A fogolytábor megtagadta a szakszerű orvosi ellátást

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Az édesanyám, Deng Cuiping asszony, a Yundan tartományi Yuxi városból 1997-ben kezdte gyakorolni a Fálun Gongot. Az egészségügyi problémái, mint az allergia, krónikus torokgyulladás, szédülés és fejfájás nem sokkal ezután eltűntek. Két évtizedig mentes volt minden betegségtől, és ránézésre tíz évvel fiatalabbnak látszott a koránál.


Azonban néhány hónappal azután, hogy 2016. július 24-én letartóztatták, egy csomót találtak a lába belső oldalán. Végül daganattá fejlődött, amely akut fájdalmat eredményezett; most nehezen ül és áll.


Március 30-án jelentette az állapotát az ügyvédjének, mikor meglátogathatta őt a fogolytáborban. Elmondta, hogy a klinikai orvos megpróbálta különbözőképpen kezelni, de nem enyhítette a fájdalmát. Az orvos kijelentette, nem tud segíteni a központ korlátozott orvosi felszerelése miatt.


A férjem és az ügyvéd kitartó kérelmei után az orvosi szabadlábra helyezéséért, találkoztak Zhu Zhengxianggal, a fogolytábor igazgatójával. Ő azonban megtagadta, hogy bármit garantáljon, kijelentve, hogy mindenben követni fogja az eljárási folyamatot.


Ahogy fent is áll: Denget 2016. július 24-én tartóztatták le Chengjjiang megyében, Yuxi városi rendőrségen a Chengjiang megyéből és Ershan megyéből. (Négy másik gyakorlót szintén letartóztattak: Li Qiongzhen asszonyt, Li Li asszonyt, Qin Liyuan asszonyt és Pu Zhumming urat.)


Nyolc hónapon keresztül fogva tartották a Hongta kerületi fogolytáborban. A tárgyalása 2017. február 16-án, az Ershan megyei bíróságon volt. Az ügyvédje, Sun Dianjun megvédte az ártatlanságát a bíróságon, mivel Deng asszony nem zavarta a társadalmi rendet – ellentétben a vádakkal.


Az édesanyám is megvédte magát a tárgyaláson, állítva, hogy az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia alapelvei szerint él, és nem ártott senkinek.


2017. február 24-én hat év börtönbüntetésre ítélték, és 10.000 jüan bírságra. Az ügyében fellebbezést nyújtottak be a felsőbb bíróságra.


Az üldözés felelősei:

  • Hongta kerületi fogolytábor: +86-877-2145199
  • Zhu Zhengxiang (朱正祥), Hongta kerületi fogolytábor igazgatója
  • Yuxi város középszintű bíróságának 2. sz. Büntető Törvényszéke: +86-877-2616311
  • Bai Weiliang (柏为良), bíró az Ershan megyei bíróságon: iroda: +86-877-4011097, mobiltelefon: +86-13987782889


Kínai változat: http://www.minghui.org/mh/articles/2017/4/2/被判刑六年-云南玉溪市邓翠苹被迫害患病-345047.html

Forrás: Detention Center Rejects Medical Parole for Practitioner Seeking Urgent Tumor Treatment

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo