Fálun Dáfá az ukrán kikötővárosban

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Az ukrán Fálun Gong gyakorlók Odesszában találkoztak, hogy közösen bemutassák az ősi tanokon nyugvó meditációs gyakorlatot. Valamint felhívják a figyelmet a Kínában 1999 óta tartó üldöztetésére.

 

A gyakorlók kicserélték a tapasztalataikat és megértéseiket a személyes művelésben és igazságtisztázásban. Egy helyi gyakorló észrevételezte a rendezvény szeretetteljes légkörét. A hosszú és mély beszélgetések segítettek a gyakorlóknak külső szemlélőként tekinteni a saját történéseikre. Néhányuk tapasztalata annyira megérintő volt, hogy néhányan könnyekben törtek ki.

 

Egy gyakorló Kijevből az egyén gondolatainak elemzésének fontosságáról beszélt. Elmondta, hogy míg a felszínen úgy tűnik, hétköznapiak a dolgok, amik körülöttünk történnek, és nem érdemesek a megbeszélésre vagy a megértések kicserélésre, valójában lehetőségnek tartja az önművelésének fejlődésében. Ha szorgalmasak vagyunk a művelésben, és mindig befelé tekintünk, észre fogjuk venni, hogy különbözőképpen reagálunk arra, ami körülöttünk történik. Szükséges kiigazítani minden gondolatot, amely nem azonos az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelvekkel.

 

Közös gyakorlás Ukrajnában, Odessza belvárosában.

 

Csoportos gyakorlás Odesszában, a Győzelem parkban.

 

A gyakorlók igazságtisztázó tevékenységet tartottak közel az Odessza Opera- és Balettszínházhoz, a városközpontban. Tájékoztató anyagokat osztottak, bemutatták a gyakorlatokat és aláírásokat gyűjtöttek a kínai kommunista rezsim általi, Fálun Dáfá gyakorlók üldözésének elítélésére Kínában.

 

Másnap szintén Odesszában, de már a Győzelem parkban tartottak rendezvényt. Itt történt, hogy azon a napon a parkban a város polgármestere egy újévi ünnepségnek volt a házigazdája, és sokan megismerkedhettek a Fálun Dáfával és az üldözés részleteivel. Majd valamennyien aláírták a petíciót, amely az üldözés befejezésére szólít fel.

 

Forrás: Ukraine: Practitioners Share Experiences and Raise Awareness in Odessa Prior to the New Year

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo