Dejan Markovic a nevem, és Szerbiából jöttem.
Csatlakoztam a Free China projekthez, mint országos koordinátor, és sok csodálatos dolgot tapasztaltam azóta. Ez az én történetem az első privát vetítéstől – amely Fálun Gong barátoknak szólt – kezdve a VIP-knak tartott vetítésig Szerbia fővárosában, Belgrádban, és a felismeréseim a folyamat során.
Az egész a családtagjaimnak történt vetítéssel kezdődött. Habár 2005 óta gyakorlom a Fálun Dáfát, úgy éreztem, közülük néhányan sosem mutattak igazán őszinte hozzáállást ahhoz, amit csinálok, így az volt a kívánságom, hogy helyreigazítsam ezt. Az idő megérett erre.
A lányom tinédzserkorában olvasta a Zhuán Fálunt. Önszántából fogta a könyvet és olvasta el az elejétől a végéig, de meglehetősen negatív volt ezzel kapcsolatban, mivel megértette, hogy az embereknek fel kell adniuk az érzelmeiket. Igazán elszomorított. Évek teltek el azóta, és a filmakadémia növendéke lett. Mikor megkértem, hogy nézze meg a filmet, és ossza meg a véleményét, azt mondta, rendben.
Valójában a „Free China” film segített eltávolítani néhány nézetét, és egy jobb megértést hoz az üldözésről és az apja álláspontjáról. Később segített nekem megcsinálni a feliratozást, helyszínt keresni, és meghívta még a professzorait és kollégáit is egy privát vetítésre. Mi több, eldöntötte, hogy készít egy rövidfilmet a változásomról a Dáfán keresztül.
Utána az édesapám és az édesanyám következett – habár elismerték, hogy nagyon megváltoztam, mióta elkezdtem gyakorolni a Dáfát, nem értették, miért szentelem magam a gyakorlatnak és a kínai emberek megmentésének. Így egyik nap egy rokonom temetése után kihasználtam az alkalmat, és őszintén beszéltem velük: Ti már öregek vagytok, és nemsokára eltávoztok ebből a világból. Hogyan tudnátok elmenni anélkül, hogy megértenétek az ügyemet? Megmutathatok egy filmet?
Az édesanyám megérintődött a filmtől. Az édesapám azonban a kommunista kultúra által meg volt fertőzve egész életében, és őt nagyon irritálta és hitetlenkedett mindenben, amit a film bemutatott. Nem próbáltam meggyőzni. Csak az együttérzés van olyan ereje, hogy megváltoztassa az emberek szívét, így megpróbáltam őszinte lenni vele, és megosztottam a tapasztalatomat. Fiatal koromban lázadó voltam, és ellenkeztem minden hatósággal, beleértve az iskolai tanárokat és saját magamat is. Sok bajt és fájdalmat okoztam nekik. Nem tudom visszafordítani a dolgokat, de most megtaláltam a lelki békémet a Dáfában, sajnálom azokat a dolgokat. Megkértem őket, hogy bocsássák meg a neveletlenségemet a múltban.
Igazából az apámnak is szüksége volt az én feloldozásomra. A film kiváló alkalom volt, hogy elkezdjünk őszinték lenni, és megnyíltunk egymásnak és úgy gondoltam, hogy a nyitottság végül is áttörte a nézetei által kialakult gátat. Megértette, hogy habár a kisemberek, mint én nem tudjuk legyőzni a pártot, a jóért harcolni érdemes. Úgy éreztem, megkönnyebbültem. Olyan volt, mint a csi blokkolásának feloldása.
A tényleges első privát vetítést egy kulturális központban tartottuk, egy a diákok és művészetkedvelők által népszerű helyen. Igazából szereztünk egy ingyenes helyet egy gyakorló lányának segítségével, aki nem gyakorló, és akinek talán hiányosak az igazi megértései a Dáfáról, mint ahogy az én lányomnak is. A központ adott nekünk egy engedélyt is, hogy bemutassuk a fényképkiállítást az aulában, a vetítés éjszakáján lehetett a megnyitó. Mennyire ideális!
A vetítés korai előkészületei alatt, elterveztünk egy családi eseményt, hogy megünnepeljük az 50. születésnapomat. Tettem intézkedéseket egy nyugodt vacsoráért a rokonokkal és a közeli barátokkal. De valami történt és a vacsora vége olyan lett, mint egy parti 60 emberrel!
Természetesen bármely esély, amely megmenti az embereket, üdvözlendő, de mindig csodálkoztam, hogy kellett csinálnom egy ilyen hétköznapi rendezvényt hétköznapi embereknek. Free China! Kihasználtam a lehetőséget, hogy tájékoztassam az embereket a vetítésről. Ez egy tréning volt a Free China eseményekre. Nemcsak tapasztalatokat szereztem a filmvetítésről, de a vendégek végül mind ott voltak a Free China vendéglistáján.
Egy idősebb gyakorló a városomból úgy gondolta, hogy nincs senki, akit elhívhatna a vetítésre. Egyik nap látott egy fiatalembert, aki mellette ült a buszon és kínaiul olvasott. Elkezdett vele beszélgetni. Kiderült, hogy a fiú kínai nyelvet tanul az egyetemen. Beszélt neki a gyakorló a Free China filmről, és meghívta a vetítésre. Megkérdezte, hogy elhívhatja-e a professzorait és az osztálytársait is a vetítésre. Természetesen, mindenkit szívesen látunk!
Egy új gyakorlónak sok barátja volt, akiket meghívott, többek között egy Thai-csi oktatót is. De az oktató elutasította a meghívást a kínai konzulátussal való jövőbeni együttműködésére hivatkozva, és attól való félelmében, hogy elveszíti az állását. Nagyon negatív volt, és még azt is megkérdezte, hogy miért kellene, hogy a kínai nép érdekelje őt a sajátja helyett. A gyakorló a szívére vette ezeket a szavakat. Következő este nagyon élénken látta a Mestert álmában, felhőn jött, és megkérdezte tőle: „Jössz velünk tanulni?” Ez egy igazi ösztönzés volt, így hát nagyszerű munkát végzett utána.
Egyik nap volt egy álmom. Egy kisteherautót vezettem, amely tele volt gyakorlókkal, egy másik városába mentünk, ahol a Shen Yunt bemutatták. Aggódtam, hogy túl későn érünk oda, és gyorsan hajtottam. Közben beszélgettem a gyakorlókkal, és nem vettem észre valamit az úton, ezért hogy kikerüljem, hirtelen megfordultam, és leestem az útról. Senki sem sérült meg, de beragadtunk az árokba. Ahelyett, hogy nyugodt elmével átgondoltam volna a helyzetet, pánikba estem. Túl késő volt, nem tudtunk másik járművet szerezni, nem leszünk ott időben, és ez megnehezíti az előadás megkezdését. Talán az előadást is törlik miattam? Nagyon bűnösnek éreztem magam, mikor felébredtem.
Még amikor felkeltem, akkor is keserűség és megbánás volt a szívemben. Tényleg cserbenhagytam a Shen Yunt egy másik dimenzióban?
A vetítés napján megint volt ez a „késésben vagyok” érzés. A helyszínen minden készen volt, és úgy tűnt, hogy egy órával előbb odaérnem elégséges lesz. Végül is csak be kellett dugnom a kábelt a laptopomba, és megnyomni a „lejátszás” gombot. De ez csak akkor van így, ha nincs zavarás. És nekünk volt.
Kiderült, hogy a projektornak a helyszínen alacsony minőségű a képe, így eldöntöttük, hogy kicseréljük egy tartalékra (valóban azon a napon korábban a szomszéd felajánlotta, hogy elhozza a sajátját, és segítséget nyújt a technikai részben). Miután kicseréltük a projektort, a kép rendben volt, de akkor a laptopom kezdettel őrülten viselkedni, az egér lefagyott, lelassult a rendszer és leblokkolt. Áttettük a fájlt az én laptopomról a szomszédéra. Éppen mielőtt befejeztük, csörgött a telefonja, és válaszolnia kellett a hívásra. Miután letette a telefont, azon tűnődött: „Nem hiszem el, ez az üzleti partnerem volt Mexikóból – miért pont most hívott fel engem?”
A laptopja nem volt rendben, a kép rendezett volt és változtatta a beállításokat segítség nélkül. Közben a vendégek megtöltötték a helyiséget. Eljött az idő, hogy kezdjünk, és még nem álltunk készen. Megpróbáltam a laptopomat még egyszer, és most úgy nézett ki, működik. Miután leellenőriztük a kapcsolatot, elmondtam a nyitó beszédet, elnézést kérve a késésért. A fények kihunytak és a vetítés elkezdődött.
Csak akkor jöttem rá, hogy mind a száz ülés foglalt volt, és néhány vendég még állva maradt. Miután néhány extra széket hoztunk, letelepedtem, és kértem a Mester segítségét: „Kérlek, tedd meg, hogy a számítógép működjön.”
A Mester valóban segített, és a vetítés zavarás nélkül lezajlott. A visszajelzések pozitívak voltak, és a vendégek nagyon boldogok voltak, hogy részt vettek ezen az eseményen, még az esős nap ellenére is.
Az egyikük így kommentálta: „Itt, veletek, otthon érzem magam.” Néhányan meg akarták tanulni a gyakorlatot vagy Dáfá könyveket akartak vásárolni, és néhányan még több kérdést kívántak feltenni a vetítés után, mert a záró beszédem túl rövid volt, és a meghívásom a kérdés-válasz beszélgetésre csupán formaság volt a vetítés előtti zavarások miatt.
A fényképkiállítás néhány további információt szolgáltatott, valamint a gyakorlók is, akik elvegyültek a vendégekkel a fogadás alatt, de többen még mindig többet vártak. Ez ráébresztett, hogy mennyire fontos az élő igazságtisztázás. Nem kellett volna azt gondolnunk, hogy a film ténylegesen el fogja az végezni egész munkát. Végül is a vendégek valószínűleg a saját területünkhöz tartoznak, így ki más menthetné meg őket, mint közvetlenül mi?
Egytestként (négyen voltunk Belgrádban) nagyon jól együttműködött, és lehet, hogy ez a lényeg. Valójában a Free China bármelyik következő vetítése az országomban bizonyítani fogja, hogy van tökéletes lehetőség az együttműködésre és a Xinxing fejlesztésére. Amíg művelésnek tekintjük, ahelyett, hogy munkát végzünk, és megpróbálunk befelé tekinteni, sok ember valóban megkapja a lehetőségét. Másrészt az emberi gondolkodás egy villanása, mint pl. „jól csináltam” vagy „ezt nehéz megtenni” mindent tönkre is tehet. A megértésem a Fából, azok, akiket megmentünk a saját jellegzetességeik alapján a megváltáshoz, és ha ez nem színvonalas, nem adunk nekik lehetőséget, hogy megmentsük őket.
Nem hivatkozhatunk a hétköznapi emberekre és nem is várhatunk el tőlük semmit. De úgy tűnik, ebben az időben a Mester vigyáz azokra is, akik közel vannak hozzánk. Az én nem-gyakorló feleségem sokat segített a vendégek meghívásában. Ugyanez van egy másik gyakorló a férjénél, és a saját fivéremnél, sőt azoknál is, akiket már említettem.
Mindannyian hálát érzünk a Mester felé, hogy megadta nekünk ezt a lehetőséget. Csak azoknak néhányan az itt résztvevők közül, akik nem gyakorlók, nincs tiszta megértésük arról, amit ők tesznek – és ez az érző lények megmentése.
A tapasztalatomat egy idézettel fejezem be: a „Fá-magyarázat egy körúton Észak-Amerikában“ című jingwenből, 2002-ből:
„Ha a mai üldözésben egy egészen hétköznapi ember azt mondja egy másik embernek: ne üldözd a Fálun Gong-ot, hiszen a Fálun Gong jó. Ha most ez az ember erre fel nem üldözi többé a Dáfá-tanítványokat, úgy még az is lehet, hogy a jövőben túlélheti és megkaphatja a Fá-t. Ha eredetileg magas szintekről jött, hogy megkapja a Fá-t, gyorsabban művelheti magát. Most gondoljatok csak utána, akkor a beteljesülésének a kérdésénél élőlények egy óriási mennyiségének a beteljesüléséről, egy királynak, egy uralkodónak a beteljesüléséről van szó. És a beteljesülése onnan ered, hogy egy egészen hétköznapi ember megadta neki a beteljesüléshez való esélyt, ez a normál ember, ez az egészen normál ember szintén egy nagy istenséggé válhat. Mennyivel inkább, ha mi Dáfá-tanítványok ezt a nagyszerű dolgot ilyen nagy keretben csináljuk,...”
Köszönöm, Mester! Köszönöm, gyakorlótársak!
(A koppenhágai 2013-as Európai Fálun Dáfá Tapasztalat-megosztó Konferenciára benyújtott beszámoló)
* * *
tovább ...