2022 első félévi mérleg: Összesen 92 Fálun Dáfá-gyakorló halt meg az üldözés következtében – II. rész

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org)

I. rész


Hosszú időn át tartó üldözés következtében bekövetkezett haláleset

Kilenc év fogva tartás és kínzás után négy hónappal halt meg egy nő (Liaoning tartomány)

Yong Fangot kilenc évre börtönözték be a Fálun Dáfá gyakorlása miatt. Amikor a Liaoning tartománybeli Anshanból származó nőt 2021. október 25-én szabadon engedték, olyan gyenge volt, hogy még zuhanyozni sem tudott egyedül. A fia küzdött, hogy gondoskodjon róla és ágyhoz kötött férjéről. Nem sokkal a szabadulása után a hatóságok felfüggesztették a nyugdíjkifizetését. Yongnak még azt a 60.000 jüant (kb. 8.800 euró) is vissza kellett volna fizetnie, amit akkor kapott, amikor évekkel a legutóbbi börtönbüntetése előtt kényszermunkára ítélték – szintén a hite miatt.


Ez a megpróbáltatás tovább rontotta az egészségi állapotát. A 65 éves nő 2022. február 19-én halt meg, négy hónappal a börtönből való szabadulása után.

null

Yong Fang

Amikor a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999-ben elkezdte üldözni a Fálun Dáfát, Yongot többször letartóztatták és bebörtönözték, mert ragaszkodott a hitéhez. 2000-ben börtönbüntetésre ítélték, 2004 júliusában pedig egy év büntetésre a hírhedt Masanjia kényszermunkatáborban. Utolsó letartóztatását 2012-ben kilenc év börtön követte. A húga, akit Yonggal együtt tartóztattak le, nem sokkal később meghalt.


19 év börtön után: 59 éves férfi egy évvel a szabadulása után meghal

Amikor Zhang Yaomingot 19 év börtön után 2021 áprilisában szabadon engedték, rendkívül gyenge és lesoványodott volt. A Heilongjiang tartománybeli Hegang lakosát azért ítélték el, mert más gyakorlókkal együtt megszakított egy televíziós jelet, hogy egy videó adást sugározzanak a televízióban, ami a KKP Fálun Dáfá elleni gyűlöletpropagandáját leplezte le. Zhang egy évvel a szabadulása után, 59 éves korában meghalt. Feleségét, Fan Fengzhent és egy gyermeket hagyott maga után.


1999. július 20-án a KKP megkezdte a Fálun Dáfá üldözését. Az összes államilag ellenőrzött média tele volt a Fálun Dáfát rágalmazó propagandával. Egyik napról a másikra Kína első számú közellenségévé nyilvánították e békés meditációs gyakorlat 100 millió gyakorlóját.


Hogy fényt derítsenek az üldözés valódi körülményeire, Zhang, egy középiskolai matematikatanár és négy másik gyakorló 2002. április 20-án az életüket kockáztatták: A férfiak megszakítottak egy televíziós jelet, és lejátszottak egy 20 perces videót, amely a Tienanmen téri megrendezett önégetést és a Fálun Dáfá elleni propagandát leplezte be. Zhang Xingfu, Hegang város párttitkára dühöngött, és elrendelte az érintett gyakorlók letartóztatását. „Nem szabad hagynotok egyetlen érintettet sem megszökni, még akkor sem, ha ehhez 1000 ártatlan embert kell bebörtönözni” – mondta akkoriban a párttitkár.


Néhány napon belül több mint 500 gyakorlót tartóztattak le Hegangban. Április 24-én Zhangot és Fant az éjszaka közepén elvitték egy rokonuk otthonából. Nem sokkal később további három gyakorlót tartóztattak le.


2002 októberében a Gongnong kerületi bíróság hosszú börtönbüntetésre ítélte a négy gyakorlót: Zhangot 19 évre, a másik három gyakorlót pedig 13-18 évre. Az ötödik gyakorlót, aki akkoriban megszökött a letartóztatás elől, 2005. szeptember 7-én tartóztatták le, és 2006-ban 17 évre ítélték.


Zhangot először a harbini 3. számú börtönbe, majd 2014. június 30-án a Tailai börtönbe szállították. A börtönhatóságok fejenként 2000 jüan (kb. 300 euró) jutalmat ígértek a részleg vezetőinek és 1000 jüant az őröknek, ha az összes gyakorlót arra kényszerítik a részlegen, hogy feladja a hitét. Ha azonban nem érik el a 100 százalékos kvótát, a tisztviselőket fizetéscsökkentéssel, lefokozással vagy akár elbocsátással fenyegették. Az őröknek megengedték, hogy bármilyen módszerrel kínozzák a gyakorlókat, hogy megtörjék az akaratukat. Ha nem volt elég kínzóeszköz, akkor elkészíthették a sajátjukat.


A gyakorlókat gyakran a bilincseiktől fogva függesztették fel vagy tigrispadon kínozták. Éjszaka nem aludhattak. Ha mégis elaludtak, az őrök hideg vízzel locsolták le őket. Néha a 40 Celsius-fok feletti tűző napon függesztették fel őket. Néhányukat megkötözték és napokig egy körülbelül egy méter mély gödörbe helyezték. Egy másik kínzási módszer szerint két acélgolyót kötöttek a gyakorlók feneke alá hét napon át. A brutális kínzások mellett a gyakorlóknak ingyenes kemény munkát kellett végezniük.


A kínzások következtében Zhang súlyos vérszegénységben, bőrbetegségekben és aranyérben szenvedett. Bár egészségügyi okokra hivatkozva feltételesen szabadlábra helyezték, 2015. augusztus 17-én visszavitték a börtönbe, hogy letöltse büntetése hátralévő részét.


Amikor 2021. április 23-án lejárt a büntetése, a börtönhatóságok nem tájékoztatták Zhang családját, hogy eljöhetnek érte. Ehelyett átadták őt a Hegang Politikai és Jogi Bizottság, a 610-es iroda és a Hongjun rendőrőrs tisztviselőinek. Zhang az utóbbiba került. A tisztviselők kényszerítették Zhang rokonait, hogy írjanak alá egy lemondó nyilatkozatot [a Fálun Dáfá gyakorlásának abbahagyásáról] a nevében. Csak azután engedték el.


Zhang nem gyógyult fel a hosszú fogva tartás és a folyamatos kínzás okozta súlyos egészségkárosodásból. 2022. április elején halt meg.


A kómában fekvő matematikatanárt börtönre ítéltek – két hónappal később meghalt

Ding Guochen kómában volt, amikor két év börtönre ítélték a Fálun Dáfá gyakorlása miatt. Két hónappal később, 2022. április 30-án a Liaoning tartománybeli Dalianból származó matematikatanár meghalt. 51 éves volt.


Dinget és feleségét, Yan Qinghuát 2019. július 11-én tartóztatták le egy tartományi razzia során. A tömeges letartóztatás a KKP hatalomátvételének közelgő 70. évfordulója előtt a „stabilitás fenntartására” irányuló intézkedések része volt.


Yant még aznap szabadon engedték, míg Dinget még aznap este a Jinzhou előzetes letartóztatási börtönbe küldték. Az önkényes fogva tartás elleni tiltakozásul négy hétig éhségsztrájkolt, ami után az őrök erőszakkal etették és kínozták. A bántalmazás következtében elvesztette a hallását és agyvérzést kapott. Óvadék ellenében 2019. október 19-én szabadlábra helyezték.


Otthon ismét gyakorolta a Fálun Dáfát. Visszanyerte mozgásképességének egy részét, de továbbra is nehezen hallott.


Amíg Ding még őrizetben volt, felesége elment a helyi rendőrőrsre, és követelte a szabadon bocsátását. Li rendőr egyszer megragadta a nyakánál fogva, és egy szobába vonszolta, ahol ki akarta hallgatni. 2019. szeptember 10-én ismét elment az őrsre, és követelte férje szabadon bocsátását. Ekkor a rendőr megrántotta a haját, csomókban tépte ki, és rugdosta. A rendőrség azzal is fenyegetőzött, hogy letartóztatja a házaspár két gyermekét, amint betöltik a 18. életévüket.


2021. január 27-én Ding második agyvérzést kapott, és kómába esett. Soha többé nem tért magához. Állapota ellenére a Jinzhou kerületi bíróság február 23-án meghozta az ítéletet: Dingre két év börtönbüntetést és 5.000 jüan (kb. 750 euró) pénzbüntetést, Yanra pedig három és fél év börtönbüntetést és 8.000 jüan (kb. 1200 euró) pénzbüntetést szabott ki.


Egy alkalommal három bírósági tisztviselő érkezett a házaspár lakására, hogy ellenőrizze Ding állapotát. Yan a férjére mutatott, aki kómában volt és oxigénre volt kötve, és azt mondta: „Az üldözés miatt vált ilyenné. Nézzék meg maguk. Nem engedhetjük meg magunknak a kórházi kezelés költségeit. Csak itthon tudok vigyázni rá.”


Amikor a bírósági tisztviselők látták a család szörnyű helyzetét, azt mondták Yannak: „Otthon maradhat, és gondoskodhat róla.”


Yan a család összes megtakarítását Ding kezelésére költötte. Még pénzt kért kölcsön rokonoktól és barátoktól. Most nincstelenül él, és azon fáradozik, hogy eltartsa magát és két gyermekét.


Liaoningi férfi tüdőbetegségben halt meg, amit 14 évvel ezelőtt egy munkatáborban elszenvedett kínzás okozott

Zhang Guoyu-t többször letartóztatták, bebörtönözték és megkínozták, mióta a kommunista rezsim Kínában 23 évvel ezelőtt elkezdte üldözni a Fálun Dáfát. A második alkalommal, amikor munkatáborban volt, extrém nyújtással kínozták, és kilenc napig volt elviselhetetlenül fájdalmas helyzetben. Eközben súlyos tüdőgyulladást kapott.


2021-ben Zhangot ismét zaklatták, ami nagy lelki terhet rótt rá. Tüdőbetegsége kiújult. A hasüregében folyadék gyűlt fel, ami több szerv elégtelen működését okozta. 2022. január 18-án, 50 éves korában halt meg.

null

Zhang Guoyu


Zhang egy kommunikációs vállalat ügyfélszolgálati vezetője volt a Liaoning tartománybeli Dalianban. 2001-ben először tartóztatták le őt és a feleségét, mert Pekingbe mentek, hogy szót emeljenek a Fálun Dáfáért. Óvodáskorú kisfiuk egyedül maradt, miután a szüleit letartóztatták.


Később Zhangot két év kényszermunkára ítélték. Mivel nem volt hajlandó névtáblát viselni, az őrök magánzárkába zárták, és arra buzdították a rabokat, hogy verjék meg. Egy ágyhoz bilincselték, a fejére sisakot tettek és azon doboltak. A lábai olyan súlyosan megsérültek, hogy utána nem tudta elhagyni az ágyat. Az őrök annyira megszorították a bilincset, hogy Zhang ujjai még egy hónappal később is zsibbadtak.


Zhang több mint 20 napig volt kénytelen ágyban feküdni – ágynemű és takaró nélkül. Csak azért állhatott fel, hogy kimehessen a mosdóba és egyen, ami naponta kevesebb mint egy órát jelentett. Azt sem engedték meg neki, hogy megmosakodjon vagy átöltözzön. Amikor végre engedték felállni, a kezei és lábai a rossz vérkeringés miatt erősen megdagadtak.


2006. szeptember 12-én Zhangot ismét letartóztatták, és újabb két évre ítélték a Benxi kényszermunkatáborban.


Azért, hogy hitének megtagadására kényszerítsék, az őrök 2003 márciusában kilenc napon át „extrém nyújtással” kínozták. Két egyszemélyes ágyat állítottak össze, és Zhang végtagjait a négy ágyrácshoz kötözték. Időnként vagy megfeszítették a köteleket, vagy távolabb húzták egymástól az ágyakat, és téglákkal rögzítették őket.

null

Kínzás demonstrációja: extrém nyújtás


Hosszú ideig akarták kínozni őt abban a reményben, hogy ezáltal rákényszerítik, hogy feladja a Fálun Dáfát, és információt adjon ki más gyakorlókról. A kilencedik napon Zhangnak légzési nehézségei és egyéb akut tünetei voltak. Az őrök kórházba vitték, ahol az orvos súlyos tüdőfertőzést állapított meg, amely azonnali kezelést igényelt. Az őrök azonban nem akarták, hogy ott maradjon; elvitték a munkatábor kórházába.


Zhangnak egy hétig magas láza volt. Miután napi három üveg infúziós kezelést kapott, a hőmérséklete újra normalizálódott. Mivel nem bírta tovább az üldözést, lemondó nyilatkozatot írt – a meggyőződése ellenére. Azonban megbánta és egy ünnepélyes nyilatkozatban visszavonta ezt a nyilatkozatot. Ezért 14 napra magánzárkába zárták.


Szabadulása után, 2008 szeptemberében a hatóságok továbbra is zaklatták őt és a feleségét. Félelemben és hatalmas teher alatt élt. A 2021-es utolsó zaklatás során a tüdőbetegsége kiújult. Tüdejében és hasüregében folyadék gyűlt fel, és 2022. január 18-án kora reggel egy kórházban többszörös szervi elégtelenségben hunyt el.


44 éves férfi korai halála két év munkatáborban töltött idő, kényszerválás és állandó zaklatás után

Guan Yunzhi a Liaoning tartománybeli Tielingben élt. 2002 és 2004 között embertelenül megkínozták egy kényszermunkatáborban, mert a Fálun Dáfát gyakorolta. Felesége elvált tőle, mert az üldözés általi nyomás olyan hatalmas volt. Guan elvesztette a munkahelyét, és a tisztviselők megállás nélkül zaklatták. A lelki szenvedés megviselte: 2022. március 1-jén, 44 éves korában meghalt.


Guant 2001. december 24-én tartóztatták le először, amikor a Qinghe District Power Company-nál dolgozott. A rendőrség börtönbüntetéssel fenyegette meg, hogy precedenst teremtsen az ártatlan gyakorlók elítélésére a Qinghe kerületben.


Guant kihallgatták. Mivel nem adta fel a Fálun Dáfát, a rendőrök az arcába ütöttek, a lábujjaira léptek, a nyakánál fogva ragadták meg, meghúzták a testszőrzetét és cigarettával égették meg az ujjait.


2002. január végén elítélték és két évre a tielingi kényszermunkatáborba küldték. Egy megkövetelt „gondolatjelentésben” írt a Fálun Dáfá gyakorlásából származó előnyökről és hasznokról. Emiatt az őrök egy fémmaggal ellátott, tüskés gumibottal verték a hátát. Mivel Guan szilárdan kitartott a hite mellett, az őrök áramütéseket mértek a fejére, a mellkasára és végül az egész testére.


A rendőrségi zaklatás Guan szabadon bocsátása után is folytatódott. 2007 márciusában értesült egy lehetséges letartóztatásról, és elköltözött otthonából, hogy elkerülje a rendőrséget. A munkaadója elbocsátotta. Ekkor a felesége már több hónapos terhes volt. Feltételezve, hogy ő is gyakorolja a Fálun Dáfát, a rendőrség letartóztatta és megfenyegette. Mivel nem akart tovább félelemben élni, elvált Guantól.


2014. július 30-án Guant rendőrök állították meg az utcán, és kikérdezték. Amikor rájöttek, hogy Fálun Dáfát gyakorol, letartóztatták és egész éjszaka kihallgatták. Több mint 40 nap őrizet után óvadék ellenében szabadon engedték.


A könyörtelen üldözés következtében Guan egészségügyi problémáktól szenvedett. Állapota az évek során láthatóan romlott. 2022. március 1-jén, 44 éves korában halt meg.


A közelmúltbeli üldözési hullám halálesetei

Halálhír: Agyvérzésben halt meg a jogtalanul három év börtönre ítélt nő

Néhány nappal azután, hogy egy fellebbviteli bíróság helybenhagyta Ma Shufang hároméves börtönbüntetését a Fálun Dáfá gyakorlása miatt, Ma agyvérzést kapott és meghalt. 69 éves volt.


A Heilongjiang tartománybeli Beian lakosa a Tongbei Megyei Erdészeti Hivatal Rendőrhatóságának a költségvetési osztályát vezette. 2020. augusztus 12-én letartóztatták, és elkobozták a Fálun Dáfá könyveit, nyomtatóját és másolópapírját.


Miután a Tongbei Megyei Erdészeti Hivatal Rendőrhatósága kihallgatta, Mát a Tongbei Megyei Erdészeti Hivatal fogdájába szállították. Mivel magas volt a vérnyomása, óvadék ellenében szabadlábra helyezték.


Otthonában továbbra is zaklatták a rendőrök. Az ügyét benyújtották a Yabuli Erdészeti Hivatal Ügyészségének, amely 2021 augusztusában vádat emelt Ma ellen, és továbbította az ügyet a Yabuli Bíróságnak. A bíró 2021 decemberében egy virtuális tárgyaláson három év börtönbüntetésre ítélte.


Ma fellebbezett a Heilongjiang tartományi Középfokú Népbíróságon, amely 2022. június elején virtuális tárgyalást tartott. A fellebbviteli bíró rendkívül arrogáns volt, és nem engedte, hogy Ma megszólaljon. Június 4-én agyvérzést kapott. Hat nappal később meghalt.


Mát már az üldözés korábbi éveiben is többször letartóztatták, és egy agymosó-intézetben és egy fogvatartási központban tartották fogva. A munkaadója elbocsátotta.


Két évtizedes üldözés után: Egy idős nő egészségi állapota rohamosan romlott – egészen a haláláig

Yue Shuxiát és lányát letartóztatták a Fálun Dáfá gyakorlása miatt. Bár Yuét nem sokkal később szabadon engedték, a letartóztatás és a rendőrségi kihallgatások okozta pszichikai nyomás egyszerűen túl nagy volt számára. Két évtizedes üldözés és két, összesen hét év börtönbüntetés letöltése után hirtelen elvesztette a látását. Egészsége gyorsan romlott. Két hónappal később, 2022. június 6-án, 73 éves korában meghalt.


Yuét, aki a belső-mongóliai Chifeng városban élt, 2022. március 31-én tartóztatták le utoljára otthonában – a lányával együtt, akit követett a rendőrség. Valaki feljelentette őt, mert információs anyagokat terjesztett a Fálun Dáfáról. A rendőrség pedig utólag azonosította őt a térfigyelő kamerák felvételei alapján.


Mivel Yue nem működött együtt, négy rendőr egy pokrócra fektette, és – mindegyik egy-egy sarkot fogva – a rendőrautóhoz vitte. Bevitték a Pingzhuang rendőrőrsre és kihallgatták.


Yue a rendőrök egyetlen kérdésére sem válaszolt, és röviddel később elengedték. A letartóztatás és a kihallgatás azonban mégis súlyos csapást jelentett számára. Nem sokkal azután, hogy hazatért, megvakult, és számos más tünet is jelentkezett nála. Yue két hónappal később, 2022. június 6-án halt meg.


A legutóbbi letartóztatása előtt Yuét kétszer ítélték három és fél év börtönbüntetésre. A börtönben megverték, és nem engedték aludni.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: Persecution Deaths of 92 Falun Gong Practitioners Reported in the First Half of 2022

Forrás: Bilanz des ersten Halbjahres 2022: Insgesamt 92 Falun-Dafa-Praktizierende infolge der Verfolgung ums Leben gekommen – Teil II

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo