(en.minghui.org) Észrevettem egy jelenséget: Bár néhány gyakorlótársam, magamat is beleértve, már sok éve műveli magát, de még olyan kedves sem tud lenni, mint akik nem gyakorolnak, és gyakran még rendkívül önzőek is.
Miért létezik ez a jelenség? Úgy gondolom, hogy az emberek különböző művelési alapokkal és különböző neveltetéssel rendelkeznek, és a gyermekkoruk óta kialakult értékrendjeik is különbözőek. Ha egyszer kialakul egy énközpontú értékrend, akkor nehéz változtatni rajta. Ez a kialakult önző anyag olyan, mint egy jéghegy, amitől a megszabadulás nagyon sok kemény munkát igényel.
Egyre inkább tudatába kerülök az önzés és a barátságtalanság komolyságának, amelyek súlyosan eltérnek a világegyetem jellemzőitől.
Lehetetlen úgy belépni a jövőbe, hogy nem engedjük el ezeket a dolgokat, mert az új világegyetem megköveteli, hogy önzetlenek legyünk. A régi univerzum, amely önmagát állítja a középpontba, arra van ítélve, hogy megszűnjön. Ha valaki nem dolgozik keményen az önzés megszüntetésén és az együttérzés művelésén, akkor bármennyire is jól teljesít a művelés más aspektusaiban, még mindig komoly hézagok maradnak nála.
Néhány gyakorlótársamnál, akik szorgalmasan művelték magukat, de később komoly csapásokat szenvedtek el, felszínre került az önzés és az időnként barátságtalan viselkedés hiányossága a dolgok kezelésében. Ezt emlékeztetőnek kell vennünk arra, hogy minden egyes ragaszkodásunkat el kell távolítanunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk a művelésben.
Engedd el a barátságtalanságot
Fang, a gyakorlótársam introvertált és csendes volt, alacsony önbecsüléssel. Egy néhány évvel ezelőtti összejövetelen An gyakorlóval nem vettünk róla tudomást, mintha láthatatlan lenne. Hui azonban melegséggel és törődéssel közeledett hozzá, és nagyszerűen elbeszélgettek. Fang úgy érezte, hogy elfogadják és elismerik, és kifejezte nagyrabecsülését Hui felé.
Most jöttem rá, hogy megbántottam Fangot, hiszen az emberek érzékenyek tudnak lenni mások hozzáállására. Nem szolgált rá, hogy semmibe vegyék. És az én hibám volt, hogy nem éreztem együtt vele. Nagyon sajnáltam. Azóta elkezdtem jobban odafigyelni a viselkedésemre.
Tavaly találkoztam egy olyan helyzettel, ami még jobban inspirált. Más véleményen voltam bizonyos dolgokról, mint egy másik gyakorló. Annyira önelégült voltam, hogy folyton meg akartam győzni őt. A Fá tanulásán keresztül rájöttem, hogy én voltam az, akinek makacs emberi elképzelései voltak, és tiszteletben kellene tartanom mások nézőpontját. Őszintén bocsánatot kértem tőle.
Akkoriban volt egy csomó a testemben. Kemény volt, és több hónapon keresztül folyamatosan nőtt. Miután bocsánatot kértem a gyakorlótól, a csomó összezsugorodott és néhány napon belül eltűnt. Le voltam nyűgözve, és rájöttem, milyen fontos, hogy kedves legyek másokkal.
A leereszkedő hozzáállásom tiszteletlenség volt. Nem tudtam elképzelni, hogy valami, amit én ilyen jelentéktelennek tartottam, valóban ennyire fontos. A csomónak a barátságtalanságomhoz volt köze, és hónapokig egyáltalán nem voltam tisztában az okával.
Az emberi világ káprázatában tartózkodunk, pontosabban a kozmosz pusztulásának utolsó szakaszában. A világ eléggé megromlott, és én sodródtam az árral. Amiről én azt gondolom, hogy nem nagy dolog, az az isteni világ szemében nagy dolog lehet, és nagy szakadék tátong aközött, amit mi jónak érzünk, és aközött, amit az isteni világ megkövetel.
Régebben nem bírtam elviselni a gyakorlótársak gyermekeinek zaját, és úgy éreztem, hogy inkább otthon kellene maradniuk, hogy vigyázzanak rájuk, minthogy elvigyék őket a gyakorlótársak rendezvényeire. Milyen önző és kegyetlen gondolat volt!
Nem arról van szó, hogy a gyerekzsivajjal szembeni intolerancia önmagában súlyos következményekkel járna, hanem ez visszatükrözte, hogy mennyire rosszul álltam a művelésemben.
A csoportos Fá-tanulások során, amikor egyes idősebb gyakorlótársak hosszasan beszéltek, néhányan hirtelen és durván félbeszakították őket, míg mások türelmesen meghallgatták őket. Ez is felmutatta a gyakorlók xinxing-szintjének (a jellemük szintjének) különbségét.
A beszéd művelése
Rájöttem, hogy a múltban nem műveltem a beszédemet. A "mérgező nyelv" kínaiul nem véletlenül homofónja a "mérges kígyónak". Mert az mérgező, mint a veszekedés, szidni valakit, a durva szavak használata és a vádaskodás.
Mostanra megértettem, hogy a beszédnél az erényre kell összpontosítani, ahogy a régi emberek mondták. Amikor valaki másokat kritizál, minél nagyobb a bonyodalom és minél keményebbek a szavak, annál több erényt ad a másik félnek, mert annál nagyobb sérülést okozott.
Gyakran hallom mások megjegyzéseit: "Ez a férfi túl lusta", "Az a nő csak beszél, de nem cselekszik", vagy "Ez a pár sokat veszekszik". Régebben magam is így voltam ezzel, azt gondolva, hogy a tényeket közlöm.
A Mester azt mondta nekünk:
„Miközben ti arról beszélgettek, ki jó és ki rossz, az istenségek mégcsak nem is akarnak többé igazán megnézni benneteket.” (Fá-magyarázat az ázsiai-csendesóceáni vidék tanulóinak az ülésén)
Szégyelltem magam, hogy miután a Mester olyan sok éven át tanította ezt a Fát, még mindig megjegyzéseket tettem, hogy ki a jó és ki nem. A múltban nemcsak negatívan nyilatkoztam néhány gyakorlótársamról, hanem dicsértem is néhányat, akiket jónak tartottam. Valójában ez is egy emberi szív volt. Amikor mások előtt dicsértem valakit, valójában azt sugalltam, hogy akik hallgattak engem azok nem teljesítettek olyan jól, mint az, akit dicsértem. Ravasz voltam, mert nem mutattam rá közvetlenül a problémáikra.
Engedd el a rosszindulatú gondolatokat
A Fá-tanulásából megértettem, hogy az isteni lények panorámaképként látják az emberek gondolatait, és látják, mi jár a fejünkben, még mielőtt kimondanánk hangosan. Amikor tehát befelé nézünk, figyelmesen és alaposan kell ezt tennünk, hogy ne hagyjunk ki semmilyen rejtett ragaszkodást.
A múltban nem figyeltem arra, hogy a hétköznapi gondolataimban keressek. Ezek a figyelmen kívül hagyott ragaszkodások gyakran azt okozták, hogy a más gyakorlótársakkal való konfliktusok elhúzódtak.
A ragaszkodások sokféleképpen megnyilvánulnak, nem csak a konfliktusok során. Egy gondolat gyakran számos ragaszkodást hozhat létre. Ébernek kell maradnom a másokkal való interakcióimban megnyilvánuló ragaszkodásaimra, és őszinte gondolatokat kell küldenem, hogy megszüntessem azokat, amikor csak érzékelem őket.
Az egyik példa, amikor a múltban erős irigységet éreztem. Ha láttam, hogy mások hírnévre vagy pénzre tesznek szert, az olyan volt, mintha én veszítettem volna. Nem volt bennem elég együttérzés, amikor másoknak segítettem. Ahelyett, hogy sajnáltam volna másokat, felsőbbrendűségi érzésem volt, amikor mások bajban voltak.
Még akkor is, amikor őszinte gondolatokat küldtem egy gyakorlótársamnak, aki megpróbáltatásokkal küzdött, ahelyett, hogy a jólétével törődtem volna, a problémáit kerestem. Amikor a helyzete rosszabbodott, úgy éreztem, mintha a gondolataim beigazolódtak volna. Úgy éreztem, hogy időpocsékolás volt meglátogatni őt. Még akkor is, amikor meghalt, ahelyett, hogy sajnáltam volna, inkább megkönnyebbülést éreztem, hogy nem kell többé semmit sem tennünk érte.
Most jöttem rá, hogy a másokon való segítésem alapvető kiindulópontja az önzés volt. A cél az volt, hogy jót cselekedjek és erényt gyűjtsek magamnak. Ugyanez volt igaz a Dáfá-projektekben való részvételre is. Kapzsi voltam az elismerésre és az erényre, és nem voltam hajlandó több időt vagy erőfeszítést áldozni, illetve bosszankodtam, ha az egy kicsit fáradságos volt. A gondolataim sokat elmondtak a szegényes xinxingemről.
Régebben nehezteltem azokra a gyakorlótársakra, akiknek erős emberi nézeteik voltak, de valójában a másik fél történetesen az én tükröm volt. Azt jelezte, hogy én voltam az, akinek erős emberi szíve és kötődései voltak, és hogy megértőbbnek kellene lennem velük szemben.
A hagyományos kultúra által ösztönözve
Rájöttem, hogy sok problémám a "materializmus" és az "ateizmus" maradványait tükrözi, amelyeket fiatal koromban belém neveltek.
Mencius kínai filozófus (Kr. e. 372-289) szerint: "A mások iránti törődés érzete együttérzés; a szégyen és az undor érzete tisztességesség; az alázatosság és a hódolat érzete illendőség; a helyes és a helytelen érzete bölcsesség." Miután összevetettem magam ezekkel az értékekkel, tudtam, hogy van még min dolgoznom.
A házastársam, aki nem művelő, egyszer rámutatott, hogy az alapvető problémáim az önzés és a barátságtalanság. Hálátlan és elégedetlen voltam. Csak kapni akartam, de adni nem. Sokat veszekedtünk, egészen a válás széléig sodródtunk. De miután tudatosítottam magamban a problémáimat, és dolgoztam a xinxingemen, a családom harmonikussá vált. Ő valójában egy nagyon kedves és figyelmes ember, de ezt nem vettem észre a múltban.
Csak az önzés megszüntetésével lehet valódi jóságot kifejleszteni
A múltban volt egy tévhitem, hogy az önzés mindenkinek az alapvető problémája, és hogy csak akkor lehetek önzetlen, ha nagyon magas szintre jutok. Elfelejtettem, hogy a régi és az új világegyetem közötti alapvető különbség az, hogy az ember önmagáért vagy másokért van. Ha nem művelem el az önzést, az egyenlő azzal, hogy teszek egy kitérőt a művelődés útján.
Korán keltem, és sok oldalnyi Fát tanulmányoztam, naponta elvégeztem a gyakorlatokat, és részt vettem a nagy jelentőségű projektekben. Azt hittem, hogy ez szorgalmas művelés. Elhanyagoltam a xinxing és a jóság művelését. Gyakran hasonlítottam össze magam más gyakorlókkal a dolgok és az eredmények szempontjából, de nem figyeltem arra, hogy ők hogyan művelik a xinxinget (a jellemüket).
Például, amikor hallottam, hogy mások többet tanulják a Fát és többet gyakorolnak, nyomást éreztem, és fel akartam zárkózni; amikor hallottam, hogy mások sikeresen meggyőztek több embert, hogy lépjenek ki a Kínai Kommunista Pártból, féltékeny voltam, és féltem, hogy lemaradok, mintha versenyben lennénk.
Úgy kezeltem a művelést, mintha valami emberi dolog lenne, és kemény munkával elérhetném a célomat, de elhanyagoltam a xinxing művelésének alapvető lényegét. A művelés azonban túlmutat az emberi dolgokon, arról szól, hogy elengedjük az önérdeket, és másokat helyezünk előre.
Ha a művelők nem képesek elengedni az önzést, akkor a jóságuk nehezen tud kibontakozni. Néhány gyakorlótársam kevésbé törődött az általuk jelentéktelennek tartott projektekkel. Csak abban vettek részt, amit érdemesnek vagy fontosnak gondoltak. Néhányan türelmetlenek és frusztráltak lettek, amikor másoknak szükségük volt a segítségükre. Néhányan ritkán vették figyelembe mások érzéseit és nehézségeit, és csak a saját érdekeikkel törődtek.
Meg kell próbálnunk empatikusnak lenni, és meg kell tanulnunk, hogyan alkalmazkodjunk másokhoz, amikor segítségre és támogatásra van szükségük. Azt is meg kell tanulnunk, hogy megbocsássunk másoknak, amikor hibáznak. Az is fontos, hogy bátorítsuk és dicsérjük mások fejlődését és eredményeit.
A jószívűség lényegének megértése
Míg én mások hiányosságaira koncentráltam, egy másik gyakorlótársam ennek pont az ellenkezője volt. Ő mindenki mást jónak látott. Még ha valakinek voltak is problémái, ő akkor is jó embernek tekintette őket, néhány kisebb hibával. Most már értem, hogy ő együttérző szívvel értékeli az embereket.
Sokat változtam, miután felismertem a problémáimat. Amikor a múltban nem kedveltem bizonyos embereket, tudtam, hogy a jószívűségem nem volt megfelelő. Minél jóságosabb az ember, annál toleránsabb. Most, ha bizonyos emberekkel kapcsolatban kifogásaim vannak, tudom, hogy itt az ideje, hogy műveljem a jószívűségemet, és emeljem a szintemet.
Húsz évembe telt, mire rájöttem, a művelésem fő problémájára. Sajnálom, hogy nem világosodtam meg hamarabb. De hála a Mester útmutatásának, valamint a családtagjaim és gyakorlótársaim emlékeztetőinek, biztos vagyok benne, hogy a jövőben jobban fogom művelni magam.
Ez a saját megértésem a szintemen. Kérem, mutassatok rá a nem megfelelő dolgokra.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Forrás: Let Go of Unkindness and Selfishness
* * *
tovább ...