1995-ben kezdtem el a Fálun Gongot (Fálun Dáfáként is ismert) gyakorolni, ami után sok különböző Dáfá tevékenységben és projektben vettem részt. Egy időre feladtam, de később visszatértem. Folyamatosan felhívtam a figyelmet az üldözésre. Kiléptem a Kínai Kommunista Pártból (KKP).
Időnként a művelésem nagyon lassúnak tűnt, és nem láttam a végét, míg máskor úgy éreztem, hogy kifutok az időből. Olyan, mintha csak tegnap hallottam volna a élőben beszélni Li Mestert Kínában, pedig már 24 éve.
Álmomban egy gyakorlótársammal a reptérre mentünk, hogy üdvözöljük a Kínába visszatérő Mestert. Nagyon izgatott voltam, de egyúttal szégyent is éreztem, mert nem műveltem magam elég szorgalmasan, ami elgondolkodtatott, hogyan tudok szembe nézni a Mesterrel.
Nem számít a múlt, hálásnak kell lennem, hogy a Fá-helyreigazítás meg nem érkezett a végéhez. Remélem, hogy ez a tapasztalat megosztás rámutat a ragaszkodásaimra, használni fog, hogy még jobban igyekezzek, és arra fog ösztönözni, hogy helyesen járjam a hátralévő utat.
Akadályok végtelen tárháza
2003-ban rájöttem, hogy erősen jelen van bennem az irigység, amely negatívan befolyásolta az életemet. Éppen befejeztem az egyetemet, és összebarátkoztam az egyik kollégával, aki nyolc hónappal utánam került a munkahelyre. Mindent együtt csináltunk.
Nem sokkal később a főnököm lett. Kényelmetlenül éreztem magam emiatt, elkezdtem neheztelni rá, és kibeszéltem a háta mögött. Ő nem reagált rá, nagyon kedves volt és soha sem panaszkodott, akkor sem, ha mások rosszul bántak vele.
Ezzel szemben én nagyon szégyelltem magam: hogy válhattam ilyenné? Még csak olyan jó sem vagyok, mint egy olyan ember, aki nem gyakorló. Az irigység miatt nehezemre esett úgy beszélni vele, mint korábban.
Elkezdtem küzdeni az irigységgel és megpróbáltam elengedni. Amikor felfedeztem magamban az irigységet, vagy a neheztelés érzését, elnyomtam azt magamban azt gondolva: ”Ez nem én vagyok. Az igazi énem nem ilyen.” Két hónapba telt mire elengedtem az irigy gondolataimat, ami után újra képes voltam szabadon kommunikálni ezzel a kollégával.
Nagyon boldog voltam, hogy elengedtem az irigységhez fűződő ragaszkodásomat. Amikor konfliktusba kerültem képes voltam irigység nélkül magamba nézni. Ám egy idő után úgy találtam, hogy még mindig van egy rejtett, mélyen beágyazott irigység bennem.
A munkahelyi körülmények miatt nem találkoztam nagyon gyakran ezzel a kollégával, de mindenki tudta, hogy jó barátok voltunk. Kapcsolatba léptünk egymással, amikor csak ugyanabban a városban voltunk és rendszeresen meglátogattuk egymást.
Sajnálatomra ez a barátom elutasította, hogy kilépjen a KKP-ból, és nem láttam pontosan, hogyan viszonyul a Dáfához. De mégis, ő egy jószívű ember volt, és sokkal jobban állt a beszéd művelésében, mint én.
Egyik alkalommal a barátságtalan viselkedésem miatt mérges lett, és indulatosan azt mondta, hogy sosem gyakorolná a Fálun Gongot. Azután elvesztettük a kapcsolatot.
Nyolc év telt el, és nekem munkahelyet kellett váltanom. Frusztrált, hogy sohasem léptetnek elő annak ellenére, hogy jó képességűnek tartom magam. Ennek ellenére a közvetlen főnököm nem volt túl jó véleménnyel rólam.
Bár magamba néztem, nem találtam meg az igazi ragaszkodásomat. Végül azt gondoltam, hogy ez azért van, mert az emberek irigyek rám, és a legjobb amit tehetek, hogy elviselem. Ezzel a gondolattal képtelen voltam a munkatársaimnak a Dáfáról beszélni.
Aztán egyik nap rájöttem, hogy az irigy mentalitásom egy óriási heggyé vált, amely meggátol abban, hogy igazán művelni tudjam magam.
Korábban azt gondoltam, hogy amíg képes vagyok kijönni az emberekkel anélkül, hogy nagyon felizgatna az irigység, addig jó úton járok a ragaszkodás eltávolításában.
Aztán amikor magamba néztem, észrevettem, hogy az irigységhez fűződő ragaszkodásom még mindig erős. Boldogtalan vagyok, amikor mások nyernek valamit. Továbbá rosszul érzem magam, ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy én akarom.
Az irigység megakadályozott abban, hogy igazán megértsem a Fálun Dáfát. Amikor valami rossz történt mások életében, azt gondoltam, hogy az azért van, mert nem hallgattak rám, amikor arra kértem őket, hogy lépjenek ki a KKP-ből.
A Mester azt mondja,
„A gonosz ember a féltékenység szülötte. Önzőségből és dühből fakadóan panaszkodik a felé irányuló igazságtalanság ellen. A jóindulatú ember szíve könyörületes. Elégedetlenkedés és gyűlölködés nélkül örömnek tekint minden megpróbáltatást.” (Szintek, Esszenciak a tovabbi haladasra 1.)
Felszínre törtek a kétségek
Gyakran éreztem frusztráltnak magam: miért nem tudok jószívűséget kifejleszteni? Jószívűség nélkül nem képes az ember a szorgalmas állapotot fenntartani. Annak ellenére, hogy csináltam a három dolgot, egy nagyon instabil állapotban voltam.
Most már értem, hogy addig nem tud az ember jószívűséget kifejleszteni, amíg ragaszkodik az irigy beállítottságához, ami teljes mértékben szemben áll a világegyetem karakterisztikájával. Egy ilyen beállítottsággal hogyan mehetnének simán a dolgok, amikor az embereknek próbálunk segíteni kilépni a KKP-ból? Mindig nehéznek találtam az emelkedést a művelésen keresztül és az előre haladást; ehelyett úgy éreztem hátrafelé haladok. Az ok az volt, hogy nem műveltem magam jól, és ezért a világegyetem tulajdonságai visszatartottak.
Nem mutattam túl sok tiszteletet a cégem vezetői felé, és mindig a hibáikra figyeltem, azt gondolva, hogy szűklátókörűek és nem tűrnek el senkit, aki jobb náluk. Ahogy telt az idő, a magam módján csináltam a dolgokat, és tartottam a távolságot a többiekkel.
Nagyon örültem, mikor bajba kerültek, abban reménykedve, hogy hamarosan le lesznek váltva. Amikor megjutalmaztak másokat a munkában bosszús és azt gondoltam, hogy a főnökünknek problémái vannak az emberek megítélésével.
A versengő és kérkedő mentalitás
Mindig reménykedtem, hogy beszélhetek a kollégáknak a Dáfáról, és számos alkalommal küldtem őszinte gondolatokat, hogy segítsen beteljesíteni a kívánságomat, de kevés sikerrel. A kívánságommal ellentétesen a cégem még „KKP bizottságot” is alapított.
Gondoltam, hogy el kell engednem a hírnévhez és a személyes előnyökhöz fűződő ragaszkodásom, de nem tudtam nem a hírnévre és a nyereségre gondolni, amikor láttam, hogy a főnökeim nem elég jók az elvárásaimhoz mérten. Azt gondoltam, hogy elengedtem a versenyszellemet, de amikor a főnökeim azt gondolták, hogy valamit nem tudok megcsinálni, akkor keményen dolgoztam, hogy bebizonyítsam, hogy jól meg tudom csinálni, és nekik nem volt igazuk. A versenyszellem mellett a magamutogatás ragaszkodása szintén jelen volt nálam.
A Mester azt mondja,
„Az istenek beiktatása* című regényben Shen Gongbao* szemében Jiang Ziya* öreg és tehetségtelen volt. Az Ég Ősi Ura* azonban Jiang Ziyat kérte meg, hogy adományozzon rangokat a Halhatatlanoknak. Shen Gongbao a szíve mélyén úgy érezte, hogy ez igazságtalan: „Miért őt kérték meg, hogy rangokat adományozzon a Halhatatlanoknak? Látod, milyen erős vagyok én, Shen Gongbao – ha levágják a fejemet, utána visszateszem a vállamra. Miért nem engem kértek fel, hogy adjam át a rangokat az Isteneknek?” (Zhuán Fálun, 7. előadás)
Meg akartam mutatni az embereknek, hogy milyen ügyes is vagyok; én meg tudom jól csinálni, míg te nem tudod, és még te akarod megmondani nekem, hogy mit csináljak?
Korábban, amikor ezt a bekezdést olvastam a Fából, nem igazán értettem, miért ezt a példát hozza fel nekünk a Mester. Most már értem, hogy többre tartani magunkat másoknál, az a másokhoz való hasonlítgatás, ami szintén a versengés és az irigység ragaszkodása.
Mások szándékainak félreértése
Nem mentek simán a dolgok a munkahelyen, és mindig azt hittem, hogy ez azért van, mert mások irigyek a képességeimre. Valójában a saját irigységem volt az oka a problémának.
A Mester azt mondja,
„Ha két ember közt egy konfliktus jön létre és ez látva van egy harmadiktól, a harmadik is utána kellene gondoljon egyszer, hogy nála nincs-e rendben valami: Miért láttatják ezt velem? Ha ez így van, mindkettő, akinél a konfliktusok létrejöttek, igazából magánál kellene utánanézzen, hiszen befelé (belsőleg) kellene művelje magát az ember.” (Fá-magyarázat a Fá-konferencián az USA keleti partján)
A Mester által tanított Fá megmutatta nekem, hogy ha másokban látunk egy ragaszkodást, valójában mi magunk is rendelkezünk azzal a ragaszkodással. A Mester újra és újra utalásokat adott nekem a körülöttem lévő emberek viselkedésén keresztül, hogy segítsen nekem megvilágosodnia a Fá különböző törvényszerűségeihez, de nem voltam képes látni a hibáimat, és azt gondoltam, hogy mások irigyek rám. Ami még rosszabb, hogy hosszú időre megakadtam ebben a helyzetben egy passzív mentalitással, és hibásan azt gondoltam, hogy toleráns vagyok.
A Mester adott egy utalást az egyik álmomban. Irigységet éreztem, amikor láttam a nővéremet egy gyönyörű szoknyában. Teljesen más ember voltam álmomban. Az álomból megértettem, hogy az irigységem mélyen el van rejtve egy másik dimenzióban fekete anyagot kibocsátva. Ez az irigy mentalitás volt a művelésem minden aspektusára és a három dologgal kapcsolatos erőfeszítéseimre is.
Azt kérdeztem magamtól: „Azoknak az embereknek szüksége van rád, hogy megmentsd őket, és te még irigy vagy rájuk. Hogy tudnád így őket megmenteni?” Megértettem, hogy a mélyen elrejtett irigy mentalitásom hosszú ideje akadályoz engem a művelésem útján.
Előrelépés az irigység elengedésében
Egy hónapba telt, hogy mentálisan felkészüljek erre a tapasztalat megosztásra, és egy további fél hónapra volt szükség, hogy megírjam. A folyamat során legbelül úgy éreztem, hogy amit erről gondolok az teljesen más, mint amit leírtam, és az írás folyamata olyan volt, mint egy foghúzás, és sok dolog világos lett számomra, amit nem vettem észre korábban.
Amikor kitisztult a fejem, a rosszindulatú tényezők el lettek távolítva más dimenziókban. Nem éreztem többé neheztelést, mint korábban, és amikor csak megjelent az irigység, azonnal elutasítottam.
Mire befejeztem ennek a tapasztalat megosztásnak az írását, nem volt már semmilyen negatív gondolatot a főnökeimmel kapcsolatban, és az ő hozzáállásuk is megváltozott felém. A környezetem is jobbra fordult, ahogy a karakterem fejlődött.
Forrás: Letting Go of Deep-Seated Jealousy that Blocked Me from Cultivating Diligently
* * *
tovább ...