2022 első félévi mérleg: Összesen 92 Fálun Dáfá-gyakorló halt meg az üldözés következtében – I. rész

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) A Minghui.org összesen 92 olyan esetet erősített meg 2022 első felében, amelyben Fálun Dáfá-gyakorlókat üldöztek a hitük miatt, és akik kínzás következtében haltak meg.


Amióta 1992-ben a Fálun Dáfát bemutatták a nyilvánosságnak, számtalan embert vonzottak mélyreható alapelvei és egészségügyi előnyei. A Fálun Dáfá növekvő népszerűségétől tartva a kínai kommunista rezsim 1999 júliusában országos kampányt indított a Fálun Dáfá felszámolására.


Azóta gyakorlók százezreit zaklatták, tartóztatták le, tartották fogva és kínozták meg. A Minghui.org weboldal 2022. július 6-ig összesen 4.814 halálesetet dokumentált. Kína szigorú információcenzúrája miatt a tényleges szám sokkal magasabb.


Az újonnan megerősített halálesetek között van 1 2008-ban, 1 2016-ban, 1 2017-ben, 2 2018-ban, 2 2019-ben, 2 2020-ban, 32 2021-ben és 51 2022-ben elhunyt gyakorló. A 2022-ben bekövetkezett halálesetek közül 13-at januárban, 12-t februárban, 9-et márciusban, 7-et áprilisban, 6-ot májusban és 4-et júniusban jegyeztek fel.


Az elhunyt gyakorlók, köztük 55 nő (60%), 20 tartományból és közigazgatásilag önálló városból származnak. Liaoningban volt a legtöbb eset (22), ezt követte Heilongjiangban 14 eset. Hubei-ben és Hebei-ben egyenként 7 eset volt. A többi régióban 1 és 5 eset között volt.


Az érintettek minden társadalmi rétegből származtak, köztük professzorok, könyvelők, mérnökök, tanárok és teherautó- sofőrök.

null

1. ábra tartományonként


A 83 gyakorló közül, akinek az életkora ismert volt, 58-an (63%) 60 évesek vagy idősebbek voltak. A legfiatalabb elhunyt gyakorló a 44 éves Guan Yunzhi volt Liaoning tartományból, a legidősebb pedig a 89 éves Liu Yongcun Jilin tartományból.

null

2. ábra életkor szerint


14 gyakorló még fogva tartás közben halt meg, többek között börtönökben, vizsgálati fogdákban vagy pszichiátriai klinikákon. Egy 88 éves Heilongjiang tartománybeli asszony két órával a letartóztatása után halt meg. Letartóztatták, mert Fálun Dáfá-könyveket olvasott több más gyakorlóval együtt. Egy 59 éves nő tizennégy órával azután halt meg, hogy sikertelenül megpróbált megszökni a letartóztatástól. Több más nőt, köztük egy amerikai állampolgár édesanyját, napokkal vagy hetekkel letartóztatásuk után halálra kínoztak.


A 74 éves Liu Qingfei-t 2021. augusztus 28-án tartóztatta le a rendőrség – állítólag azért, mert COVID-19 oltást kellett kapnia. Hozzátartozói 2022. április 24-én tudták meg, hogy meghalt. A kórházba siettek, és megállapították, hogy még életben van. Bár az orvos megpróbálta újraéleszteni, nem sokkal később meghalt.


A kínzás okozta haláleseteken kívül több gyakorló is meghalt, miután a fogva tartás során súlyosan megbetegedtek, és megtagadták tőlük a feltételes szabadlábra helyezést orvosi kezelés céljából. A feltételes szabadlábra helyezés megtagadását azzal indokolták, hogy nem mondtak le a Fálun Dáfáról.


Két gyakorló, egy 83 éves férfi és egy 64 éves nő röviddel azután halt meg, hogy a fogva tartás során ismeretlen gyógyszereket kaptak.


Több elhunyt gyakorló férfi volt, akik egyébként sikeres karriert és boldog családi életet élhettek volna, ha nem lettek volna kitéve a sokéves fogva tartásnak és az üldözés okozta pszichológiai stressznek. Köztük volt egy matematikatanár, aki sohasem tért magához, miután két évre ítélték, amikor még kómában volt, és egy férfi, aki egy évvel a 19 éves börtönbüntetésének a letöltése után halt meg. Azért ítélték erre a hosszú börtönbüntetésre, mert televíziós jeleket továbbított egy olyan műsor sugárzására, amely a Kínai Kommunista Párt Fálun Dáfá elleni gyűlöletpropagandáját leplezte le.


Az alábbiakban a halálesetekből mutatunk be egy válogatást. A 92 elhunyt gyakorló teljes listája innen tölthető le (PDF).


A letartóztatást követő órákon belüli halálesetek

A 88 éves nő néhány órával a letartóztatása után halt meg – a rendőrség visszatartja a halotti bizonyítványt

2022. április 13-án a 88 éves Cui Jinshi néhány órával a letartóztatása után meghalt. A rendőrök a Fálun Dáfá gyakorlása miatt vitték el. A rendőrség megakadályozta, hogy a családja független boncolást rendeljen el, és visszatartotta a halotti bizonyítványt. Holttestét egy ravatalozóban őrzik.

null

Cui Jinshi


Cui egy Fálun Dáfá-könyvet olvasott otthonában 2022. április 13-án, amikor egy csapat rendőr hirtelen behatolt és letartóztatta. Míg két fiatal rendőr lefogta a kanapén, mások átkutatták a lakását, és elvették a Fálun Dáfá-könyveit, a Fálun Dáfá alapítójának a fényképét és ismeretlen mennyiségű készpénzt.


Cui megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrök elvegyék a holmiját. Kétségbeesésében elesett. Folyton azt mondogatta a rendőröknek: „Ne vegyétek el a könyveimet! Ne vegyétek el a Mester fényképét!”


Két rendőr a második emeleti lakásából a földszintre vonszolta Cui-t. Aztán hirtelen elengedték, úgyhogy a földre zuhant.


17:45-kor Cui második fia, Piao Hu hívást kapott a rendőrségtől, hogy édesanyját a 242-es kórház sürgősségi osztályára szállították. A kórházba sietett. Miközben a rendőrség még arra kérte, hogy fizesse ki az édesanyja kezelési költségeit, egy orvos odajött, és halottnak nyilvánította Cui-t. Piao bement a műtőbe, és meglátta anyja holttestét: az arca sápadt volt, a torka fel volt vágva, és csak cipő volt rajta.


Amikor Piao tájékoztatta a családot Cui haláláról, a rendőrség utasította a helyi temetkezési vállalatot, hogy vigye el a holttestet. Bár a család megérkezett, mielőtt a halottaskocsi elindult volna, a sofőr nem engedte meg nekik, hogy megnézzék Cui holttestét.


A halottaskocsi rendőrautók kíséretében elhajtott. Cui családja követte a furgont a ravatalozóba, de az ajtóban megállították őket, és továbbra sem engedték megnézni a holttestet.


Csak két nappal később, április 15-én engedték meg Cui hozzátartozóinak, hogy megnézzék a holttestét, de a rendőrség szigorúan felügyelte őket.


Két hónappal Cui halála után a holttest még mindig a ravatalozóban van. Mivel a rendőrség nem hajlandó kiadni a halotti bizonyítványt és más dokumentumokat, a család nem tudja megszervezni a független boncolást vagy a holttest elhamvasztását, hogy a nő békében nyugodhasson.


A Shanxiból származó Fálun Dáfá-gyakorlónő 14 órával a letartóztatása után meghalt

Niu Lanyun családját 2022. március 28-án este értesítette a rendőrség, hogy rokonuk, akit csak aznap reggel tartóztattak le, meghalt.

null

Niu Lanyun


Niu 2021 eleje óta már nem lakott a Shanxi tartománybeli Datong városban levő lakásában, hogy elkerülje a Fálun Dáfában való hite miatti üldözést. Egy szemtanú március 28-án reggel 6 óra körül látta, amint a nő egy kötélen lemászik a harmadik emeleti lakásából a Heng’an lakónegyedben, ugyanabban a városban. Ahogy közeledett az első emelethez, a kötél és ő lezuhant. Gyorsan felállt, és a szemtanú felé indult.


A szemtanú felajánlotta, hogy mentőt hív neki. Niu udvariasan visszautasította. De ő mégis telefonált. Mielőtt Niu elment volna, megérkezett a mentő. Nem volt hajlandó beszállni a mentőautóba, és egy mentős megpróbálta berángatni az autóba. Miközben vitatkoztak, megjelent a rendőrség. Belökték a rendőrautóba, és elhajtottak.


Nem sokkal később a rendőrség letartóztatta Niu főbérlőjét. Egy bennfentes szerint a rendőrség friss tésztát talált Niu lakásának a konyhájában, ami arra utalt, hogy éppen reggelit készített, amikor hirtelen menekülni kényszerült.


Este 8 órakor Niu családját felhívta a rendőrség, és tájékoztatták a haláláról. Arra is felkérték őket, hogy jöjjenek el a datongi ravatalozóba, hogy megerősítsék a személyazonosságát.


A család még mindig sokkban volt Niu asszony titokzatos halála miatt. Azt követelték, hogy megtudják, mi történt vele a rendőrségi őrizetben, ami a halálához vezetett.


Halálesetek néhány nappal a letartóztatás után

Információk egy gyakorlónő haláláról három nappal a letartóztatása után

A Szecsuan tartománybeli Chengduból származó Huang Sulant 2022. január 20-án tartóztatták le az otthona előtt, és egy titkos fogolytáborba vitték Pengzhouba.


A rendőrség 2022. január 23-án közölte Huang családjával, hogy aznap meghalt. Holttestét nem sokkal később a Pengzhou városi ravatalozóba szállították. A családja láthatta a holttestét. A halálával kapcsolatos további részleteket még vizsgálják.


Huangot a legutóbbi letartóztatását megelőzően, 2019. július 10-én már letartóztatták. Akkoriban látogatóban volt Mao Kun, Fálun Dáfá-gyakorlónőnél. Huangot augusztus 9-én szabadon engedték, Maót pedig később 11,5 év börtönbüntetésre ítélték. A börtönben halt meg.


Nyolc nappal a letartóztatás után egy nő meghal – a fogdában megtagadták tőle az orvosi ellátást

Zhang Siqin, egy 69 éves nő a Liaoning tartománybeli Dalian városából, 2022. január 27-én halt meg a Yaojia börtönben. Ez nyolc nappal azután történt, hogy rendőrök tartóztatták le a Fálun Dáfá gyakorlása miatt.

null

Zhang Siqin


Az előzetes letartóztatásban töltött első éjszakáján Zhang már súlyos betegségtünetekkel küzdött, de a hatóságok megtagadták tőle a kezelést, és csak ismeretlen gyógyszereket adtak neki, mindenféle diagnózis nélkül.


A korábbi őrizetbe vételek után Zhangot 2022. január 19-én ismét őrizetbe vették, hogy letöltse kétéves büntetését. Nagyon megijedt, és súlyos hányinger kerítette hatalmába. Rossz egészségi állapota miatt az orvos azt tanácsolta a rendőrségnek, hogy ne vegyék őrizetbe. A rendőrség azonban ragaszkodott hozzá, hogy jól van, és a Yaojia fogvatartási központba vitték.


A fogvatartási központban töltött első éjszakán Zhang képtelen volt önállóan járni vagy elaludni. Az őrök nem adtak neki enni. Másnap reggel olyan gyenge volt, hogy nem tudott felöltözni, és a cellájában lévő rabtársai segítségére szorult.


A következő néhány napban nem tudott semmilyen ételt magában tartani, és mindent kihányt. Az étel, amit az őrök adtak neki, csak rizskásából és párolt zsemléből állt. Túl gyenge maradt, és még állni sem tudott.


Amikor a fogvatartási központba került, az őrök elvették a fogsorát. Többször kérte, hogy adják vissza, de az őrök elutasították, ami még inkább megnehezítette az étkezését.


Bár egészségi állapota nem javult, az őrök nem vitték orvoshoz. Ehelyett valamilyen gyógyszert adtak neki, amitől még rosszabbul érezte magát.


Január 25-én, fogva tartásának hatodik napján Zhang önkéntelenül remegni kezdett, és nem tudott felülni. Fogolytársnője jelentette ezt az őröknek, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy orvosi vizsgálat nélkül adjanak neki gyógyszert. Amikor nem tudta bevenni a gyógyszert, az őrök öt rabot utasítottak, hogy fogják le, és erőszakkal adják be neki a gyógyszert. Cselekvőképtelenné vált, és nem volt ereje felülni.


Január 26-án hajnali 2:20-kor Zhang kontrollálatlanul remegni kezdett. A szobában lévő rabok mind ébren voltak, de az őrök még mindig nem törődtek vele. Reggel 9 órakor Zhangot kerekesszékben kitolták a szobából, de már tíz perc múlva visszahozták. Az őrök tovább adagolták neki az ismeretlen gyógyszert.


Zhang éjfél körül belázasodott. Az őrök továbbra sem voltak hajlandóak kórházba szállítani a nőt, de utasították a cellájában lévő rabokat, hogy továbbra is figyeljék az állapotát.


Reggel még felülni sem tudott, még akkor sem, amikor rabtársnője segített neki. A rabok 7:07-kor jelentették a helyzetét, de az orvos 7:25-kor még mindig nem volt ott. Fogolytársnője újra és újra az őrökért kiabált, de senki sem jött. Amikor az orvos fél nyolckor megérkezett, Zhang nem lélegzett, és nem volt vérnyomása. Az orvos újraélesztési intézkedéseket végzett, de a nő nem reagált. 7:34-kor az orvos felhívta az őröket, de azok csupán a harmadik hívása után válaszoltak. Zhangot 7:35-kor halottnak nyilvánították, és kivitték a cellából.


„Ha meghalok, az a kínzás miatt lesz”

Ji Yunzhi a belső-mongóliai Chiefeng város, baloldali Banner Bairin-i Lindong község lakója és Simon Zhang amerikai állampolgár édesanyja 2022. március 21-én halt meg a Bairin kórházban. Ez hét héttel azután történt, hogy a kínai újév napján (február 1-jén) letartóztatták. 66 éves volt.

null

Ji Yunzhi


Fogva tartása alatt az őrök és a rabok brutálisan verték, amíg halál közeli állapotba került. „Ha meghalok, az a kínzás miatt lesz” – mondta egyszer Ji a cellatársnőinek.


Jit 2022. február 1-jén tartóztatták le az otthonában. Görcsökben szenvedett és állandóan hánynia kellett. A rendőrök hosszú ideig kényszerítették, hogy hideg, csempézett padlón üljön, és gúnyolódtak rajta, azt állítva, hogy csak színleli a fájdalmait.


Jit ezután a baloldali Bairin Banner vizsgálati fogdába szállították, ahol éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon az üldözés ellen. Orrszondán keresztül kényszeretetést végeztek nála. A vizsgálati fogda orvosa többször arcon ütötte.


2022. március 20-án reggel Ji férje kapott egy hívást a bairini rendőrségtől, hogy menjen be a kórházba. Ott közölték vele, hogy az orvosok megkezdték felesége újraélesztését, de kevés remény volt arra, hogy sikeresen túlélje. Azt tervezték, hogy a Bairin kórházból a Chifeng városi kórházba szállítják. A városi kórház egyik szakértője azonban, aki a Bairin kórházban megvizsgálta Jit, azt mondta, hogy már túl késő, és értelmetlen lenne átszállítani. Ji férje többször kérte a szabadon bocsátását, de Xu Jianfeng elutasította, mondván, hogy a felettesei engedélyére van szüksége.


Másnap a családot értesítették Ji haláláról. A rokonok még egyszer utoljára látni akarták a kórházi szobában, de a rendőrség megakadályozta őket. Az ablakon keresztül a hozzátartozók láthatták, hogy a nő nyelőcsövét felvágták. Véres volt az arca és a válla. Sok rendőr állt a folyosón. Kizavarták Ji családját az épület emeletéről, és lezárták a liftet ezen az emeleten, hogy senki se tudjon belépni a területre.


Miután a család elhagyta az emeletet, a rendőrség felhívta a Bairin krematóriumot, amely hamarosan küldött egy járművet, hogy felvegye Ji holttestét megőrzésre. Amikor Ji családja megérkezett a krematóriumba, az igazságügyi orvosszakértő nem engedte be őket. Könyörögtek a rendőrségnek, és végül egyesével engedték be őket, hogy egy rövid pillantást vessenek a holttestre. Több mint 40 rendőrt bíztak meg az őrséggel.


A rendőrség arra kérte a férjét, hogy „tárgyaljon” velük a helyzet enyhítése érdekében. A jelentés készítésének időpontjában azonban nem tudni, hogy ezek a tárgyalások a Ji haláláért járó kártérítésről vagy a hallgatását célzó fenyegetésekről szólnak-e. A további részletek megállapítása még folyamatban van.


További halálesetek a fogva tartás során

Két évvel a felesége halála után, Liaoning férfi meghal, miközben tíz éves börtönbüntetését tölti

2022. május 22-én Yin Guozhi meghalt. Az 56 éves férfi halálakor 10 éves börtönbüntetését töltötte, mivel a Fálun Dáfában való hite miatt elítélték. Yin szülei is meghaltak az üldöztetésben.


Yin a Liaoning tartománybeli Chaoyang városában élt. Hogy elkerülje az üldözést, bujkálni kényszerült. Tíz évvel később, 2019. szeptember 26-án letartóztatták, mivel kigyulladt a lakása, és a rendőrség nyomozott az ügyben. A gyakorlót a Jianping megyei fogdába zárták, ahol a rabok megverték.


A Jianping Megyei Bíróság titokban tíz év börtönbüntetést szabott ki Yinre. A családja minden információ nélkül maradt, mindaddig, amíg a Jinzhou-i börtönbe nem vitték.


Nem sokkal Yin elítélése után, 2019. december 31-én a felesége, Fu Jinghua meghalt az évekig tartó üldöztetés után. Ő is szökésben volt.


2022. március 8-án két börtönőr és egy falusi tisztviselő jelent meg Yin rokonánál. Elmondták nekik, hogy Yin halálos tüdőrákban szenved. Kórházban van és oxigént kap, mondták. A családjának kellene fizetnie az orvosi költségeket. Nem ismert, hogy a család eleget tett-e a kérésnek. Yin két hónappal később, május 22-én halt meg.


77 éves, súlyos beteg férfitől megtagadták a feltételes szabadlábra helyezést orvosi kezelés miatt, hónapokkal később meghalt

A Hebei tartományban található Jidong 5. számú börtöne 2022. április 14-én értesítette Han Junde családját, hogy Han aznap 10:35-kor meghalt.

null

Han Junde


Han kevesebb mint három évvel azután halt meg, hogy börtönbe került, hogy letöltse 8,5 éves börtönbüntetését. Azért ítélték el, mert disztökből készített műalkotásokat, amelyeket a Fálun Dáfá „Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia” elveivel díszített.

null

Egy lopótök az „Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia – a Fálun Dáfá jó” felirattal.


Miután Hant börtönbe vitték, az őrök többször felszólították, hogy vallja magát bűnösnek és tagadja meg a Fálun Dáfát. Mivel ezt megtagadta, elvették tőle a jogot, hogy találkozzon, telefonáljon vagy írjon a családjának.


Han családja később megtudta, hogy a börtönben elszenvedett bántalmazás következtében súlyos vérszegénységben szenvedett. Egyik szemére megvakult, és a börtönben kerekesszékkel kellett közlekednie. A család kérvényezte a feltételes szabadlábra helyezést orvosi kezelés céljából, de a Jingxiu Kerületi Igazságügyi Hivatal elutasította a kérelmet, annak ellenére, hogy az orvos megállapította, hogy szüksége van rá.


2022 elején Han kórházba került, miután súlyosan megbetegedett. Szabadulása után dréncsövet viselt. 2022. április 5-én ismét kórházba szállították. Már nem tudott önállóan lélegezni, ezért lélegeztetőgépre kapcsolták. Kilenc nappal később meghalt.


72 éves Fálun Dáfá-gyakorló halt meg a Tailai börtönben

Zhong Guoquant a Heilongjiang tartománybeli Mishan városából 2020. március 4-én tartóztatták le a Fálun Dáfáról szóló információs anyagok terjesztéséért. A városi bíróság ugyanezen év augusztusában három és fél év börtönbüntetésre ítélte. 2020. november 17-én a Jixi városi börtönbe került, majd később átszállították a Tailai börtönbe. Ott kínozták halálra 2022. február 6-án, a kínai újév hatodik napján. 72 éves volt.


Zhong családja 2022 elején kért feltételes szabadlábra helyezést orvosi kezelés céljából, de a börtön elutasította azzal az indokkal, hogy Zhong politikai fogoly. Családját február 6-án mélységesen megrázta a hír, amikor telefonhívást kaptak a börtönből, amelyben közölték, hogy órákkal korábban meghalt.


Zhongot 2020. március 4-én tartóztatták le, miután valaki feljelentette őt a Fálun Dáfá-anyagok terjesztése miatt. Miközben Zhong őrizetben várta a vádemelést, 2020. július 6-án bevitték a Mudanjiang városi kórházba. Számos betegséget diagnosztizáltak nála, többek között 2-es típusú cukorbetegséget, veseelégtelenséget, többszörös agyvérzést, magas vérnyomást, szívbetegséget, húgyúti fertőzéseket, magas koleszterinszintet, vérrögöket, látási és hallási problémákat.


2020. augusztus 11-én Zhong megjelent a misani Városi Bíróság előtt. Egy héttel később a bíróság három és fél év börtönbüntetésre ítélte. Fellebbezett, de a felsőbb bíróság elutasította a fellebbezését.


Zhongot 2020. november 17-én reggel szállították át a Mishan város előzetes letartóztatási börtönéből a Jixi városi börtönbe. Később átszállították a Tailai városi börtönbe, ahol 2022. február 6-án meghalt. A Tailai Megyei Kínai Orvosi Kórház közölte, hogy légzési elégtelenségben halt meg.


A Tailai börtönt a hatóságok koncentrációs táborként használták a Fálun Dáfá-gyakorlók átnevelésére. Azokat, akik nem voltak hajlandóak megírni a hitüket megtagadó nyilatkozatot, a kínzás különböző formáinak vetették alá, beleértve a bilincsbe verést, az órákon át tartó állást vagy guggolást, a napokig tartó alvásmegvonást, a csilipaprikás vízzel való kényszeretetést és a szidalmazást.


74 éves férfi hal meg fogva tartás közben

Liu Qingfei családja 2022. április 24-én este 20:25-kor kapott egy hívást a Liaozhong kerületi fogvatartási központból, és megtudta, hogy a 74 éves férfi hirtelen heveny betegségben szenvedett, és az újraélesztési kísérletek ellenére a kórházban meghalt.


Amikor a család a kórházba sietett, Liu szeme és szája nyitva volt. A szemei még mindig ragyogtak, és nem úgy néztek ki, mint egy halotté. Amikor a hozzátartozók megérintették a testét, azt tapasztalták, hogy az még mindig meleg. Megkérdezték a jelenlévő börtönőröket: „Miért hagyta abba az orvos az újraélesztését, ha még életben van?”


Az őrök azt állították, hogy Liu 18:39-kor kritikus egészségi állapotban volt. Azt mondták, hogy felhívták a kórházat, és a mentő 20 perccel később érkezett meg. Liut 19:08-kor nyilvánították halottnak. Nem világos, hogy 19:08-kor a kórházban volt-e. Az sem világos, hogy ki nyilvánította őt halottnak, és hogy a börtönőrök miért vártak este 20:25-ig, hogy értesítsék a családját.


A család kérésére az orvos újra megpróbálta újraéleszteni Liut, de nem sokkal később meghalt.


Li Chunlin (egy nyugdíjas tisztviselő) és más tisztviselők 2021. augusztus 28-án tartóztatták le Lit az otthonában. Betörtek a lakásába, és azt állították, hogy azért vannak ott, hogy beadjanak neki egy COVID-19 oltást. Az őrizetben kihallgatták, és fogva tartása második napján szívrohamot kapott. Halála idején a Liaozhong kerületi bíróság előtti tárgyalására várt.


Liu családja bűncselekményre gyanakszik a halála kapcsán. A holttestét a ravatalozóban őrzik, és megpróbálnak igazságot szolgáltatni neki.


A Fálun Dáfá gyakorlásáért bebörtönzött gansui férfi halálának részletei

Egy 76 éves férfi 2022 márciusában halt meg, miközben a Fálun Dáfá gyakorlása miatt tartották fogva. Négy év börtönbüntetésre ítélték. Amikor Jia Chunzhen családja érdeklődött a nyakán lévő sebekről, egy börtönőr azt állította, hogy Jia a ruháival felakasztotta magát.


Jia a Gansu tartománybeli Linxia megyéből származott. 2020 áprilisában letartóztatták, és 2020 december végén titokban négy évre ítélték a lanzhoui börtönben. Az üldözés ellen tiltakozva a kínai újév idején, 2021 februárjában éhségsztrájkba kezdett. Amikor a családja meglátogatta őt, hallásának és látásának nagy részét már elvesztette.


A látogatás után a börtönhatóságok egy évig nem engedték meg, hogy találkozzon a családjával. A világjárványt használták ürügyként.


2022 márciusában Jia családja hívást kapott a lanzhoui börtönből, és hozzátartozói megtudták, hogy március 18-án meghalt.


A családja a börtönhöz sietett, és követelte, hogy láthassa a holttestét. A családja több őrrel körbevéve megnézhette a testét, és látták, hogy sebek vannak a nyakán és a karján. Megkérdezték, hogyan keletkeztek a sebek, mire az egyik őr azt állította, hogy Jia felakasztotta magát.


A börtönhatóság gyorsan elhamvaszttatta Jia holttestét, és 200 jüant (kb. 28 eurót) adott a családjának az ügy rendezésére.


Mérgező gyógyszerek beadását követő halálesetek

Mérgező anyagot fecskendeztek be neki a börtönben – a 83 éves férfi 20 nappal a szabadulása után meghalt

A 83 éves Bai Xingguo 20 nappal a hároméves börtönbüntetése letöltése után halt meg. A Fálun Dáfá gyakorlása miatt ítélték börtönbüntetésre.


Bai-nak hat hónappal a büntetése lejárta előtt mérgező gyógyszert fecskendeztek be. Ezután az egészsége tovább romlott, mígnem állandóan félrebeszélt. Amikor a börtön 2022 januárjában megkérte a családját, hogy jöjjenek érte, már teljesen legyengült és a halálán volt. Húsz nappal később meghalt.


A Hebei tartománybeli Chengde városából származó Bai-t 2018. január 4-én tartóztatták le, amikor több más gyakorlóval együtt „A Fálun Dáfá jó” feliratú transzparenseket függesztettek ki. A Fengning megyei bíróság 2018. április 18-án járt el Bai ellen, és 2018 júniusában három év börtönbüntetésre ítélte.


2018. december 15-én az óvadék ellenében szabadlábra helyezett Bai-t ismét a Tucheng vizsgálati fogdába zárták, majd később átszállították a Tangshan börtönbe, ahol megkapta az injekciót.


Ismeretlen gyógyszer erőszakos beadását követően bekövetkezett halál az őrizetbe vétel során

Egy nő a Guizhou tartománybeli Liupanshui városban 2021. február 8-án meghalt, miután egy fogvatartó börtönben erőszakkal ismeretlen gyógyszert adtak be neki. 64 éves volt.


Zhu Renfen-t 2019. február 13-án tartóztatták le, mert másokkal beszélt a Fálun Dáfáról.


Még aznap elengedték, de a rendőrség 2020. május 31-én ismét letartóztatta. Hat nappal korábban valaki feljelentette őt, amiért emberekkel beszélt az üldözésről. A rendőrök átkutatták a lakását, és elkobozták a Fálun Dáfá-könyvét, a Fálun Dáfá alapítójának a fényképét és két audio eszközt.


A Liupanshui városban lévő 2. számú vizsgálati fogdában az őrök megparancsolták Zhunak, hogy vegyen be tablettákat, amelyekről azt állították, hogy „vérnyomáscsökkentők” (nem világos, hogy magas volt-e a vérnyomása). Nem volt hajlandó lenyelni őket. Az őrök ezután lefogták, és erőszakkal beadták neki a tablettákat.


Zhu egészségi állapota ezután rohamosan romlott. Három különböző kórház orvosai mind azt állították, hogy az állapota már nem kezelhető. 2020 július végén óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és 2021. február 8-án meghalt.


(Folytatás)

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: Persecution Deaths of 92 Falun Gong Practitioners Reported in the First Half of 2022

Forrás: Bilanz 1. Halbjahr 2022: Insgesamt 92 Falun-Dafa-Praktizierende infolge der Verfolgung ums Leben gekommen – Teil I

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo