely a Kínában folyó üldözés befejezésére szólított fel.
Egy izraeli nő a következő szavakkal írta alá a petíciót: „Nem értek egyet ezzel az üldözéssel! A társadalom lejtőre került, és erkölcsi elvekre van szükségünk! Jóságra van szükségünk!”
Románok fejezik ki támogatásukat a Fálun Dáfá iránt az athéni felvonuláson
Az athéni felvonulás során sok román jött a gyakorlókhoz, amikor meglátták anyanyelvüket a transzparenseken. Az üldözéssel kapcsolatban büszkék voltak arra, hogy a honfitársaik részt vettek a felvonuláson, hogy békésen tiltakozzanak az igazságtalan bánásmód ellen.
„Örültek, hogy látnak minket, és minden jót kívántak nekünk mindahhoz, amit teszünk” – mondta Elena román gyakorlónő. Majd arról számolt be, hogy sok honfitársa odament hozzá és más gyakorlókhoz, amikor meglátták, hogy a pólóikon román szavak vannak.
Elena (balról az első) egy transzparenst visz az athéni felvonuláson, amely a kínai szervrablásra hívja fel a figyelmet
A Monastiraki téren egy étteremben dolgozó románok később limonádéval kínálták a gyakorlókat. Örültek, hogy külföldön találkozhattak honfitársaikkal. Egy négytagú család odalépett a gyakorlókhoz, és megkérdezte tőlük, mi az a Fálun Dáfá, és miért vannak Athénban. Amikor a beszélgetés során megismerték az elveket, úgy érezték, hogy van remény arra, hogy a világ jobb hellyé váljon, ha ezeket az elveket betartják.
Ezeket az értékeket tovább kell adni a jövő nemzedékeinek
Romániában is sokak figyelmét felkeltették a gyakorlók rendezvényei, és elnyerték a támogatásukat. A brassói és bukaresti információs napok sok járókelőt vonzottak, akik nagy érdeklődést mutattak a Fálun Dáfá és elvei iránt.
Két nő fel akarja keresni a gyakorlók honlapját, hogy többet tudjon meg a gyakorlásról
Bukarestben két nő egyenesen a Fálun Dáfá-gyakorlók információs standja felé vette az irányt október 5-én. Megkérdezték, hogy a Fálun Gongról van-e szó. Amikor egy gyakorlónő megerősítette ezt, egyikük azt mondta, hogy már régóta ismeri a művelés-gyakorlást.
Amikor egy transzparensen meglátta az üldözésről szóló információkat, megkérdezte, hogy miért üldöznek ilyen békés embereket, ha ők a gyakorlatok révén csak fittek akarnak maradni. Amikor a gyakorlók beszámoltak neki az üldözésről, a nő megdöbbent és elszomorodott. Habozás nélkül aláírta a petíciót, mivel segíteni akart, hogy véget vessenek ezeknek a bűncselekményeknek.
Mielőtt az egyik gyakorló által adott szórólappal távozott volna, megkérdezte, hogy van-e gyakorlóhely a belvárosban. Egy gyakorló mesélt neki a Bukarest legnagyobb parkjában levő gyakorlóhelyről. De otthon is elvégezheti a gyakorlatokat, ha megnézi Li Hongzhi mester, a Fálun Dáfá alapítója videofelvételeit a gyakorlatokról – tette hozzá. Ezeket ingyenesen letöltheti a Fálun Dáfá honlapjáról, Li mester könyveivel együtt.
Mindkét nő megerősítette, hogy mindenképpen megnézi a Fálun Dáfá honlapját.
Alexandru Dinu és barátnője támogatják a Fálun Dáfá elveit
A craiovai Alexandru Dinu úszóedző és vízimentő. Kíváncsian érdeklődött a Fálun Dáfáról, és vonzották a bemutatótáblákon leírt elvek. „Ezek az értékek példaértékűek, át kell adni őket a jövő nemzedékeinek, hogy harmóniát teremtsenek, segítsenek mindenkinek a lehető legjobbat kihozni magából, és legyőzni a mindennapi élet stresszét és gondjait” – mondta. Alexandru és barátnője ezután aláírták a petíciót.
Hozzátette: „A legjobb lenne, ha véget vetnének a Kínában folyó üldözésnek. Ha az emberek a parkba akarnak menni és a gyakorlatokat végezni, akkor ezt meg kellene tehetniük, mert ez egészségessé és boldoggá teszi őket.” Megköszönte a gyakorlóknak, és a következő szavakkal búcsúzott: „Isten áldjon meg benneteket!”
A Roșiori-i (rosiori) Daniel Țintă (Cintö) ügyvéd. A Fálun Dáfáról a médiabeszámolókban olvasott. Együttérzését fejezi ki az üldözés áldozatai iránt, és aláírja a petíciót, hogy megmutassa, hogy ellenzi azt.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: Europe: Falun Dafa Practitioners Participate in Activities in Romania and Greece
Forrás: Rumänische Praktizierende in Aktion: in Brasov, Bukarest und auch in Athen
* * *