Matematikus: A Dáfá segített megtalálni az élet értelmét

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(en.minghui.org) Az élet olyan lehet, mint egy kirakós játék, mintha a dolgokat egy előre meghatározott térkép szerint kellene összerakni és megtapasztalni. Dr. Hyon YunKyong, a dél-koreai Nemzeti Kutatóintézet adatelemző csoportjának vezetője elmondta, hogy mélyebb betekintést nyert az életbe és az univerzumba, mióta 2003-ban elkezdte tanulni a Fálun Gongot.


„Mióta elkezdtem gyakorolni a Fálun Gongot, ha visszatekintek, mindennek megvan a maga oka” – mondta.


Dr. Hyon csapata matematikai mesterséges intelligencia algoritmusokat használ előrejelzési modellek tanulmányozására. Hogyan jutott el Dr. Hyon a Fálun Gong gyakorlásához?

null

Dr. Hyon YunKyong a Zhuán Fálunt olvassa


A könyv, amit három hónapig próbált végigolvasni

Dr. Hyon emlékszik, hogy gyermekkorában sok rejtélyen töprengett, például az univerzum szerkezetén, a piramisok építésének a módján, az idő és a tér szerkezetén és a reinkarnáción. 2003 őszén, amikor Dr. Hyon a Koreai Tudományos és Technológiai Intézet (KAIST) doktori képzésén tanult, a témavezetője egy érdekes kérdést tett fel neki: „Mesterségesen hozták létre a Holdat? A természetes holdak forognak és keringenek. Miért látjuk a Holdnak csak az egyik oldalát?”


A professzor és Dr. Hyon hosszú és élénk beszélgetést folytattak, majd a professzor átnyújtott neki egy értékes könyvet, a Zhuán Fálunt. Dr. Hyon azt gondolta magában: „Biztos van valami mélyenszántó ebben a könyvben. El kell olvasnom.”


Dr. Hyon számára mindig is könnyű volt az olvasás. Amennyiben elhatározta magát, naponta több könyvet is el tudott olvasni. De valamiért ezt a könyvet egyszerűen nem volt könnyű elolvasnia.


„Kihívás volt számomra, hogy befejezzem. Minden nap olvastam a könyvet. De egy oldal elolvasása után elaludtam. Három hónapba telt, mire első alkalommal befejeztem az olvasást. Hihetetlen volt” – emlékezett vissza.


Amikor másodszor is elkezdte olvasni a Zhuán Fálunt, az intuíciója azt súgta neki, hogy ez nem egy közönséges könyv. Minden alkalommal, amikor elolvasta, új jelentéstartalmakat értett meg a szavakból, és új elvekhez világosodott meg.


Dr. Hyon azt mondta: „Szeretem a tudományos képzelőerőt, de én a nagyobbak felől szoktam elképzelni: a Föld egy molekula, a Tejút egy nagyobb molekula, és ezek a csillaghalmazok összeálltak, hogy egy nagyobb molekulává váljanak. De miután elolvastam a Zhuán Fálunt, meglepődve tapasztaltam, hogy vannak kisebb terek is. Minél többet olvasom a könyvet, annál többet tanulok valami újat. Nem tudom többé letenni ezt a könyvet.”


Amikor az Egyesült Államokban tanult, bárhová is ment, Dr. Hyon mindig magával vitte a Zhuán Fálunt, és amikor csak ideje engedte, olvasta.


Egy tökéletes elmélet

Az új áttörések érdekében a matematikusok mindig elméleteken, struktúrákon és megoldásokon gondolkodnak. Még munka után és lefekvés előtt sem tétlen az agyuk.


Dr. Hyon úgy érzi, hogy a Fálun Gong művelése olyan, mint egy oázis a sivatagban. „Egy olyan matematikusnak, mint én, a gyakorlatok végzése és a Dáfá-könyvek olvasása valóban jó pihenést biztosít számomra. Hetente egyszer elmegyek a Jizu hegyre, és két órán át szívom a friss levegőt, hallgatom a víz folyását, és végzem a gyakorlatokat. Ez egy teljes felépülés a munkahelyi gondokból és nyomásokból. És különösen, amikor a Dáfá-könyveket olvasom a gyakorlótársakkal, tűnik úgy, hogy megtisztítom az elmémet a békés mezőn.


„A Fálun Dáfá megfelel a nevének, ez valóban Dáfá [Nagy Törvény]. Ahogy a matematikának is vannak magas szintű elméletei, a Dáfá valóban magas szintű gyakorlat. A Fálun Dáfá nem egy egyszerű qigong a betegségek gyógyítására, hanem a jelentésének a mélysége és a magassága különbözik más gyakorlatokétól” – mondta.


„Én matematikus vagyok. Elméletileg bizonyítékok alapján ítélem meg a tényeket, mielőtt következtetéseket vonnék le. Hogy őszinte legyek, a Dáfá elmélete, hogyha rétegről rétegre nézzük, lyukak és vakfoltok nélküli. Ez egy tökéletes elméleti keret” – mondta.


Megvilágosodás az élet értelméhez

A Fálun Gong gyakorlása előtt Dr. Hyon jó egészségnek örvendett, így nem volt szüksége arra, hogy sok energiát fordítson az egészségére. Mi vonzotta tehát igazán a műveléshez?


Dr. Hyon azt mondta: „A művelésen keresztül megtaláltam az élet értelmét. Tudom, hogy mi az egyetlen mérce a jó és a rossz megítélésére. Ez az egyik legnagyobb nyereség, amit a művelés révén elértem. Az embereknek az Őszinteség, Együttérzés, Tolerancia elveit kellene követniük az életükben."


Dr. Hyon szülei mindig arra tanították, hogy legyen kedves és becsületes. Azt mondták neki, hogy valaki még a gyilkosságot is elkerülheti, ha háromszor elnéző marad. A művelés után Dr. Hyon magasabb szintű és mélyebb megértést szerzett arról, hogyan kell élni.


„Még ha jó ember is akarsz lenni aszerint, ahogyan gyermekkorod óta tanítottak, ha nem műveled magad, a mai kutatásban a profit érdekében nem leszel együttérző. Hogy magasabb fokozatokat vagy egy projektet kapj, önző leszel.


A Mester azt tanította nekünk: »… hogy ha konfliktusba kerülsz, és hátrálsz egy lépést, akkor garantáltan új látvány tárul eléd.« (Zhuán Fálun - 9. előadás - A megvilágosodás)


„Számomra, amikor egy problémával találkozom, hátrálok egy lépést és megnyugszom, ami egy másik megértés a Dáfá gyakorlásából” – mondta.


Dr. Hyon hajnali fél ötkor kel, hogy végezze a Fálun Gong-gyakorlatokat. 19 éve kitart a művelésben.


„A művelés még mindig új nekem, és mindig hálás vagyok. Remélem, hogy a művelés révén több embernek lesz jobb egészsége és boldogsága” – mondta.

***


A szerkesztő megjegyzése: Ha szeretne többet tudni a Fálun Dáfáról illetve megtanulni a gyakorlatokat, akkor a magyar nyelvű ingyenes tanfolyamokra az alábbi linken lehet jelentkezni: https://www.learnfalungong.com/hungary/


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Mathematician: Dafa Helped Me Find the Meaning of Life

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo