A Fálun Dáfát 27 évvel ezelőtt mutatták be a világ nyilvánosságának. Emberek milliói kezdték el azóta gyakorolni. A világ 140 országában és régiójában szívesen látják a Fálun Dáfát és már több mint 40 nyelvre fordították le. Boldog vagyok, hogy ezek közé az ember közé tartozhatom. Ez egy sorskapcsolat, ami értékesebb, mint az igazán felfogható.
Gyakran mondom a gyakorlótársaimnak: ”Én még semmilyen természetfeletti dolgot nem észleltem vagy láttam. Semmi különös nem volt abban, amit tapasztaltam. Ezek említésre sem méltók.”
Egy gyakorlótárs erre azt mondta: ”Az ember viselkedését a szív minősége, természete határozza meg. Az elmúlt években csendesen kitartottál a Fálun Dáfá művelése mellett – még annak ellenére is, hogy a Dáfát rágalmazták és az üldözés fokozódott. A viselkedésed a szilárd hited visszatükröződése. Attól függetlenül, hogy a tapasztalataid szokásosak, érdektelenek vagy sem, állhatatosan csináltad azt, amit tenned kell.
Késő éjszakákig szórólapokat nyomtatsz ki, melyek a Fálun Dáfá üldözésére mutatnak rá. Kinyitod az ajtódat mindenki számára és felkínálod az otthonodat egy olyan helyként, ahol az emberek együtt tanulhatják a Fát. Az egész környezetedben információkat osztasz meg a Fálun Dáfáról. Bár majdnem 70 éves vagy, soha nem hallani téged arról panaszkodni, hogy kimerült vagy. Talán úgy találod, hogy az, amit csinálsz nagyon átlagos. Ennek az lehet az oka, hogy soha nem gondoltál arra, hogy elismerésre törekedj, vagy, hogy a saját érdekeidet védjed. Számomra ez az egész igazán különleges!”
Fálun Dáfá gyakorlóvá válni
1996-ban hallottam először a Fálun Dáfáról és azonnal elkezdtem gyakorolni. Akkoriban marketingigazgató voltam. Először a szakszervezetekért felelős osztályon dolgoztam. Később a párt igazgatójának és a politikai ideológiai marketingért voltam felelős.
Abban az időben a vállalatomnál különböző osztályokon voltak olyan emberek, akik a Fálun Dáfát gyakorolták. A szünetben lehetett őket látni, ahogy a Dáfá könyveiket olvassák.
Egyszer a pénzügyi osztályon kerestem valakit. Ott láttam, ahogy egy munkatárs a Zhuán Fálunt (a tanítás összefoglaló könyve) olvasta. Megkérdeztem tőle, hogy kölcsön kérhetném-e a könyvét. Azt válaszolta: „Természetesen. De valóban csak kölcsön tudom adni neked; vissza kell majd adnod.”
Hazavittem és az egész éjszakát a könyv olvasásával töltöttem. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy az időről megfeledkeztem. Amikor az utolsó oldalt elolvastam, már reggel 7 óra volt. Gyorsan lezuhanyoztam és mentem dolgozni.
Annyira izgatott voltam. Olyan nagyszerű volt, amit Li mester leírt a Zhuán Fálunban. Bár egész éjszaka ébren voltam, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Úgy éreztem, hogy a Fálun Dáfá pontosan az volt, amit mindig is kerestem. Ezt akartam tanulni. Így kezdtem el a művelést.
Már fiatal koromban érdekelt a tradicionális kultúra. Különös figyelmet fordítottam azokra a tanításokra, amelyek az őszinteség fenntartására összpontosítottak és mindig előre tekintenek. A történelemkönyvek is a kedvenc olvasmányaim közé tartoztak. Olyan emberek, mint Zhuge Liang és Liu Bowen, gyermekkorom hősei voltak. Meg voltam győződve róla, hogy az ég a jó embereket jóval jutalmazza, míg a rossz emberek rosszat kapnak vissza. Ezenfelül, hittem abban, hogy sok olyan dolog van, amely túlmutat azon, amit az emberek érzékelhetnek.
Habár a pártigazgató osztályán dolgoztam, erős kételyeim voltak a Kínai Kommunista Párt propagandájának hitelességében. Pontosan azért, mert átéltem a kulturális forradalmat és a KKP sok kampányát, tudtam, hogy a propagandájuk tele van ellentmondásokkal és a cselekedeteik az emberiség ellen vétenek.
Miután elkezdtem a Fálun Dáfában való művelést, a viselkedésem őszinte és barátságos lett. A munkahelyemen a légkör elég negatív volt, ennek ellenére a kollégáim jól bántak velem. Mindenkivel jó kapcsolatot ápoltam.
Közvetlen felettesem a cégünk felső vezetőjének fia volt. Elég arrogáns volt, és szinte mindent a társaságon belüli kapcsolataira helyezett. Ragaszkodott ahhoz, hogy mindent az ő elképzelése szerint tegyenek, és bizonyos helyzetekben a feletteseit rosszul kezelte. Senki sem akarta, hogy bármi köze legyen hozzá.
Ugyanolyan kedvesen és tisztelettudóan bántam vele, mint bárki mással.
Egyszer egy esküvőn találkoztunk és kiderült, hogy egymás mellé ültettek minket. Egy alkalommal megjegyeztem: „Nézze, a vőlegény és a menyasszony milyen jól harmonizálnak egymással. Úgy gondolom, hogy nekik sorskapcsolatuk van. Hisz az ilyen dolgokban?”
Komoly arckifejezéssel azt válaszolta: „Igen, én is hiszek benne!” Meglepődtem, nem számítottam arra, hogy egy ilyen arrogáns viselkedéssel bíró ember hinni fog a sorsszerű kapcsolatokban. Arra gondoltam, hogy neki is sorskapcsolata kellett ,hogy legyen - mégpedig velem.
Röviddel ezután, megkérdeztem tőle, hogy hallott-e már a Fálun Dáfáról, amit egy ugyanolyan komoly arckifejezéssel megerősített. Majd megkérdeztem, hogy mit gondol a párt összes kampányáról. Megvetően válaszolta: „Nevetséges!”
Azután azt mondtam: „A KKP üldözési kampányának már sok ember esett áldozatául. Az ég nem engedi, hogy ez büntetlenül maradjon. Használja ki a lehetőséget és lépjen ki a pártból és annak ifjúsági szervezeteiből. Tudok önnek ebben segíteni. Szeretné?” Habozás nélkül álnevet váltott és kilépett a pártból.
Legyőzni a betegség tüneteit
2011 év végén megjelentek nálam a betegségkarma tünetei. A bőröm színe sötétbarna lett és a szemem fehér része besárgult. Minden jel arra utalt, hogy egy akut sárgaságom van. A hasam olyan duzzadt volt, mintha terhes lennék. A lábaim is duzzadtak voltak. Végül már nem tudtam az ágyban feküdni, így hát egész éjjel az ágyam fejtámlájának támaszkodtam. A mellkasomra egy nagy nyomás nehezedett, mintha egy erős kő nyomta volna. Emiatt nehezen lélegeztem. Ez az állapot napokig tartott.
Nem mertem semmit inni, mert úgy tűnt, hogy az összes víz azonnal a hasüregbe szivárgott. Nem volt étvágyam sem. Mivel a művelésem abban az időben nem volt elég szilárd, az emberi oldalam uralkodott és végül kórházba mentem. Az orvos azt mondta, hogy érelmeszesedésem és késői stádiumban lévő hepatitiszem van.
Összesen nyolc alkalommal szállítottak kórházba. A nyolcadik alkalom után egy speciális klinikára kerültem Pekingbe. Az ottani orvosok azt mondták nekem: „Az ön betegsége gyógyíthatatlan. A világon senki sem tudja ezt a betegséget gyógyítani.”
A kórházakban csak kezelni és enyhíteni tudták a tüneteket. Csökkentették a bőröm és a szemem sárga színét és a hasamból eltávolították a folyadékot. Elhagytam a kórházat és hazamentem. Röviddel ezután ugyan azok a tünetek ismét megjelentek. Ekkor közölték velem, hogy bármikor meghalhatok. A folyadék eltávolítása előtt 86 kg voltam, utána már csak 49 kg.
Úgy döntöttem nem hagyom, hogy ez a helyzet tovább folytatódjon. Tudtam, hogy a kórház nem képes megmenteni. Miután elhagytam a kórházat és hazamentem, tanultam a Fát, végeztem a gyakorlatokat és őszinte gondolatokat küldtem. Teljesen feladtam a betegség gondolatát. Végül további kezelések nélkül gyógyultam meg. A hasam és a lábam többé nem duzzadt.
Hálából a Mesterünk képe előtt egy füstölőt gyújtottam és legalább egy kosár gyümölcsöt állítottam. A férjem nehezen fogadta el ezt a viselkedésemet. Nevetett ezen. Amikor a második alkalommal kerültem kórházba, ő maga kezdett füstölőt égetni és imádkozott a Mester képéhez: „ Li mester, kérem, mentse meg a tanítványát!”
A felépülésem után is tovább folytatta. Ettől kezdve támogatott a Fálun Dáfáról szóló információs anyagok előállításában. Emellett létrehoztunk az otthonunkban egy Fá tanulócsoportot. Bár a férjem most már több mint 70 éves, az egészségi állapota nagyon jó.
Tudom, hogy még nagyon sok hiányosságom van. Nagyra értékelem azt az időt, amelyet a Mester meghosszabbított számunkra. Köszönöm a Mesternek, hogy megvédett a művelési utamon. A végéig fogom művelni magam és követem a Mestert haza.
Forrás: The Extraordinary Can Seem Ordinary
* * *
tovább ...