Önégetési csalás a Tiananmen téren

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(en.minghui.org)

null

A megrendezett „önégetés" a Tiananmen téren – Egy hatalmas propagandamutatvány, amit azért találtak ki, hogy démonizálják a Fálun Gongot a kínai emberek tudatában


Háttér: 2000 végére – másfél évvel azután, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) megkezdte a Fálun Gong elnyomását – a kampánynak nem sikerült támogatást szereznie a KKP számos tagjának a körében. Az akkori KKP-vezető, Csiang Cö-min (Jiang Zemin) 2000-ben déli tartományokban tett körutat, remélve, hogy a helyi vezetők körében nagyobb támogatást szerez a kampányhoz. Eközben a kampány szélesebb körű társadalmi támogatottsága csökkent. 2001. január 23-án öt személy állítólag felgyújtotta magát a pekingi Tiananmen téren. Az egész jelenetet több szögből kamerával rögzítették. Néhány órával az esemény után az államilag ellenőrzött médiát elárasztották azok a jelentések, amelyek szerint az önégetők Fálun Gong-gyakorlók voltak. Ezek a beszámolók az áldozatokról készült borzalmas felvételeket is tartalmaztak, és a Fálun Gong tanításokat közvetlenül felelősnek állították be a tragédiáért.


A probléma: Az eseményt követő hetekben rengeteg bizonyíték került elő (beleértve a Washington Post cikkét, amely szerint az önégetők közül ketten soha nem gyakorolták a Fálun Gongot), ami arra utal, hogy az egész incidens megrendezett volt. Mégis, miközben a Kínán belüli emberek nem jutottak hozzá ezekhez az információkhoz, a kínai állami média folytatta a villámkampányt, hogy az „önégetőket” Fálun Gong-gyakorlóknak állítsa be. Az emberek Kína-szerte a Fálun Gong iránti tisztelet és szimpátia helyett feldühödtek és támadták a gyakorlatot. A Fálun Gong-gyakorlókat célzó gyűlölet-bűncselekmények száma megnőtt, a KKP pedig fokozta az üldözést, és egyre több letartóztatást, kínzást, gyilkosságot és erőszakos szervrablást hajtott végre.


Miért fontos: A Fálun Gongot Kínában 70-100 millióan gyakorolták, így 1999-re a hagyományos tanítás nagyrészt egy közismert és elismert névvé vált. A megrendezett „önégetés” azonban mindezt megváltoztatta, és mind a mai napig ez az egyetlen legbefolyásosabb tényező, amely a kínaiak körében a Fálun Gonggal szembeni ellenszenvet vagy gyűlöletet váltotta ki. A Fálun Gonggal szembeni közöny vagy ellenségesség Kínában nagyban megkönnyítette a rezsim azon kísérletét, hogy felszámolja a gyakorlatot, és ez az egyik fő oka annak, hogy több tízezer jelentés érkezett visszaélésekről és kínzásokról.


KIEMELT ELEMZÉSEK

Hamis tűz (videó)

Ez a hiteles dokumentumfilm (angolul) a megrendezett „önégetési” incidens gyanús pontjairól. Az 51. Columbia Nemzetközi Filmfesztiválon tiszteletbeli díjat nyert a tragikus esemény elemző megközelítéséért és feltárásáért.


AZ „ÖNÉGETÉSRE” UTALÓ BIZONYÍTÉKOKAT MEGRENDEZTÉK

Elemzés: 54 tény, amelyből kiderül, hogy a Tiananmen téri „önégetés" valójában propagandacélokra volt megrendezve (jelenleg angolul):

Part 1

Part 2

Part 3

Part 4

Part 5

Part 6

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Self-Immolation Hoax on Tiananmen Square

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo