Kanada: Három város zászlót von fel a Fálun Dáfá Világnap megünneplésére

(en.minghui.org) 2022. május 13. a Fálun Dáfá nyilvánosságra hozatalának 30. évfordulója, valamint a 23. Fálun Dáfá Világnap. Folytatva a hagyományt a zászlós ünnepségekkel vagy a nevezetes épületeken elhelyezett színes fényekkel, ebben az évben húsz kanadai város ünnepelte vagy fogja megünnepelni ezt a fontos alkalmat, és elismeri a Fálun Dáfának a társadalomra gyakorolt előnyeit.


Az első 2022-es zászlófelvonási ünnepségre Miltonban került sor, egy dél-ontariói városban, Torontótól körülbelül egy órányira. St. Catharines, Napanee és North Bay május 2-án, 3-án és 4-én tartott zászlófelvonási ünnepségeket.


St. Catharines alpolgármestere köszönetet mond a gyakorlóknak a kemény munkájukért

A hivatalosan „Kertvárosnak” becézett St. Catharines a legnagyobb város a kanadai Niagara régióban, amelynek választott tisztségviselői többször is meghirdették a Fálun Dáfá napját. Carlos Garcia alpolgármester úr május 2-án a városháza előtt tartott zászlófelvonási ünnepségen szólalt fel. Megköszönte a gyakorlók kemény munkáját az Őszinteség, Együttérzés, Tolerancia elveinek a terjesztésében.

null

Carlos Garcia, St. Catharines alpolgármestere gratuláló üzenetet olvasott fel a városháza előtti zászlófelvonási ünnepségen

null

Carlos Garcia, St. Catharines alpolgármestere és Fálun Dáfá-gyakorlók a zászlófelvonási ünnepségen


Garcia úr beszélt a 30 évvel ezelőtti és a közelmúltban tett két kínai útja során szerzett egyedülálló tapasztalatairól. „Tudom, hogy amit önök csinálnak (az igazság tisztázása) fontos Kína és a világ számára. A Fálun Dáfát 30 évvel ezelőtt mutatták be a nyilvánosságnak, és körülbelül akkor jártam először Kínában. Nemrégiben ismét ellátogattam Kínába. Kína fontos ország, de nem támogatom a KKP rezsim eljárását.”


Garcia úr elmondta, hogy megtiszteltetés, hogy Walter Sendzik polgármester és St. Catharines városa nevében itt lehet.


Végezetül azt mondta: „Úgy gondolom, hogy St. Catharines városának, sőt egész Kanadának támogatnia és helyeselnie kell az Őszinteség, Együttérzés, Tolerancia elveit. Mi vagyunk a világ egyik legszabadabb országa, és erre nagyon büszkék vagyunk.”


Napanee városi tanácsos: A gyakorlók inspirációt jelentenek

John McCormack tanácsos felolvasta Marg Isbester polgármester gratuláló levelét a Napanee városháza előtt május 3-án délelőtt 10 órakor tartott zászlófelvonási ünnepségen. A helyi televízió is beszámolt az eseményről, és interjút készített a gyakorlókkal.

null

John McCormack tanácsos felolvasott egy gratuláló levelet

null

John McCormack tanácsos és Fálun Dáfá-gyakorlók

null

A Fálun Dáfá Nap kihirdetése Marg Isbester polgármestertől


A zászlófelvonási ceremónia után a helyi televízióknak és a Fálun Dáfá-gyakorlóknak nyilatkozva John McCormack tanácsos azt mondta, hogy mély benyomást tett rá az a történelem, amelyen a gyakorlók keresztülmentek.


„Könnyű dolognak tűnik jó embernek lenni. Azonban úgy gondolom, hogy a mindennapi életben nem könnyű mindig jó embernek lenni, és kitartani. Ezért inspiráltnak és izgatottnak éreztem magam, hogy részt vehettem az eseményen” – mondta McCormack úr.


Elmondta, hogy mivel ő a második világháború után született, és sohasem tapasztalta meg a szenvedést, mint a világ más régióiban élő emberek, ezért az üldözést idegennek és távolinak érezte. Számára a Fálun Dáfá-gyakorlók életszemlélete és életmódja nagyon inspiráló.


Megjegyezte, hogy igazmondó emberek mindenhol vannak, de a Fálun Dáfá-gyakorlók türelme, amelyet a KKP zsarnokságával szemben tanúsítottak, a művelők egyedülálló jellemét mutatja. „Ez egy olyan állapot, amit az észak-amerikai emberek számára nagyon nehéz elérni, mert mi egy biztonságos üvegházban élünk, és nem tapasztaltuk meg ezt. Számomra ti egy másvilági csoport vagytok” – mondta.


Hozzátette: „Nem nehéz belátni, hogy egy diktatúra mindig irányítani akarja az emberi életet, ha megnézzük a jelenlegi nemzetközi helyzetet. Az első dolog, ami eszembe jut, hogy a Fálun Dáfá-gyakorlók az üldözés szenvedései ellenére még mindig kimennek, hogy tisztázzák az igazságot, mint például az igazság terjesztése ezen a formán keresztül, és az üzenetük pozitív, szép és békés.”


North Bay polgármestere: Megtiszteltetés, hogy részt vehetek a zászlófelvonási ünnepségen

Május 4-én a torontói gyakorlók részt vettek a North Bay-i zászlófelvonási ünnepségen. Zhang Pixing, egy helyi gyakorló/képviselő elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt találkoztak Al McDonald polgármesterrel a tartományi parlamentben, nem sokkal azután, hogy Kínában elkezdődött a Fálun Dáfá üldözése. A Fálun Dáfá Világnapot először 8 évvel ezelőtt ünnepelték meg a polgármesteri hivatalban, és a polgármesteri hivatal azóta is nyitva áll előttük.

null

Al McDonald, North Bay polgármestere beszél a május 4-i zászlófelvonási ünnepségen


„Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek” – mondta Al McDonld polgármester, amikor a North Bay-i városi tanács és a lakosok nevében üdvözölte a gyakorlókat.


Megjegyezte, hogy North Bay lakói barátságosak és figyelmesek, és igyekeznek is mindent megtenni azért, hogy mindenki, aki ebbe a városba érkezik, beilleszkedjen a közösségbe. „Tehát az Őszinteség, Együttérzés, Tolerancia a mi hitvallásunk is. Őszintén hiszünk abban, hogy amíg mindenkit széles látókörrel fogadunk be, addig North Bay legjobb oldalát fogjuk megmutatni” – tette hozzá.

null

North Bay polgármestere, Al McDonald, május 13-át a Fálun Dáfá napjává nyilvánítja

null

Al McDonald polgármester és Fálun Dáfá-gyakorlók

null

Al McDonald polgármester személyesen hívta meg Liu Mingyuant (jobbra), hogy vonja fel a zászlót, amikor meghallotta, hogy édesanyját, Liu Yan-t még mindig fogva tartják egy kínai börtönben a Fálun Dáfában való hite miatt

null

Al McDonald polgármester meghívta a Fálun Dáfá gyakorlókat az irodájába a zászlófelvonási ceremónia után


Megköszönte a gyakorlóknak, hogy emlékeztek a 20 évvel ezelőtti Queens Parkban tartott találkozóra, miután felolvasta a Fálun Dáfá napjának a kihirdetését. „Ez volt a 30. évfordulója annak, hogy a Dáfát bemutatták a nyilvánosságnak, és az Önök jó jelleme teszi lehetővé, hogy a gyakorlás hosszú ideig folytatódjon” – mondta.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Canada: Three Cities Raise Flags to Celebrate World Falun Dafa Day