Egy munkatábor túlélője szörnyű élményeiről számol be - 1. rész

(Minghui.org) Az észak-amerikai áruházakban lehet kapni egy igen kedvelt csemegét, aminek „Zhoucun Sesame Seed Cake“ a neve. A Shandong tartományi Zibo város Zhoucun kerületében állítják elő ezt a terméket. A gyárépület a Qi állam történelmi belvárosában fekszik, aminek a története 2000 évre nyúlik vissza. Aki ezt a csemegét élvezettel eszi, nem is sejtheti, hogy ez a hely a Fálun Gong üldözésének kezdete óta, 1999 júliusa óta, a borzalom helyszínévé vált.

A hírhedt Wangcun kényszermunkatábor a Zhoucun kerületi Wangcun kisvárosban található.

Három évig tarottak ott fogva törvénytelenül. Még így 9 év után is megborzongok, ha a kényszermunkatáborban töltött időre gondolok.

Teljesíteni a szolgálati kötelességet? Vagy verőemberek, akik embereket rabolnak el?
A munkaegységem egyik lakó negyedében éltem akkoriban. 2001. november 5-én a kollegáimmal tartottam hazafelé a buszon. Már alkonyodott. Alig hogy leszálltam a buszról, több ember közeledett felém, majd a földre taszítottak. Az esésem súlyos volt, a fogaim a földhöz ütődtek és az ujjaim csúnyán felhorzsolódtak.

Valaki hátulról nyomott lefelé, nem tudtam felemelni a fejem, hogy megnézzem, ki támadott meg. Úgy hallottam, hogy a kollegáim és a verőemberek között harc folyik, míg valaki ezt kiabálta: „Mi vagyunk a rendőrség!“ Majd rögtön egy autóba tuszkoltak.

Az autóban ezt mondta az egyik támadóm: „Jó, hogy gyorsak voltunk. Több mint húszan gyűltek körénk.“ Majd így folytatta: „Jó, hogy alkonyodik, így nem láttak minket tisztán“. Az autóban egész idő alatt lenyomtak, ezért ugyan nem láthattam semmit, de tisztán hallottam mindent. Ezt gondoltam: „Ha tényleg rendőrök, akik szolgálati kötelességüket teljesítik, akkor miért félnek, hogy valaki felismeri őket?“

Egyikőjüket Tao Zhifeng-nek hívták, ő volt a Yantai városi 610-es iroda részlegének vezetőhelyettese. Az előírások szerint a 610-es iroda ügynökei nem rendőrök és nincsen jogosultságuk a letartóztatáshoz.

Iszonyú élményem
A Yantai rendőrhivatal Zhifu mellérendelt helyére vittek, egy pincébe vittek, ahol egy székhez kötöztek. Megkérdeztem, hogy miért tartóztattak le, de senki nem válaszolt és senki nem is tett fel kérdéseket. Másnap, a Laishan mellérendelt hely politikáért és biztonságért felelős részlegének vezetője, Wang, egy autóba tuszkolt és az üléshez bilincselt. Más ügynökökkel együtt egy kórházba szállítottak, ahol egészségi vizsgálatot akartak végezni rajtam. Nem voltam hajlandó bemenni a kórház épületébe, de többen is megfogtak és erőszakkal bevittek.

Az egyikük megfogta a bilincset és szorosra állította. Olyan erős fájdalmaim voltak emiatt, hogy alig kaptam levegőt és majdnem elvesztettem az eszméletemet.

A „kivizsgálás“ nagyon szokatlan volt és speciális; csak annyiból állt, hogy megvizsgálták a véremet és a belső szerveimet. Nem hagytam, hogy vért vegyenek tőlem. Az orvosnak nagyon sötét, hideg arckifejezése volt és azzal fenyegetett, hogy ha nem működök együtt, akkor egy nagyobb és vastagabb tűvel fog vért venni. Éreztem, hogy valami félelmetes dolog történik, ezért nem hagytam utána sem, hogy vért vegyen tőlem. Végül feladták.

Majd egy másik osztályra vittek a belső vizsgálatra. Erőszakkal az ágyhoz nyomtak, hogy letapogassák a vesémet. 7-8 nappal rá azt mondták a rendőrök, hogy egészségi problémáim vannak, ezért további vizsgálatokra van szükség. Újból elvittek a kórházba vérvételre.

Bírósági tárgyalás nélkül ítéltek el munkatáborra
Miután elhagytuk a kórházat, egy másik helyre vittek, egy nagy vasajtón mentünk át. Megkérdeztem, hogy hol vagyunk, de a rendőrök egy szót sem szóltak. Később másoktól tudtam meg, hogy egy munkatáborban vagyok és hogy három év kényszermunkára ítéltek.

Sem jogi eljárás, sem meghallgatás, sem tárgyalás nem volt. Ha pedig rákérdeztem a rendőrökre, nem volt kedvük elmagyarázni, hogy miért hoztak ide. Semmi papírt nem kaptam és nemi is volt semmi lehetőségem panaszt benyújtani. Máig nem tudom, hogy egyáltalán voltak-e hivatalos dokumentumok az ügyemről és hogy mi állt rajtuk a letartóztatásomról és fogvatartásomról.

Törvények, amik csupán a külszínt szolgálják
Megkérdeztem az őröket a munkatáborban, hogy megnézhetném-e a fogvatartási papírjaimat, de megtagadták. Ha megkérdeztem tőlük, hogy miért zártak be, csak ennyit válaszoltak: „Nem mondta a rendőrség? Azért vagy itt, mert nem tetszik nekünk, ahogyan gondolkodsz. Nem fogsz innen kijönni, amíg meg nem változtatod a gondolataid és amíg elégedettek vagyunk a változásoddal.“ Kimondták, hogy azért vannak itt, hogy „megváltoztassák“ a Fálun Gong-gyakorlók gondolatait.

Ezt mondtam nekik: „A gondolatok szabadsága az egyik alapvető emberi jog. Törvénytelen, amit tesztek. Az ügyvédemmel akarok beszélni.“ Li Aiwen, aki a 3. részleg vezetőhelyettese, ezt válaszolta: „Az ügyvédek csak a Kínai Kommunista Pártnak szolgálnak, nem neked.“ Erre ezt válaszoltam: „Akkor saját magamnak kell megírnom a panaszt“. Chen Suping, a harmadik részleg vezetőnője ezt mondta: „Bármit is írsz, nem küldjük el sehova. Mi értelme van?“

A pokolban kínoztak
A három évig tartó fogság alatt 13 hónapra egy magáncellába zártak, ahol különböző kínzási módszereknek tettek ki: alváselvonás (néha hónapokig), erőszakos etetés, az egész testemet lekötötték, guggoló helyzetben lekötöttek (négy napig képtelen voltam felállni vagy leguggolni), bezártak a mellékhelységre, 24 óráig kellett egy 50 cm-es körben állnom, egy kis zsámolyon kellett ülnöm (a kis zsámoly 30 cm átmérőjű volt és három szög áll ki belőle az ülő részén, a hosszú ülés után nagyon erős fájdalmakat okoztak), agymosás (a nap 24 órájában több ember vett körül, akik egyfolytában gyalázták a Fálun Gongot).

2001 novembere és 2002 januárja között gyarkan nem hagytak aludni, arra kényszerítettek, hogy egy fallal szemben álljak, miközben agymosásnak tettek ki. Az utolsó tíz napon mindennap sokáig kellett állnom és egyáltalán nem aludhattam.

A testem egyre gyarkabban összerogyott, mert alig tudtam állni. Úgy tűnt, mintha nyitott szemmel aludnék és néha érzéki csalódásaim voltak. Az őrnők olyan embereket bíztak meg szüntelen megfigyelésemmel, akik tévútra tértek és helytelen felismerésekhez jutottak. Minden műszakban három ember figyelt meg. Állandóan körülöttem voltak és ha a földre zuhantam, felállítottak, hogy tovább szenvedjek a sok állástól.

Mivel állandóan elestem, három óránként váltottak műszakot. Chen Suping, a gonosz őrnő megparancsolta nekik, hogy nem szabad látható sérüléseket okozniuk a testemen.

Később Li Qian őrnő egy 50 cm-es kört rajzolt a földre és 24 órán keresztül kellett ebben a körben állnom. Így kénytelen voltam ebben a körben enni és vizelni, nem moshattam meg magam. Borzasztóan fáradt voltam és teljesen kimerültem. A fejem nehéznek tűnt és zavartnak.

Két hónappal később egy másik cellába vittek az őrnők, ami kb. 10 négyzetméter volt és amit további tíz fogollyal kellett megosztanom. Az őrnők megbíztak két foglyot, hogy éjjel-nappal őrizzenek. Nem beszélhettem senkivel.

Éjszaka, mikor mindenki aludt, elvittek agymosásra és nem engedtek éjjel kettőig aludni. Reggel 5 órakor megint fel kellett kelnem. Ez a rákövetkező év májusáig tartott.

Folyt. köv.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/4/13/138906p.html
Kínai változat: http://www.minghui.org/mh/articles/2013/4/10/-271908.html