The New York Times: Miss World Kanada ismét reflektorfényben

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Miss World világversenyen Kanadát képviselő Anastasia Lin, felszólalt a Kínában folyó zavaros, kormány által irányított szervátültetési program borzalmai ellen. Kép: Pablo Martinez Monsivais / Associated Press

A Miss World világversenyen Kanadát képviselő Anastasia Lin, aki az emberi jogok megsértésének Kínában lévő áldozatait képviseli, és ezzel feldühítette Pekinget, úgy tűnik, visszanyerte hangját.


Szerda este a szépségversenyt szervezők zöld utat adtak Linnek, a kínai születésű kanadainak, hogy nyilatkozzon, egy három hetes patthelyzet befejezéseként Washingtonban, amely azt a nem túl hízelgő figyelmet hozta a legendás szépségversenynek, hogy egyre nagyobb mértékben függ a kínai vállalati szponzoroktól.


Lin barátai és rokonai szerint a brit tulajdonú szépségverseny alkalmazottai figyelmeztették Lint, hogy ki fogják zárni a versenyből, ha nyilvánosan beszél a zavaros, Kínában államilag irányított transzplantációs programról, amely az emberi jogi aktivisták elmondása szerint erősen támaszkodik a meggyilkolt lelkiismereti foglyok szerveire.


Kína tagadja az állításokat, mondván, hogy az országban önkéntes a szervadományozás.


Egy rövid telefoninterjúban Lin (26 éves) elutasította, hogy megvitassák, vajon elhallgatták-e, és dicsérte a Miss World szervezet, amely lehetővé teszi a részvételét a döntőben, amelyet vasárnap éjjel fognak közvetíteni. A közvetítésnek várhatóan 1 milliárd főt meghaladó lesz a nemzetközi nézettsége. „A hitelességükért, ezt a platformot kellett adniuk, és most képes vagyok szabadon beszélni” – mondta.


Azt is elmondta, hogy a szépségverseny ügyvezető igazgatója, Julia Morley-tól engedélyt kapott a „The Bleeding Edge” című játékfilm premierjén való részvételre, amelynek főszereplője Lin, és a célja, hogy bemutassa a kegyetlenségét annak, amit az emberi jogi aktivisták úgy írnak le, mint a kínai kormány által működtetett programok, amely során kiveszik a foglyok létfontosságú szerveit, ami az áldozatok halálával jár.


Egy e-mail álltja, amelyet a The Hollywood Riporter-nek írtak, hogy Morley asszony elmondta, Lin sosem volt eltiltva a premierről, amely terv szerint szerda este lezajlott Washingtonban. Az eseményt a Victims of Communism Memorial Foundation (Kommunizmus Áldozatainak Emlékalapítványa) szponzorálta, egy szervezet a kínai tekintélyelvű kormánnyal szembeni nyilvánvaló ellenségeskedéssel.


Tavaly Kína megakadályozta, hogy Lin részt vegyen a Miss World döntőjén Sanya-ban, a dél-kínai üdülővárosban, amely a döntő házigazdája volt 2003 óta immár hatodik alkalommal. Lin elmondta, hogy a szépségverseny tisztviselői csak egy kicsi erőfeszítést tettek, hogy beavatkozzanak a nevében, viszont megengedték neki, hogy a következő évig megtartsa a Miss Kanada címet, megnyitva előtte a 2016. évi döntőben való részvételt.


Lin az interjúban a projektjére koncentrált, amelynek a célja felhívni a közvélemény figyelmét a Fálun Gong elleni üldözésre, amelyet betiltottak Kínában. Követői bebörtönzéssel néznek szembe, és azok, akik megtagadják, hogy lemondjanak a művelési útról, gyakran kínzásoknak vannak kitéve.


Lin és a kínai kormány más kritikusai azt mondják, hogy a Fálun Gong gyakorlók, akik meghalnak az őrizet alatt, nem akarják odaadni a szerveiket a nemzet jövedelmező transzplantációs ipara számára. „Kína nem rendelkezik életképes önkéntes transzplantációs rendszerrel, ezért valakinek meg kell halnia” – mondta. „Nem úgy van, hogy a szervek nőnek, mint a növények.”


Reméli, hogy a figyelemfelhívó kampánya segít leleplezni Kína szigorú cenzúráját, és elmondta, hogy a döntőben való megjelenése talán inspirál másokat, hogy hajlandóak legyenek szembeszállni a hatóságokkal.


Elmesélte, hogy tavaly a tajvani látogatása alatt belefutott egy turistacsoportba a szárazföldi Kínából. Megdöbbentette, hogy többen felismerték, és aztán megkérdezték, készíthetnek-e vele fényképet.


„A 60 éves cenzúra ellenére az emberek nem hisznek el mindent, amit hallanak a hírekben” – mondta, utalva az elmúlt év kínai tudósításaira, amelyek arra törekedtek, hogy démonizálják. „Lehet, hogy idén végül az utolsó sorban fogok állni, de ha láthatnak, akkor talán azzal reményt adhatok.”


Forrás: Miss World Contestant Who Challenged China Is Allowed to Speak Once More

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo