A szolgálatban lévő rendőrnek is lehet szíve

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Egy nap, még 2016-ban, hat idős Fálun Gong gyakorlóval olvastam a Zhuán Fálunt, amikor a semmib[l egy tucat rendőr szállt ki egy nagy furgonból és letartóztattak minket. A járókelők össze voltak zavarodva, mert kifejezetten nem úgy néztünk ki, mint a bűnözők. Elmondtuk az igazságot a Fálun Gongról a rendőröknek, ők pedig azzal próbáltak vigasztalni minket, hogy azt mondták: „Nincs más választásunk, teljesítenünk kell a parancsot.” Világos volt, hogy ők igazából nem akarnak letartóztatni bennünket.

 

Több mint egy évtizeddel ezelőtt az üldözés még valóban nagyon súlyos volt. A szomszédból egy rendőrnő átjött hozzám egyik nap, miközben a Zhuán Fálunt olvastam. Nem volt rá lehetőségem, hogy eltegyem a könyvet és az ágyon hagytam. Leült az ágyra, kezébe vett egy ruhát és letakarta vele a könyvet.

 

Egyik éjszaka 2016-ban négy rendőr őrizetbe vett, akik azért jöttek, hogy átkutassák az otthonomat. A fiókból szedték elő az üldözés igazságáról szóló anyagaimat, amikor az egyik rendőr azt mondta: „OK, ennyi elég lesz. Ne csináljatok bajt magatoknak.” Megfordította A Kilenc Kommentár A Kínai Kommunista Pártról című könyv egyik példányát, hogy a többi rendőr ne lássa meg. Végül nem dúlták fel az otthonomat, és csak a Minghui Weekly néhány példányát vitték magukkal. A vezetőjük azt mondta: „Nem jövünk vissza többet”. Majd mindannyian távoztak.

 

A lakóközösség és a helyi rendőrség is tudta, hogy gyakorlom a Fálun Gongot. Egyik nap a lakóközösség vezetője eljött hozzám három társával. Nem engedtem be őket, azt mondtam nekik, hogy kint tudunk beszélni. Az egyikük megpróbált levideózni. Felkiáltottam: „Megint videózol!” A vezető erre azt mondta: „Gyerünk, menjünk. Mozgás.” Nem jöttek be a lakásomba és azonnal távoztak.

 

Egyszer elhaladtam egy rendőrőrs előtt, amikor jöttem vissza a piacról. Egy csapat rendőr állt a bejáratnál. Az egyikük üdvözölt, felém sétált és hazáig követett. Azt mondta: „Nem fogok bemenni. Kapcsolatba léphetsz velem, ha bármilyen problémád adódik.” Azt hiszem csak a többi rendőrtársa miatt tett úgy, mintha követett volna.

 

Forrás: Police Officers Awaken

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo