A Fálun Dáfá és az üldözés bemutatása egyetemi órán

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Ebben a félévben lehetőséget kaptam a beszédtechnika órán, hogy arról tartsak előadást, hogyan üldözik a Fálun Dáfát a kommunista Kínában.

 

A Dáfá gyakorlatok tanítása a csoportban

Az első előadás egy szabadon választott téma volt. Bármilyen eszközt használhattunk, az időtartam 5 perc körül volt meghatározva. Az ötödik Fálun Dáfá gyakorlatot választottam.

 

Mindenkit leültettem egy körben a földre. Aztán meséltem az ülő meditáció történetéről és előnyeiről. Majd röviden elmeséltem, hogy változott meg az egészségem a gyakorlás megkezdése után.

 

Elindítottam a zenét és mindenkit arra biztattam, hogy üljön a lótusz pozícióba. Néhányan meg voltak lepődve, hogyan tudom keresztbe rakni a lábaimat egymáson. Azt mondtam a dupla és a féllábas pozíció lenne jó, de természetes módon összerakva a két lábat szintén jó lesz. Észrevettem, hogy az egyik lány el tudott helyezkedni teljes lótuszülésben.

 

A teremben derűs légkör uralkodott. Majdnem mindenki csinálta utánam. Néhány komolyan vették a tanulást. Két kínai csoporttársam nagy érdeklődéssel figyelt.

 

Amikor a bemutatónak vége lett, egy pekingi csoporttársam mosolygott és biccentett. Néhányan megveregették a vállamat és az mondták: „Szép munka!” Egy nyugati, akivel nem beszélgettem azelőtt szintén azt mondta: „Ez elképesztő!” A tanár elégedetten nézett és mosolygott.

 

Bár az egész csak 5 percig tartott, úgy éreztem a Fálun Dáfá pozitív energiája mindenkit megérintett. Úgy gondolom ez a bemutató egy jó alapot fektetett le a Dáfával kapcsolatos igaz tények tisztázásához a jövőben.

 

A KKP rágalmai a Fálun Dáfával szemben

A második előadásom 10 perces volt. A téma a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Dáfával kapcsolatos rágalmai voltak. Egy projektort használtam, hogy kivetítsek egy Zhen-Shan-Zen (Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia) zászlót tartó gyakorlóról készült képet a Tiananmen téren. A rendőrség éppen felé tartott.

 

Megkérdeztem látta-e már valaki korábban ezt a képet. Egy kínai diák emelte fel a kezét. Röviden megadtam némi háttér információt és elmondtam, hogy mi is az a Fálun Dáfá. Azután a Kínában tartó üldözésről beszéltem, és arról hogyan téveszti meg az ott élőket a kommunista rezsim a Tiananmen téri önégetéses esettel kapcsolatban, a 1400 kitalált halálesettel, az április 25-i incidenssel, stb.

 

Úgy tűnt néhány csoporttársam eleinte nem érdeklődött, de amikor a súlyos emberi jogi helyzetről beszéltem, melyben több mint 100 millió embert érintett, az nagyon felkeltette a figyelmüket.

 

Óra után, odajött hozzám egy csoporttársam és elmondta, hogy először a Washington Post cikkében olvasott a Fálun Dáfáról. A mai előadás segített neki mélyebben megérteni a Fálun Dáfát.

 

Egy másik csoporttársam azt mondta, megértette, hogy a Fálun Dáfá segít az embereknek, hogy lássák a hit értékét, és hogy milyen jótékony hatása van a tradicionális kultúrának. Világosan látta mennyire romlott a Párt. A kínai diák, aki feltette a kezét, úgy tűnt szimpatizál a Fálun Dáfával. Ezek a megjegyzések segítettek abban, hogy azt gondoljam, az igazság felfedi önmagát.

 

Gyakorlók támogatása Kínában

A harmadik előadásom nagyjából hét percig tartott. Fő témája a „cselekvés” volt. Ahogyan már beszéltem az üldözésről, arra összpontosítottam, hogyan tud valaki segíteni, megállítani az üldözést. Aláírhatnak egy petíciót, mesélhetnek az embereknek, akikkel találkoznak a Fálun Dáfáról, felvehetik a kapcsolatot kormányhivatalnokokkal, hogy kifejtsék az aggodalmukat, és így tovább. Röviden elmeséltem nekik, hogy én miket tettem, hogy segítsek megállítani az üldözést.

 

Amikor végeztem, mindenki mosolygott és tapsolt. Óra után, egy kínai diák odajött, hogy kifejezze elismerését az előadással kapcsolatban. Azt mondta, hogy egy keresztény családban nőtt fel, és a szülei lelkészek voltak. Ő tisztában van azzal, milyen fontos, hogy legyen hitünk.

 

Egy másik csoporttársam megkérdezte, hogy a meditációs gyakorlat az első előadásomon része-e a Fálun Dáfá gyakorlatainak. Igen, válaszoltam. Azt mondta, jó munkát végeztem, mert az előadás segített mindenkinek jobban megérteni az egész helyzetet. Azt mondta, nagyra értékeli ezt.

 

Mások azért jöttek, hogy elmondják, nagyon sajnálják, ami Kínában történik. Úgy gondolják jól felkészültem, és nagyra értékelik az erőfeszítéseimet, amit ebbe fektettem.

 

Vittem magammal egy petíciót a szerveltávolításról, hogy mindenki aláírhassa. Amikor befejeztem az előadást, egy csoporttársam magától felkapta, hogy aláírják a többiek. Sokan aláírták, beleértve azokat is, akik még egyszer sem beszélgettek velem.

 

Egy személy megjegyezte, hogy ez fontos dolog, amit hallaniuk kellett, és arra bátorított, hogy folytassam az erőfeszítéseimet.

 

A felkészülés eredménye

A felkészülés ezekre az előadásokra ebben a félévben, nem csak a beszédkészségemet segített javítani, de segített abban is, hogy rálássak a művelésem folyamatára.

 

Amikor elengedtem a hírnévhez fűződő ragaszkodásomat, az emberek figyeltek rám és éreztem a pozitív energiát a teremben. Egy csoporttársam megjegyezte, hogy fenntartottam a szemkontaktust mialatt beszéltem, nyugodtnak és határozottnak tűntem. Ez arra ösztönözte az embereket, hogy figyeljenek.

 

Tudtam, hogy Li Tanár velem van az egész folyamat során. Néhányan könyörületességet láttak a szememben. A professzor azt mondta, a nyilvános beszéd célja, hogy megnyerje a hallgatóságot, és rávegye őket, hogy figyeljenek oda a központi témára, amelyről beszélek. Ha valaki tovább lép, hogy cselekedjen, akkor az előadás sikeres volt.

 

Amikor az előadás első alkalommal volt megtartva, és a hallgatóság egyik tagja megismételte, az ismétlés segített a többieknek jobban megérteni a témát, és segített jobban hinni az üzenetben, amit átadott; így változások fognak történni. Az előadás önmagában olyan mintha magokat ültetnénk el az emberek fejében, és ez megváltoztatná őket, ahogy az idő telik.

 

A szavaink és a cselekedeteink az eszközök, amelyek segítenek terjeszteni egy üzenetet. Bár időnként nem látjuk azonnal az eredményeket, minden amit mondunk segít az embereknek egy lépéssel előbbre jutni. Az emberek nem feltétlenül cselekszenek azonnal, mert nem biztos, hogy mindennel egyet értenek, amit mondtunk. De amíg követjük a természetes utat, az előadásunk segíthet lerövidíteni a folyamatot, és változásokat idézhet elő.

 

Forrás: Introducing Falun Dafa and the Persecution in a University Class

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo