A Han-dinaszita Wu császára tehetség és igazán merész volt. Az uralkodása alatt a Han-dinasztia területe megkétszereződött, és a jó hírneve messzire elért. Főleg, hogy a Han-dinasztia felvette a konfuciánus tanokat, mint állami ideológiát és etikai kódexet. Azóta a konfucianizmust ortodox iskolává téve a kínai történelemben.
Azonban az éveken át tartó háborúk eredményeként, és a későbbi években a meggondolatlan széles körű építkezési munkák miatt, az állampénztár szinte kiürült. Az emberek nehezteltek a hatóságokra, és a banditák sok helyen feltűntek. A „boszorkányság katasztrófája” Wei császárnő és a koronaherceg halálához vezetett, és hatással volt több tízezer emberre. Li Guangli tábornok, akire a császár erősen támaszkodott, behódolt a Xiongnu-nak. Mindezek súlyos terhet róttak a császárra, és rávették őt, hogy mélyen nézzen magába.
A Zhenghe periódus (Kr.e. 89) negyedik márciusában Wu császár elment levezetni a Feng Shan szertartást a Tai-hegyen. Elmondta a bírósági tisztviselőknek: „Mióta megkoronáztak, vakmerően viselkedtem és nyomorúságossá tettem az emberek életét. Nagyon sajnálom. Mostantól bármi, ami megbántja embereket és károsítja az állami forrásokat, be kell szüntetni.”
Ugyanebben az évben júniusban a 68 éves Wu császár elutasította Sun Hongyang miniszter és más hivatalnokok javaslatát, hogy küldjenek katonákat Luntai-ba (mai Xinjiang tartomány Nyugat-Kínában) katonai védelemre és mezőgazdasági terjeszkedésre. Rendeletet is adott ki, ami visszatükrözte a múltbéli politikai hibáit. Ezt széles körben a „Luntai megbánó rendelete”-ként ismerték.
A rendelet leírta: „Korábban elfogadtam egy előterjesztést, amely javasolta, hogy minden személy fizessen extra adóként 30 érmét, hogy támogassák a határvédelmet. Ez plusz terhet rótt az emberekre, különösen az öregekre, gyengékre, a család nélküliekre.”
„… aztán Li Guangli tábornokot legyőzték, és a katonái meghaltak, elfogták őket vagy elmenekültek. A szívem szomorú, amikor csak rájuk gondolok. Most néhány hivatalnok további bővítést javasolt a katonai bázisoknál, és mezőgazdasági kampányokat Luntai-ban. Ez további teher az embereknek ahelyett, hogy törődnénk velük. Nem tudom elviselni, hogy ilyen dolgokat hallok.”
„…. A legfontosabb feladat ebben a pillanatban, hogy szigorúan tiltsuk meg minden szintű hivatalnoknak, hogy az emberekkel durván és kegyetlenül viselkedjenek, és hagyják abba az adók engedély nélküli emelését. Ezeket végrehajtva, megtesszük a módját, hogy jelentősen növeljük a mezőgazdasági termelést.”
Ugyanabban az időben Wu császár előléptette Tian Qianqiu minisztert az emberek gazdagításának őrgrófjává, kimutatva azon hajlandóságát, hogy adjon pihenőidőt az embereknek, és segítsen nekik jobb életet élni. Kinevezte Zhao Guo-t is, aki értett a mezőgazdasághoz, hogy előmozdítsa a mezőgazdasági termelést a váltakozó mezőrendszer bevezetésével. Wu császár helyreállította a „semmit nem tenni” taoista ideológiát, amelyet a Han-dinasztia korai éveiben elfogadtak. Mindezek lefektettek egy jó alapot a következő, Zhao-Xuan feltámadáshoz, a helyreállító stabilitás és növekedés szakaszához.
Nagyon rendkívüli volt egy császártól, hogy elgondolkodjon a politikai hibáin abban a korszakban, mikor a császároknak teljhatalmuk volt. Ezért tette Wu császárt hihetetlenül bátorrá, hogy kiadta a „Luntai megbánó rendeletét”. Egyértelmű volt a későbbi politikai reformjaiban, hogy a rendeletet mély őszinteséggel adta ki, nem pedig álszent megnyilvánulásként.
A történelemben a Han-dinasztia Wu császárra gyakran együtt utalnak Qin Shi Huanggal (a Qin-dinasztia első császára) a nagyszerű eredményeik miatt. Valóban sok hasonlóság volt a kormányzásuk között. Miközben elmondhatjuk, hogy Wu császár befejezte a politikai keretmunkát, amit Qin Shi Huang tervezett meg, amely eldöntötte az általános irányát a jövő dinasztiáknak a történelemben.
Másik oldalról, míg Wu császár hasonló hibákat követett el, mint Qin Shi Huang, mégis elkerülte a katasztrófát, amely Qin pusztulását idézte elő. Ez azért van, mert eltérően Qin Shi Huangtól, Wu császár elgondolkodott a politikáján és igazításokat hajtott végre, mielőtt túl késő lett volna.
A kínai történelemben „Luntai megbánó rendelete” volt az első hivatalos és jól megőrzött rendelete a megbánásnak.
Néhány császár a későbbi generációkban hasonló megbánó rendeletet adott ki. Ők a Han-dinasztia Ming császára, a Tang-dinasztia Taizong császára, a Song-dinasztia Lizong császára, a Ming-dinasztia Xizong császára és a Qing-dinasztia Yongzheng császára.
Mikor egy uralkodó nagy hibát vétett, amely katasztrófát hozott az államnak és az embereinek, gyakran kiadott egy „megbánó rendeletet”, amely nyíltan tükrözte a hibáit a bírósági hivatalnokok és a nép felé. Ezzel szemben a kínai kommunista párt 80 millió ártatlan kínai életét oltotta ki és számtalan tragédiát okozott, de sosem ismerte el, hogy bármi rosszat tett a kínai népnek. Ehelyett továbbra is hangoztatja az örökkévaló „nagyságát, dicsőségét és helyességét”, ezzel megpecsételve a sorsát.
Forrás: Thoughts on the “Repenting Edict of Luntai” by Emperor Wu of the Han Dynasty
* * *
tovább ...