Transzplantációs műtétek Kínában, és a horror, ami mögötte van

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A megszerzett bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a transzplantációs szervek forrásai lelkiismereti foglyoktól származnak.

 

Több mint egy évtizede az emberi jogi csoportok és független vizsgálatok azt állítják, hogy a kínai kommunista rezsim nemcsak a halálsoron lévő bűnözőkből távolítja el a szerveket, hanem több tízezer olyan emberből is, akiket politikai nézetük vagy vallásuk miatt végeznek ki.

 

Peking azt állítja, nem végeznek ki foglyokat a szerveikért. Mondják ezt, hivatkozva egy 2015-ös törvényre, amely tiltja a gyakorlatot, és kategorikusan tagadja azon állítást, hogy az eltérő gondolkodásúakat (sok esetben a fogvatartottak lelkiismereti-foglyok, a szerk.) kivégeznék a szerveikért.

 

Az elmúlt közel két évtizedben azonban a sürgős szervátültetésre váró betegek világszerte Kínába utaztak műtétre, ahol a állítják, hogy heteken vagy maximum hónapokon belül sor került a transzplantációra – így gyakorlatilag évekkel rövidebb a várakozási idő alatt, mint bárhol máshol a világon.

 

Az emberi jogi kutatók egy mostani vizsgálata úgy találta, hogy a Vöröskereszt Szervezet Kínában (Red Cross Society of China - RCSC) mossa kezeit, amikor a szervadományozási rendszert építik fel, ellentétben Peking azon állításával, hogy minden átültetés Kínában most önkéntes donoroktól származik.

 

A Fálun Gong Üldözését Vizsgáló Világszervezet (World Organization to Investigate the Persecution of Falun Gong - WOIPFG) szerint az RCSC 2012 óta kérvényezi, hogy felállíthassanak egy infrastruktúrát az önkéntes szervadományozásért, de gyakorlatilag nem történt előrelépés a folyamatban, az alapvető promóció és az online regisztrációs szolgáltatáson kívül. A WOIPFG-t az USA-ban alapították, hogy vizsgálja és nyilvánosságra hozza az információkat a Fálun Gong gyakorlók üldözéséről. A kínai spirituális gyakorlatról, amely 1999 óta tiltott Kínában.

 

A WOIPFG legutóbbi jelentése, amelyet október 21-én publikáltak, bemutatja az RCSC szervadományozási rendszert Pekingben. A vizsgálatot idén augusztusban és szeptemberben végezték, és arra a következtetésre jutottak, hogy az RCSC rendszere inaktívnak tűnik.

 

A nyomozóknak sikerült kapcsolatban lépniük Wang Chaohui-val, a szervadományozási ügyek vezetőjével az RCSC-nél, Pekingben. Egy telefonbeszélgetésben elmondta, hogy a pekingi RCSC nem kezdett semmilyen jelenlegi szervadományozást, és nincs megalapítva sem olyan iroda, amely lehetővé tenné a szervadományozásokat.

 

A kórházak, elmondása szerint nem működnek együtt az RCSC-vel a transzplantációk miatt, hanem függetlenül keresnek szerveket. Katonai kórházak végzik a legtöbb szervátültetést Pekingben.

 

A hat RCSC adminisztratív terület, ahol a WOIPFG vizsgálatot folytatott: Haidian, Xicheng, Dongcheng, Caoyang, Shijingshan és Fengtai kerületek, ahol 23 pekingi szervátültetési helyszín van, és ahol a legtöbb szervátültetést végzik.

 

A WOIPFG megvizsgált két adományozó állomást is, a Peking Egyesült Orvosi Főiskolát és a Fővárosi Orvostudományi Egyetemet, valamint a Testadományozási Koordinációs Hivatalát az RCSC-nek Pekingben. A vizsgálat megerősítette, hogy az RCSC Pekingben nem végez szervadományozási munkát.

 

A WOIPFG vizsgálatok kimutatták, hogy 2000 óta, amely a Fálun Gong üldözés elindítása utáni év volt, a szervtranszplantációs ipar Kínában exponenciálisan megnőtt. A csoport szerint legalább 891 kórház folytatott szervátültetést országszerte. Évek alatt a kínai kórházak átlagosan évente több ezer transzplantációt végeznek.

 

A jelentés állítja, hogy az RCSC-nél lévő szervadományozások hiánya ellenére a Pekingi Egyetemi Népkórház több mint 4 000 máj és vesetranszplantációt hajt végre minden évben a kórház jelentései szerint.

 

A kínai hatóságok által közzétett adatok szerint a szervtranszplantációk száma Kínában 2015 óta nőtt, jelentette a WOIPFG.

 

2006-ban az első bizonyíték egyikét, hogy a kínai rezsim eltávolít szerveket lelkiismereti foglyoktól, a munkáján keresztül két kanadai, az emberi jogi ügyvéd David Matas és az egykori ázsia-csendes-óceáni államtitkár David Kilgour hozta nyilvánosságra.

 

A kutatásuk igazolta, hogy a legtöbb fogoly, akiknek az életét kioltották a folyamatban, Fálun Gong gyakorló volt.

 

Forrás: China Red Cross Lagging on Voluntary Organ-Donation Program, Despite Claims

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo