Nem is olyan könnyű becsületesnek maradni az üzleti életben, mint hinnéd!

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A férjemmel mindketten Fálun Dáfá gyakorlók vagyunk. Egy építőipari vállalat néhány társtulajdonosának egyikekként. Megtanultuk a Dáfá művelés évei alatt, hogy el kell engednünk a pénzügyi haszon és nyereség utáni törekvésünket az üzleti ügyek magas erkölcsi szintű, becsületes kezelésénél.

 

A modern kínai társadalomban, ahol az erkölcsi értékek egyre hanyatlanak, nagyon kevés ember törődik mások veszteségével és nyereségével. Azonban a Fálun Dáfá megtanít arra, hogyan legyünk tisztességes üzletemberek.

 

A haszonhoz és a nyereséghez fűződő ragaszkodás elengedése

Cégünk tulajdonosai úgy döntöttek, hogy felváltva vezetik a társaságot – mindegyikünk aláír egy hároméves szerződést a vállalattal és a szerződés ideje alatt térítést kapnak a társaság éves nyereségének bizonyos százalékával együtt. A férjem vezette elsőként a céget.

 

Az ő megbízatása 2019 végén jár le, de nem fejeződik be minden projekt addigra, amiket más vállalatokkal együtt elindított, beleértve egy nagyobb méretű megállapodást, melynek teljesítése legalább tíz év. Ennek a bizonyos projektnek az éves nyeresége el fogja érni a több millió jüant.

 

Ő csak egy kis töredékét fogja megkapni a projekt nyereségének, mivel az együttműködés még csak éppen elkezdődött. Ha a megbízásának lejárata után nem ő fogja vezetni a projektet, akkor elesik a vezető tulajdonosoknak járó nyereség résztől, és csak a vállalatban nem vezető szerepet betöltő tulajdonosoknak járó részt kapja.

 

Új Dáfá művelőként a férjemnek nagyon nehéz volt elengedni ezt a dolgot. A pénzügyi nyereség utáni erős törekvéstől hajtva azt tervezte, hogy saját maga alapít egy másik céget, hogy ő maga folytathassa a projektet. A partner cég vezetője, bízva abban, hogy a férjem jó munkát végezne, beleegyezett, hogy a szerződést átruházzák rá.

 

Amikor először mesélt nekem a tervéről, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Hittem abban, hogy Dáfá gyakorlóként, az őszinteség, jószívűség, tolerancia (kínaiul Zhen 真 Shan 善 Ren 忍) elveket fogja követni, és az üzleti partnere azért teszi ezt, mert hisz a férjemben, hogy sikerrel viszi végig a projektet.

 

Egyik nap meditáció közben hirtelen két szó jelent meg a fejemben – „csalárd kereskedő”. Csak ekkor jöttem rá, hogy mindkettőnknek van egy ragaszkodása a pénzügyi nyereséghez, és ez nincs összhangban a Dáfá tanításaival és normáival. Megosztottam a férjemmel is a megértésemet, és arra kértem ne indítsa el a saját cégét.

 

A Mester azt mondta nekünk,

„Régebben létezett egy ilyen mondás: „Tíz kereskedőből kilenc csalárd.” Ezt a hétköznapi emberek mondták. Én azt mondanám, hogy ez az emberi szív ügye. Amíg őszinte a szíved és tisztességesen kereskedsz, addig több pénzt is kereshetsz, ha szorgalmasabb vagy. Veszteség nélkül nincs nyereség. Megdolgoztál érte.” (Zhuán Fálun, negyedik előadás)

 

Saját céget alapítva átvinni a projektet csalás lett volna! Ez a szerződés akkor lett aláírva, amikor a céget a férjem vezette az összes részvény tulajdonosért; annak érdekében, hogy a projektet átruházzuk magunkra, az eredeti céget kellett volna szponzorként felhasználni, hogy megalapítsuk a sajátunkat. Bár ez egy bevett gyakorlat volt a modern kínai üzleti életben, Dáfá gyakorlóként nekünk az őszinteség, jószívűség, tolerancia elvekhez kellett mérnünk a viselkedésünket egész idő alatt.

 

A Tanár azt mondta,

„Gondoljatok bele: gyakorlók vagytok. Nem magasabb elvárásokat kell veletek szemben felállítanunk? Nem kérhetők számon tőled a hétköznapi emberek alapelvei. Művelőként nem a magas szintű dolgokat szeretnéd? Következésképpen a magasabb szintek alapelvei várhatóak el tőled.” (Zhuán Fálun, negyedik előadás)

 

A férjem végül megértette, hogy miért nem kellene ezt a jövedelmező projektet elvenni magunknak. Így azt mondta az üzleti partnernek, hogy maradjanak az eredeti vállalatnál. Azonban attól félt, hogy az üzleti partner bolondnak fogja tartani, hogy nem tartja meg a projektet a maga számára. Miután magába nézett észrevette, hogy nem engedte el teljes mértékben az üzleti haszonhoz fűződő ragaszkodását.

 

Amikor közölte a partnerrel a végső döntését, a partner azt mondta bízik benne és tiszteletben tartja a választását, bármi legyen is az, mondván: „A te elrendezésed a legjobb!”

 

Ha ez a Dáfában való művelésünk előtt történik, még ha a férjem nem is akarta volna elvinni a szerződést, én rávettem volna. A pénzügyi nyereséget tartottam elsődleges célnak az üzletben, és sohasem engedtem volna el egy olyan nagy projektet, ami milliós nyereséget hozott volna nekünk. Ilyen mértékű pénzügyi veszteség mérhetetlenül nagy lett volna számomra.

 

Nemet mondani a csalárd tranzakciókra

Az egyik ingatlan fejlesztő arra kért minket, hogy hamisítsunk egy kereskedelmi épület vételéről szóló szerződését annak érdekében, hogy visszafizessék nekünk az építkezési költségeket, amiket biztosítottunk számukra.

 

Ha csakugyan megvásároltuk volna a 4 millió jüan értékű építményt, normál esetben a tranzakció így nézett volna ki: (az épület vásárlójaként) hitelhez folyamodtunk volna a bankunkhoz, amely jóváhagyta volna a kérelmünket és biztosította volna a pénzt (4 millió jüant) az ingatlan fejlesztő számára (az épület értékesítője), amely aztán átruházta volna az ingatlan tulajdonjogát ránk. Mi fizettük volna a bank számára a havi hiteltörlesztést, és az ingatlan fejlesztőnek nem lett volna többet semmi dolga velünk, vagy az épülettel, miután a tulajdonjog átruházása megtörténik.

 

Az ingatlan fejlesztő a következő hamis tranzakciót javasolta – mi [a férjem és én] 4 millió jüan értékű hitelkérelmet adunk be az épület „megvásárlására”. Amikor az ingatlan fejlesztő megkapja a pénzt a banktól, visszaadják nekünk a pénzt az építkezési költségekre nyújtott támogatás visszafizetéseként, amivel tartoztak nekünk. Ők fizették volna a havi hiteltörlesztéseket és nekünk semmivel sem kellett volna törődnünk.

 

Nem gondoltuk, hogy bármi probléma lenne a javasolt tranzakcióval, így belementünk.

 

Egyik nap, amikor a bankba mentünk, hogy lezárjuk a vételt, a férjem véletlenül az irodában felejtette az igazolványát. Mivel ez ebédidő közelében történt, aznap reggel már nem tudtuk befejezni a hitelkérelmet.

 

Ebédre tartva átgondoltam a dolgokat. Tudtam, hogy valami nem helyes, de nem tudtam pontosan megmondani, mi volt az.

 

Amikor meditáltam, hirtelen támadt egy gondolatom, „Egy hamis vétel önmagában is csalás!” Azonnal felhívtam a férjemet és azt mondtam, hogy nem fogjuk megvenni azt az épületet. Talán rendben mennek majd a dolgok és az ingatlan fejlesztő időben fizeti majd a törlesztő részleteket, így senki sem veszít a folyamat során, mégis ez egy rossz dolog, mert az egész egy hazugsággal kezdődött – azzal a hazugsággal, hogy megvettük az ingatlanjukat.

 

A Tanár azt mondja:

„De művelőként nem szabad így viselkednünk, művelőként természetesen hagyjuk megtörténni a dolgokat. Ami a tiéd, azt nem veszi el senki; ami pedig nem a tiéd, azt nem kaphatod meg, még ha küzdesz érte, akkor sem.” (Zhuán Fálun, hetedik előadás)

 

A Dáfá művelőknek nem szabad hazudniuk. A Mester azt akarja, hogy jó emberek legyünk, jobbak, mint a hétköznapi emberek mindegy hova is kerülünk a társadalomban. Semmi olyat nem tehetünk, ami nincs összhangban az őszinteség, jószívűség, tolerancia elvekkel.

 

A férjem általában magánál hordta a bankkártyáját és az igazolványát. Miért nem hozta magával aznap? Li Mester mindig figyel ránk! Ha hozta volna magával az igazolványt aznap, a kölcsönügylet megcsináltuk volna. Négy millió jüannal és a kamataival tartoztunk volna a banknak. Egy ilyen óriási adósságot hordoztunk volna, amíg az ingatlan fejlesztő ki nem fizeti mindet. Ez egy nagy rés lett volna a művelésünkben.

 

A Mester azt mondja:

„Nem azt mondtuk, hogy az anyag nem tűnik el? Egy bizonyos dimenzión belül minden, amit az ember tett vagy egy kézmozdulattal formált, fizikai lét; és minden, amit tesz, egy képet és egy üzenetet fog hátrahagyni. Egy másik dimenzióban nem tűnik el, ott örökre megmarad. Azok az emberek, akik ezekkel a természetfeletti képességekkel rendelkeznek, a múlt jelenségeit nézve tudják, hogy mi történik.” (Zhuán Fálun, második előadás)

 

Milyen ragaszkodásaink vannak még mindig, amelyek majdnem beleejtettek ebbe a csapdába, amelyet a régi erők rendeztek el számunkra. A nyereségre és haszonra való törekvésünk! Ha nem adott volna rá utalást a Mester, mi még csak azt sem tudtuk volna, hogy nem helyes a hitelt meghamisítani. Követnünk kell a Mester tanításait, és a Mester által lerendezett utat kell követnünk.

 

A Mester elrendezése

A cég többi tulajdonosa úgy döntött, hogy kipróbálnak egy új vezetési stílust a férjem három éves szerződése végén, 2019-ben; közösen együtt irányítanák az üzletet. A férjem nem akart többé részt venni a napi feladatokban, miután lejárt az ő ideje. Azt javasolta a többi tulajdonosnak, „Három évig irányítottam a vállalatot, ti pedig nem vezettétek. Jobb lenne, ha mind együtt irányítanátok a céget nélkülem. Nem kérek részesedést a nyereségből, megelégszem egy fix, éves juttatással.”

 

Belementek, de aggódtak, hogy nem ismerik a céges ügymenetet. Azonban tudták, hogy Fálun Dáfá gyakorlók vagyunk és megbíztak bennünk. A férjem azt mondta: „Segíthetek, ha nem vagytok otthon az üzleti életben, de nem tart sokáig belejönni. Segíthetek a meglévő ügyfelekkel, de átadok minden szerződést, amit aláírtam. Nem fogok részt venni a menedzsmentben.”

 

A férjem azt tervezte, hogy több időt fordít a Dáfá művelésére – csinálja a gyakorlatokat és olvassa a Dáfá tanításait.

 

A férjem által felállított vállalati célok biztosították a mennyiséget és a minőséget a projektjeink számára, és a legjobb szolgáltatásokat biztosították az ügyfelek számára. A partnerei nagyon elégedettek voltak vele, és nagyon magasra rangsorolták. Azonban túl sok időt töltött a vállalat ügyeivel, és tudta, hogy nem kellene ennyi időt pusztán a pénz keresésre fordítania.

 

A Mester azt mondja,

„A vallásban meg lett mondva: „Bármennyi pénzed is van, és bármilyen magas pozícióban is vagy, ez csak pár évtizedig marad meg. Nem lehet a születésnél idehozni, és nem lehet a halálnál elvinni.” Miért ilyen értékes a gong? Éppen azért, mert közvetlenül a fő lelkeden növekszik, és a születésnél idehozható, valamint a halálnál magaddal vihető. Ezenkívül közvetlenül meghatározza a guoweit, és ezért nem engedi magát könnyen művelni.” (Zhuán Fálun, negyedik előadás)

 

Az a megértésünk, hogy a Mester rendezte úgy a férjem számára, hogy hagyjon fel a cégvezetéssel, hogy legyen ideje a Fát tanulni és az igaz tényeket tisztázni az embereknek.

 

Li Mester olyan sokat viselt el értünk, hogy művelhessük magunkat és emelkedhessünk. Meg kell becsülnünk az értékes időt, követnünk kell a Fá-helyreigazítás folyamatát, és jól kell csinálnunk a három dolgot, amit a Mester kér tőlünk.

 

Forrás: Falun Dafa Taught Us How to Be Honest Business Owners

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo