Hollandia: „Az embereknek tudniuk kell erről az üldözésről”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(en.minghui.org) A gyakorlók 2024. augusztus 17-én és 24-én Hoofddorpban és Amstelveenben tartottak rendezvényeket, hogy meséljenek az embereknek a Fálun Dáfáról és a Kínai Kommunista Párt (KKP) által folytatott, 25 éve tartó üldözésről.


Hoofddorp Haarlemmermeer település fővárosa. A gyakorlók információs standot állítottak fel a forgalmas Marktlaan üzleti negyedben, ahol szórólapokat osztottak és bemutatták az embereknek a Fálun Dáfát. Számos járókelő állt meg érdeklődve, hogy beszélgessen a gyakorlókkal, és részletesebb információkat tudjon meg a témáról.

null

null

null

A gyakorlók standja Marktlaanban


„Kérem, segítsen a lányomnak kilépni a KKP-ból!”

Egy kínai nő az ikerlányaival megállt a standnál és elmesélte, hogy egy gyakorló Kínában már elmondta neki az igazságot a Fálun Dáfá üldözéséről, és segített neki kilépni a KKP-ból és a hozzá kapcsolódó szervezetekből.


Egy gyakorló emlékeztette őt, hogy ne higgyen a KKP hazugságainak és propagandájának, illetve beszélt neki a Guizhou-ban található „Rejtett karakter kő”-ről, amelyre a „Kínai Kommunista Párt el fog pusztulni” feliratot vésték. Az asszony mondta a lányainak, hogy lépjenek ki ők is a KKP-ból és a hozzá kapcsolódó szervezetekből. Leírták a nevüket egy papírra, és azt mondták, hogy ki akarnak lépni a pártból.


Egy gyakorló odaadta a hölgynek a Mester „Miért létezik az emberiség” című írásának egy példányát, és ő gondosan eltette a táskájába, majd azt mondta: „A legidősebb lányom még mindig Kínában van. Neki is ki kellene lépnie a KKP-ból! Kérem, segítsen neki kilépni a KKP-ból és a hozzá kapcsolódó szervezetekből!”


A gyakorló elmagyarázta, hogy az illetőnek bele kell egyeznie a kilépésbe. A hölgy hangüzenetet hagyott a lányának, amelyben elmondta neki, hogy mennyire fontos, hogy szakítson a KKP-val.


„Köszönöm, hogy elmondtad nekem az igazságot a Fálun Dáfáról! Minden jót kívánok!”

A gyakorlók 2024. augusztus 24-én Amstelveenben bemutatták a gyakorlatokat és meséltek az embereknek a Fálun Dáfáról, és sokan megálltak, hogy beszélgessenek velük.

null

Helyiek és turisták beszélgettek a gyakorlókkal Amstelveenben, és megismerkedtek a Fálun Dáfával


Dorin Laponder Amstelveenben él. Miután elolvasta a transzparenseket, aláírta a petíciót az üldözés megszüntetése érdekében. Azt mondta: „Amit a KKP művel, az tűrhetetlen! Alá kell írnom a petíciót. Több humanitárius szervezetnek is tagja vagyok. Meg kell állítani az olyan dolgokat, mint az erőszakos szervkereskedelem. Köszönjük, hogy szólt nekünk erről. Minden jót kívánok!”


Egy kerekesszékes kínai hölgy kétszer is odajött a gyakorlók információs standjához, hogy többet halljon a Fálun Dáfáról. Azt mondta, csodálja a gyakorlók kedvességét és kitartását, ahogyan az embereknek a Fálun Dáfáról beszélnek.


Egy idős házaspár, P. Brom úr és W. Golslijla asszony a standhoz léptek, és aláírták a petíciót. Elmondták, hogy egy szórólap elolvasása és az üldözésről való értesülés után jöttek a standhoz. A gyakorlók megköszönték nekik, és azt mondták: „Az Önök aláírásai segítenek megállítani a KKP-t a Fálun Dáfá-gyakorlók üldözésében Kínában.” Brom úr ünnepélyesen azt mondta: „Igen, ezek az aláírások nagyon fontosak, tudom!”

null

P. Brom és W. Golslijla aláírták a petíciót, hogy segítsenek véget vetni a Fálun Dáfá üldözésének. Brom úr azt mondta: „Ezek az aláírások nagyon fontosak.”


Öt nemzetközi diák Németországból, Szingapúrból és Új-Zélandról aláírta a petíciót.

null

Nemzetközi diákok írják alá a petíciót


A franciaországi Dunkerque-ből származó Paraipan Zorban urat megdöbbentették a plakátokon látható képek, melyek leleplezik a brutális kínzásokat, amelyeknek a gyakorlók ki vannak téve. Megdöbbentette, hogy a kínai börtönök és kórházak egészségügyi személyzete is részt vesz a gyakorlók üldözésében, és az élő személyekből történő szerveltávolításokban. Ezért fontos volt számára, hogy azonnal aláírja a petíciót. Megígérte, hogy beszámol róla a közösségének. Valamint keresztényként imádkozni fog az üldözött kínai népért is.


Egy holland hölgy odalépett a petíciós standhoz, és megkérdezte: „Elvihetek még néhány szórólapot? A közösségemben 300 ember él. Ki akarom tenni ezeket a szórólapokat egy nyilvános helyre, és beszélni akarok nekik a Fálun Dáfáról és erről az üldözésről.”

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Német változat: Niederlande: „Die Menschen müssen von dieser Verfolgung erfahren“

Forrás: Netherlands: People in Hoofddorp and Amstelveen Learn about Falun Dafa and the Persecution in China

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo