Gyertyaláng, amely ezrek halálának árnyékéban lobog

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A gyakorlók Los Angelesben 2020. július 20-án este gyertyafényes megemlékezést tartottak a kínai konzulátus előtt, hogy békésen tüntessenek az üldözés ellen, amelyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) 21 évvel ezelőtt indított el.

 

A Fálun Dáfá Egyesület koordinátora, Li Youfu elmondta, hogy a rendezvénnyel demonstrálnak az üldözés befejezéséért, és gyászolják a gyakorlókat, akik az üldözés során életüket vesztették. Kihangsúlyozta a felelősségét a fő elkövetőknek, mint a KKP egykori vezetőjének, Csiáng Cö-minnek.

 

 

A Fálun Dáfá gyakorlók 2020. július 20-án gyertyafényes megemlékezést tartottak Los Angelesben, a kínai konzulátus előtt.

 

A hagyományos értékek megsemmisítése

„A KKP szisztematikusan aláássa a hagyományos kínai kultúrát, és hazugságokkal árasztja el a világot” – magyarázta Li. „Mivel folyamatosan titkolta a koronavírus kitörésének mértékét, a betegség elterjedt az egész világon.”

 

„A tragédiák közepette, amelyek Kínában történtek az elmúlt évtizedekben, a Fálun Dáfá elleni üldözés az egyik legrosszabb, mivel közvetlenül a békés meditálók csoportját célozza meg, akik az őszinteség, jószívűség, tolerancia alapelveket követik. A KKP agymosó és gyűlöletpropaganda kampányával több millió kínait becsaptak és a Fálun Dáfá gyakorlók ellen fordítottak.”

 

Li beszélt az értékrend fontosságáról: „Az ókori Kína óta az emberek hitték, hogy a menny, a föld és az emberiség harmóniában van. A kommunizmus megtámadta és megrontotta a kínai hagyományos kultúrát. A kommunista ideológia – erőszak és csalás – súlyos következményeket okoz.” Rámutatott, hogy Kína mostanában növekvő számú katasztrófát tapasztalt meg, mint a koronavírus-járvány, áradások, sáskajárás és földrengés.

 

Li Youfu az USA Északnyugati Fálun Dáfá Egyesület képviselője rámutatott, hogy hatalmasak a világméretű veszteségek, amiket a KKP koronavírus eltitkolása okozott.

 

Örömmel látja, hogy a nyugati világ felébredt a koronavírus járvány miatt, és elkezdett lépéseket tenni a KKP ellen. „A koronavírus az egész világot károsítja. Csak a rezsim visszautasításával és az emberiség hagyományos értékeihez való visszatéréssel lehetünk biztonságban” – mondta.

 

A KKP Kína legnagyobb ellensége

„Mint minden politikai kampányával, beleértve a félreinformálást ezen koronavírus járvány alatt, a KKP ellenőrzi a médiát és manipulálja a közvéleményt. Így fordítja a rezsim a Fálun Dáfá ellen az embereket, és így képes nyíltan folytatni az üldözést” – mondta Wu Yingnian, a Falun Dafa Los Angeles-i szóvivője és az UCLA professzora. „Annak érdekében, hogy a köznép haragját irányítsa, a rezsim ’Kína ellenes erőknek’ bélyegzi az embereket vagy szervezeteket, amelyek feltárják a hazugságait.”

 

„A múltbéli eredményeit tekintve a kultúra és a kulturális tárgyak megsemmisítésében, a vagyonelkobzásra és az emberek nyílt meggyilkolására, egyre több kínai ember jön rá, hogy a KKP Kína igazi ellensége. Kína helyreállításáért a kínaiaknak az első helyre kell tenniük a KKP megszüntetését” – mondta.

 

Wu Yingnian a Los Angeles-i Fálun Gong szóvivője és a University of California, Los Angeles (UCLA) professzora.

 

„Hatalmasak a károk, amiket a rezsim okozott. A KKP egykori vezetője, Csiáng Cö-min kiadott egy parancsot a Fálun Dáfá gyakorlók ellen, hogy ’semmisítsék meg a jó hírnevüket, pénzügyileg tegyék tönkre őket és semmisítsék meg őket fizikailag’. Ez egy országos méretű tömeges letartóztatási, fogva tartási és bebörtönzési kampányhoz vezetett. Mindenféle kínzási módszert alkalmaznak a gyakorlókon: verést, elektromos botokkal való sokkolást, kényszeretetést, fizikai visszaéléseket és a legfélelmetesebb, hogy eltávolítotják a szerveiket, sokszor fájdalomcsillapítás nélkül. Ennek eredményekét sok család szétesett és sok gyerek maradt árván.”

 

Demokrácia támogatója: A jó és a gonosz ellentéte

Liu Yinquan, a Chinese Social Democratic Party (Kínai Szociáldemokrata Párt) elnöke és a kínai Weifang főiskola egykori történelemprofesszora elmondta, hogy csodálja a gyakorlók bátorságát és a kitartását.

 

A Weifang főiskola volt történelemprofesszora, Liu Yinquan elmondta, hogy a Fálun Dáfá gyakorlók stressztűrő képessége inspirálta Kínát és a kínai népet.

 

Elmondta, hogy a gyakorlók rengeteget szenvedtek a hitük miatt. Miközben Weifang városban élt, legalább két helyi lakosról tudott, akiket halálra kínoztak, miközben rendőrségi őrizetben voltak. „A gyakorlóknak nincs politikai programja. Csak jobb állampolgárok akarnak lenni, követve az őszinteség, jószívűség, tolerancia alapelveket” – magyarázta Liu. „A társadalmunknak szüksége van az olyan jó emberekre, mint ők. Ez az, amiért a KKP üldöztetése a legrosszabb – az emberek lelkiismeretét célozza meg, a mértéke és súlyossága a legrosszabb az újabb keletű emberiség történelmében.”

 

Úgy gondolja, az üldözés Kínában rávilágít a jó és a gonosz közötti ellentétre. „Ami igaz és egyenes, az sosem fog változni. Ez olyasmi, amit semmiféle üldözés nem változtathat meg” – tette hozzá. „Másik oldalról, bármilyen személy vagy rezsim, amely elnyomja az igazságot, kudarca van ítélve.”

 

Forrás: California: Candlelight Vigil in Los Angeles Shines Light on 21-Year-Long Persecution

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo