Apám öt éves koromban elküldött a nagybátyámhoz, hogy vele éljek Guangdong tartományban, mert nagyon komoly pénzügyi nehézségeink adódtak.
Nagybátyám otthona nagyon közel volt a Nanhua templomhoz, a híres buddhista szentélyhez. Gyermekkorom nagy részét ott töltöttem.
Évekkel később volt egy álmom. A templom kapujához közeledtem, amikor egy szerzetes kijött és azt mondta nekem: „Ez itt a Nanhua templom. Ötszáz évvel ezelőtt itt művelted magad.” Majd felébredtem.
Abban a pillanatban támadt egy gondolatom, hogy nagyon mély kapcsolatom van a műveléssel.
Két elveszített lehetőség
Már fiatal koromtól gyakran néztem a csillagos eget, a világegyetem misztériumán és az élet nagy kérdésein töprengve: honnan jöttem és hova tartok?”
Szükségtelen mondanom, hogy a csillagok bámulása nem adott választ.
Az egyetemi éveim során az osztálytársaimmal meglátogattuk a Zhaojue templomot Chengdu városában. A híres templom tömve volt emberekkel, és a füstölők füstje lusta spirálban tekergett felfelé az istentisztelet pompás termeiben.
Ám ahelyett, hogy boldogság töltött volna el, hogy ott lehetek, a szomorúság hulláma kerekedett felül. Ami valamikor egy szent hely volt az isteni világ felé történő tiszteletadásra, egy olyan hellyé vált, ahol az emberek szemrebbenés nélkül arra kérik a Buddhákat és Bódhiszattvákat, hogy teljesítsék a vágyaikat – mint például előléptetés a munkahelyen, jó szerencse, fiúgyermek, vagy felvétel egy jó iskolába.
Az 1996-os kínai újévre hazatértem a szülővárosomba, és megláttam egy út szélén lógó zászlót. Néhány írásjel volt rajta gyönyörű arany színnel – „Fálun Dáfá”.
Egy csoport ember állt a zászló mellett és néhány gyakorlatot végeztek. A lassú mozdulataik egy dallamos zenéhez voltak időzítve, ami ott szólt. Ott álltam megigézve és néztem őket.
Következő nap a könyvesboltba mentem, és megakadt a szemem a polcon a Zhuán Fálun egy példányán. Azonnal eszembe jutottak az előző nap látott írásjelek, „Fálun Dáfá”, és rögtön megvettem a könyvet.
Nagyon izgatott voltam és azonnal elkezdtem olvasni, amint hazaértem. Úgy éreztem mintha egy nagy adag bölcsességet injektáltak volna belém. Ez egy olyan nagyszerű könyv volt, amiben számos kérdésemre választ találtam az élettel és a világegyetemmel kapcsolatban. Megismertem az erény és a karma, valamint a veszteség és a nyereség közötti kapcsolatot. Ez arra késztetett, hogy átgondoljam, hogy mit tettem, és mihez kezdjek az életemmel.
Az újévi ünnepségek után visszamentem abba a városba, ahol dolgoztam. Körbe bicikliztem egy Fálun Dáfá gyakorló helyet keresve, de nem találtam. A Dáfá iránti érdeklődésem fokozatosan megfogyatkozott, és ezt a lehetőséget a Dáfával elszalasztottam.
Egy évvel később csalódott és elégedetlen voltam az életem menetével, és változtatni akartam. Így felmondtam a munkahelyen.
Beiratkoztam egy pekingi egyetemre angol nyelvet tanulni, remélve, hogy így esélyem lesz egy nagy külföldi cégnél dolgozni, ha az angol nyelvtudásom fejlődik.
Egy középkorú férfi ült mellettem a Pekingbe tartó vonaton, és elkezdte bemutatni nekem a Fálun Gongot (más néven a Fálun Dáfát). Izgatottan mondtam neki, hogy már ismerem a Fálun Gongot, és gyakorló helyet keresek. Azt tanácsolta, hogy menjek el egy a pekingi egyetem közelében lévő helyre, és megadta a címet.
Megígértem neki, hogy elmegyek, de az elmém tele volt az angol tanulással és a szebb jövő utáni vágyakozással kapcsolatos gondolatokkal. Így az ígéretemet nem teljesítettem.
A Pekingben eltöltött egy év alatt soha nem mentem el a gyakorlóhelyre. A második lehetőség, amit a Mester finoman elrendezett számomra, hogy elkezdjem gyakorolni a Fálun Gongot ismét elkerült.
Újabb év telt el, és én visszatértem Chengdu-ba miután befejeztem a tanfolyamot. Beteljesült a vágyam és kaptam egy állást, amivel nagyon elégedett voltam. Megkönnyebbültem azt gondolva, hogy végül megvalósítottam az álmom. Most már harcolhatok a hírnévért és a nyereségért.
Ami a művelést illeti, amely a nehézségek elviselésére késztetett volna, arról régen megfeledkeztem és teljesen kitöröltem a fejemből.
A szikra végre lángra lobban
Nem sokkal azután, hogy visszatértem Chengdu-ba, az egyik régi középiskolás osztálytársam felhívott. Átjött hozzám, hogy a Fálun Dáfát bemutassa nekem.
Valójában két évvel korábban én javasoltam neki, hogy kezdje el a Fálun Gongot gyakorolni, miután először elolvastam a Zhuán Fálunt.
Akkoriban nem mutatott semmilyen érdeklődést, mivel elkötelezett buddhista volt és egy másik csigongot gyakorolt. Azonban amikor a Fálun Gong még népszerűbb lett Chengdu-ban, feladta az összes többi csigongot, amiket csinált, és határozottan belekezdett a Dáfá művelésébe.
Ez alkalommal én voltam az, aki tétovázott. Művelnem kellene magam? Tudtam, hogy a Dáfá jó, de éreztem, hogy a művelés eltérítene a jó élet utáni törekvésemtől.
A legnagyobb kétségem az volt, hogy vajon ez a gyakorlat tényleg képes javítani az egészségi állapoton és az erkölcsön. Mindezek tetejében tudtam, hogy a barátom nagyon korán kel, hogy megcsinálja a gyakorlatokat minden nap, amiről azt gondoltam, hogy nekem túl sok lenne. Képtelen voltam meghozni a döntést, hogy műveljem-e magam.
Ám történt valami, ami végül arra késztetett, hogy nekiugorjak a Dáfá művelésének.
Karácsonyeste volt. Egy barátom, akivel akkoriban ismerkedtem meg, elhívott vacsorára egy étterembe. Egy egész asztalnyi ételt rendelt, és három kör ital után azt mondta, hogy elmegy egy másik barátért, hogy elhozza. Így kölcsönadtam neki a kerékpáromat.
Vártam és vártam az étteremben, amíg be nem sötétedett, de ő sosem tért vissza. Végül rájöttem, hogy becsapott. Nemcsak a biciklimet vitte el, de a számlát is nekem kellett állnom.
Lehangolva és mérgesen sétáltam hazafelé, de mielőtt észrevettem volna, valójában az osztálytársam otthona felé mentem, aki azt javasolta nekem, hogy gyakoroljam a Fálun Gongot.
Zavartan elmeséltem neki, hogy mi történt, remélve, hogy kiváltok belőle némi szimpátiát, ám meglepetésemre arról beszélt nekem, hogy alkalmazzam a Dáfá alapelveit.
Ez elgondolkodtatott, és nem éreztem magam többé vakon átverve, bosszúsnak vagy megbántottnak.
Azt mondta, ha ez emberek konfliktusba ütköznek, akkor először magukban kell keresniük az okokat. Ez rávezetett a felismerésre, hogy az a vágyam, hogy mindig ki akarok csikarni másokból dolgokat, azt eredményezte, hogy becsaptak. A kapzsiságom, az önzőségem, a karmikus adósságaim, csakúgy mint a nyereség és a veszteség közötti kapcsolat, olyan tényezők voltak amelyek hozzájárultak ehhez az eseményhez.
Minden, amit mondott nekem a Dáfá alapelveiből és a saját művelési tapasztalataiból szerzett bölcsességéből származtak.
Ezek a dolgok mind nagyon világosan meg vannak tanítva a Zhuán Fálunban, ám én már régen elfelejtettem, amit a könyvben olvastam, mivel nem műveltem magam.
Abban a pillanatban mintha egy hang visszhangzott volna a szívem mélyén, és tudtam, hogy nem szabad újra elszalasztanom az alkalmat a művelésre.
Azt mondtam a barátomnak: „Mostantól én is művelni fogom magam!”
A Dáfá könyvem elveszett a költözéskor. Amikor kaptam tőle egy Zhuán Fálunt, két kézbe fogtam a könyvet és tiszteletteljesen letérdeltem. Őszintén ki akartam fejezni azt a kívánságom, hogy a Dáfát szeretném művelni ebben az életben, és ki akarok tartani a végéig.
Bár már késő éjjel volt, megkértem őt, hogy tanítsa meg nekem a gyakorlatokat. Így megmutatta nekem az ülő meditációt. A fájdalom ellenére kényszerítettem magam, hogy az egyik lábam keresztbe tegyem a fél-lótusz ülés pozícióba, és követtem őt a kézmozdulatokban.
Valami varázslatos dolog történt: amikor befejeztem a kézmozdulatokat, úgy éreztem mintha tízmilliónyi apró dolog pörögne sebesen a testemben, a lábujjam hegyétől a hasamon keresztül, a mellkasomon át a fejem tetejéig. Megsokszorozódtak, egyre gyorsabbak és erősebbek lettek, míg végül az egész testem körülvették. Elkezdtem zsibbadni és a légzésem felgyorsult.
Megdöbbentett ez a hirtelen reakció a testemben. Próbáltam nyugodt maradni, de aggódtam. Azt mondtam a Mesternek magamban: „Mester, többet ne, többet ne!”
Amint ez a gondolatom támadt, „huss” az összes forgó dolog megállt és eltűnt.
Később megtudtam, hogy az az érzés, amit átéltem a Mester által kiküldött Fálunok voltak, hogy megtisztítsák a testem, és egyben leteszteljék a megvilágosodási képességem és a tűrőképességem szintjét. Csalódott voltam magamban, hogy nem tudtam egy kicsivel tovább elviselni.
A Mester azt mondja,
“Ez olyan, mint egy csatlakozó, amelyik a konnektorba van dugva, az áram azonnal ott van.” (A Dáfá-tanítványoknak kell tanulniuk a Fá-t)
Csak úgy mint aznap, 1998. december 24-én, a sors ismét a megfelelő helyre vitt. Miután kétszer feladtam a Dáfát, még egy olyan lassú valaki is, mint én, aki annyi aggódást okozott a Mesternek, végül megragadtam az alkalmat, hogy valóban belépjek a Dáfá művelésébe.
Forrás: Electrical Plug Finally Plugged in: How I Obtained Dafa
* * *
tovább ...