Letartóztattak egy ügyvédet és családját a hitük miatt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(Minghui.org) Egy háromtagú családot 2019-ben letartóztattak a Fálun Gongba vetett spirituális hitük miatt. Miközben a feleséget és a lányukat később szabadon engedték, a férj őrizetben maradt, és az ügyével kapcsolatban azóta kétszer állították bíróság elé. Néhány nappal az első meghallgatás után a rendőrök újra letartóztatták a feleséget és a lányukat. A feleség még mindig őrizetben van, a lányuknak pedig megtagadták, hogy részt vegyen az apja második tárgyalásán.

A Fálun Gong, más néven Fálun Dáfá egy ősi, spirituális és meditációs tanítás, amit 1999 óta üldöz a kínai kommunista rezsim.

Du Jingyi a 60-as éveiben járó ügyvéd, családjával a Jilin tartományi Changchun városában él. 1996 óta gyakorolja a Fálun Gongot, és nagy elismeréssel van a gyakorlat iránt, mert általa számos betegségéből gyógyult ki.

2019. szeptember 9-én, hajnali 4 óra körül két rendőrautó jelent meg Du háza előtt. Amikor reggel 6 óra körül Du vásárolni indult, a rendőrök letartóztatták. A tisztek elvették tőle a kulcsait és átkutatták az otthonát. A lakásában lefoglaltak több mint 300 Fálun Gong könyvet, a Fálun Gong alapítójának fényképét, és több mint 100 000 jüan készpénzt. Később 50 000 jüan készpénzt a család kérésére visszaadtak. Du feleségét, Cui Yuqiu-t és a lányukat, Du Xint szintén letartóztatták.

Habár Du feleségét és lányát még aznap éjjel 11 óra felé szabadon engedték, őt egész éjjel fogva tartották a Yihelu rendőrállomáson, majd a következő napon átszállították a Changchun városi 2. sz. fogvatartási központba. Később kórházba kellett szállítani, mert rühes lett a cellájában lévő egészségtelen állapotok miatt.

Mikor az ügyvédje 2019. december 10-én találkozott vele, Du elmondta neki, hogy vádat emeltek ellene, és az ügyész benyújtotta az ügyét a Chaoyang kerületi bíróságra.

Du első tárgyalása 2020. július 13-án volt, videokonferencia formájában. Az elnöklő bíró, Jiang Hui elhalasztotta a meghallgatást arra hivatkozva, hogy a védőügyvédnek nincs referencia levele a helyi igazságügyi irodától. Ezt azonban nem írja elő a törvény az ügyvédek számára ahhoz, hogy képviselhessék az ügyfelüket a bíróságon. Jiang bíró azt követelte a védőügyvédtől, hogy szerezze be a referencia levelet a következő tárgyalásra, és úgy rendelkezett, hogy az ügyvéd nyilvánítsa bűnösnek saját ügyfelét a védőbeszédében.

Tekintettel a bíró törvénytelen kérésére, Du családja úgy döntött, hogy elbocsátja az ügyvédet, és hagyta, hogy inkább Du saját magát képviselje.

Két nappal Du tárgyalása után a rendőrség betört az otthonába, és ismét letartóztatta a feleségét és a lányát. Miközben lányukat 13 nap fogva tartás után szabadon engedték, Cui-t még mindig a Changchun város 4. fogvatartási központjában tartják.

Du második meghallgatását szeptember 28-án tartották. Egy másik bíró, Zhang Dan megtiltotta Du lányának, hogy részt vegyen a tárgyaláson, azzal a kifogással, hogy tanúként volt felsorolva az ügyben. Mikor Du kiment, hogy keressen egy családtagot, aki a lánya helyett részt vesz a tárgyaláson, a bíró megkezdte az eljárást, és nem volt hajlandó beengedni Du másik rokonát a tárgyalóterembe.

Du családja kérte, hogy a tárgyalás után had találkozhasson az elnöklő bíróval, Wang Yanannal, de elutasították ezen kérésüket. Megtudták a bíróság munkatársától, hogy a második meghallgatás is videó konferencia keretében zajlott le, és Du nem vallotta magát bűnösnek saját védőbeszédében.

Forrás: Minghui

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo