A kínai bankjegyek missziója

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Amikor epret és banánt vásároltam, papírpénzzel fizettem a tulajdonosnak, amelyekre információk voltak nyomtatva a Fálun Dáfáról és az üldözésről. Izgatottan azt mondta: „Csodálatos dolgot teszel! Ezek a szavak mind igazak.” Azt válaszoltam neki: „Ha oda tudod adni ezeket másoknak is, hogy ők is hallhassanak az üldözésről, akkor nem jót cselekszel? Akkor szerencsében lesz részed.” Azután adtam neki egy USB flash meghajtót, hogy még többet tudhasson meg a Dáfáról. Boldogan tette el a táskájába.

 

Amikor néhány nappal később visszamentem a boltba megkérdeztem, hogy megnézte-e azóta a videót, és hogy ki szeretne-e lépni a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és annak ifjúsági szervezeteiből. Azt mondta, hogy fel szeretné mondani a tagságát az Ifjúsági Ligában és a Fiatal Úttörők szervezetében. Akkor adtam neki egy álnevet és elmondtam neki, hogy mindannyian biztonságban akarunk lenni és, hogy az üzletnek is jól kell menni. Bólogatott, és azt mondta: „Értelek.”

 

Amikor újra visszatértem a boltba odaadtam neki az aktuális világjárványról szóló videót, melyet a Minghui oldaláról töltöttem le. Mondtam neki, hogy nézze meg figyelmesen, és ossza meg a családjával és a barátaival is, hogy felébressze a lelkiismeretüket. „Nagy felelősséget hordozol a válladon. Nézd, milyen súlyos a helyzet: minden nap újabb esetek vannak mindenfelé. Csak ha igazán megérti valaki a tényeket és kilép a KKP-ból, akkor lehet biztonságban.”

 

Bólintott és azt mondta, „Megnézem alaposan, ne aggódj. Kérlek gyere vissza, amikor csak tudsz. Szeretem hallgatni, amiket mondasz.”

 

Pénzre nyomtatott Dáfával kapcsolatos információk

Amikor egy zöldséges standnál fizettem a tulajdonos látta, hogy a bankjegyeken feliratok vannak, és azt mondta, „Nahát, Ezt nagyon jól mondja.” Mondtam neki, hogy „Ha követed, ami oda van írva, és őszinte szívvel olvasod, hogy a Fálun Dáfá jó és az őszinteség, jószívűség, tűrőképesség jó, akkor az álmod valóra válik.” Onnantól kezdve, amikor csak a bevásárló központba mentem, mindig rám köszönt és megkérdezte, hogy mit szeretnék venni. Azt is mondta, hogy „Nagyon kedves tőled, hogy átadtad nekünk ezt a csodálatos üzenetet.”

 

Gyakran jártam az írószer nagykereskedésben, hogy olyan dolgokat vegyek, mint jegyzetfüzetek, tollak és egyéb irodaszerek. Igaz tényeket tisztázó pénzt használok a fizetéshez, mesélek az eladóknak a Dáfáról és az üldözésről, és segítek nekik kilépni a KKP-ból. Miután megismerték az igazságot, ha a vásárlóiknak mondom el az igaz tényeket és Dáfá információs anyagokat adok nekik, akkor nem szólnak érte.

 

Ezenkívül néhány üzlet tulajdonosa segített rábeszélni a vásárlókat, hogy lépjenek ki a KKP-ból, vagy hogy fogadják el a Dáfáról szóló anyagokat. Egyik alkalommal, amikor az írószer boltba mentem, és láttam ott néhány vásárlót, mindenkinek próbáltam adni egy USB –s tárolót. Amikor az egyik vásárló vonakodott, hogy elfogadja tőlem, a tulajdonos azt mondta neki, „El kellene fogadnod. Minden állampolgárnak joga van tudni, hogy mi történik. Ez majd felnyitja a szemed, és olyan dolgokat hallasz, amiket azelőtt nem hallottál.” A vásárló boldogan elfogadta, és megígérte, hogy figyelmesen meg fogja nézni.

 

Ilyen pénzeket használtam a szupermarketben is. Amikor az őszinte gondolataim erősek voltak, a teljes összeget azzal fizettem ki. Néhány pénztáros ellenőrizte mi van a bankjegyekre írva mielőtt a pénztárgépbe rakta volna azokat. Amikor úgy éreztem, hogy az őszinte gondolataim nem elég erősek, akkor összekevertem nagyon öreg bankjegyekkel, amikre problémás lett volna nyomtatni. Egyik alkalommal, amikor a pénztáros mondta nekem, hogy a felettese megtiltotta neki, hogy igaz tényeket tisztázó bankjegyeket fogadjon el, nem akadékoskodtam, inkább adtam neki normál bankjegyeket.

 

Egy másik alkalommal, amikor egy nagybani zöldség piacon vásároltam, az egyik eladónak igazság tisztázó bankjegyekkel fizettem. Ő pedig vonakodott elvenni azokat. Akkor azt mondtam neki, „Ezeknek a bankjegyeknek a használata segíteni fog fellendíteni az üzletet. Nézd azok az árusok ott az utca túloldalán szeretik ha igazság tisztázó bankjegyeket kapnak tőlem. Ők meg lesznek áldva, amiért így tesznek.” Rám nézett és az kérdezte, „Valóban?” Bátorítottam, hogy tegyen egy próbát és végül elfogadta őket.

 

Következésképpen az igazság tisztázó bankjegyek sok háztartásba eljutottak és egy szilárd alapot fektetnek le a jószívű emberek számára.

 

Háttér információ

A Fálun Gongról szóló rövid üzenetekkel ellátott bankjegyek az egyik módszer a gyakorlók számára Kínában, hogy tudassák az emberekkel a Fálun Gong gyakorlók elleni üldözést. Például „A Fálun Dáfá jó” az egyik felirat, amit a bankjegyekre írnak vagy nyomtatnak.

 

Mivel Kínában minden média a KKP irányítása alatt áll, sok embert félrevezet a Párt gyűlölet propagandája a Fálun Gonggal szemben. Ezek a bankjegyek nagyon népszerűek, és többen szándékosan gyűjtik őket.

 

Forrás: Fruit Store Owner: “You’re Doing a Wonderful Thing!”

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo