Dán diákok ismerkedtek a meditáció jótékony hatásaival

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Mikor egy gyakorló Dániában, Koppenhágában felhívott egy tanárt a szünidő alatt, hogy boldog újévet kívánjon neki, a tanár izgatottan azt mondta: „A gyerekeink nagyon élvezték a gyakorlatok megtanulását! El tudnátok látogatni hozzánk újra?”

 

Az előző félévben 45 diák tanulta meg a gyakorlatokat, és a visszajelzés nagyon pozitív volt. Több tanár és diák is hallott már erről, és érdeklődtek a meditációs rendszer megtanulása iránt.

 

Az első alkalommal a gyakorlók három 7. osztályt látogattak meg, összesen több mint 70 diákot és tanárt. Először lejátszották a bemutató videót, amelyben néhány gyakorló elmondja a saját történetét a Fálun Dáfá fizikai és spirituális előnyeiről. Közben a gyerekek izgatottan várták, hogy kipróbálhassák a gyakorlatokat.

 

Dániában, Koppenhágában a 7. osztályos tanulók a Fálun Dáfá gyakorlatokat tanulják.

 

Miután lejátszották a gyakorlat bemutató videót Li Hongzhi, a Fálun Dáfá alapítójával, két önkéntes bemutatta a mozdulatokat. Marco elmagyarázta lépésről lépésre és kiigazította a mozdulatokat.

 

Marco elmondta, hogy összhangban a hagyományos kínai kultúrával, a Fálun Dáfá gyakorlók az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelveket követik. Megosztotta saját tapasztalatát arról, hogyan alkalmazza az alapelveket a hétköznapi életben.

 

Egy későbbi beszélgetés alatt sok diák elmondta, hogy egyetértenek ezekkel az alapelvekkel. Egyik tanuló ezt mondta: „Ha követjük ezeket az alapelveket mindenkivel szemben, akivel találkozunk, akár otthon vagy az iskolában, ez a világ egy sokkal jobb hely lesz.”

 

A szünet alatt egy gyakorló megtanította a diákoknak, hogyan kell leírni az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia szavakat kínaiul. A diákok kíváncsiak voltak, és sok erőfeszítést tettek az írásjelek megtanulásáért. Néhányan nagyon szépen írtak, és odaírták a kínai pinyin kiejtést is a dán fordítással együtt a kínai írásjelek mellé.

 

Egy gyakorló diavetítést tartott a gyakorlat bemutató után, amely elmagyarázta, hogy az elmúlt 18 évben a kínai kommunista rezsim nyomást gyakorolt a csoportra, valamint beszélt a nemzetközi támogatásról is, amelyet a Fálun Dáfá kapott, amely elősegíti az üldözés befejezését.

 

A rendezvény végén a gyakorlók mindegyik diáknak és tanárnak adtak egy kézzel készített, papír lótuszvirágot egy könyvjelzővel, amelyen az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia szavak álltak. Egy gyakorló elmagyarázta, hogy a lótuszvirág jelképezi a boldogságot és a tisztaságot: „és mi, gyakorlók folyamatosan javítjuk az elménk természetét, ahogy a lótuszvirág is megőrzi a szépségét, miközben kiemelkedik a mocsárból.” A diákokat nagyon lenyűgözte, és a szüleik számára is vittek magukkal Fálun Dáfá szórólapokat.

 

Kézzel készült lótuszvirágok, melyeket a Fálun Dáfá gyakorlók hajtogattak.

 

Elmenetelkor a gyakorlók elbúcsúztak a tanártól, aki szervezte az eseményt, és adtak neki egy példányt a Fálun Gong című könyvből. A tanár megköszönte nekik, és elmondta, hogy nagyon jelentőségteljes nap volt neki és a diákoknak is.

 

Forrás: Denmark: Students Learn Falun Dafa in Folkeskole

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo