Shi Kuang, a Zene Istene

Shi Kuang (i.e. 572-532) egy vak zenetanár volt a Jin királyságban, a Tavaszi és Őszi időszak alatt (i.e. 770-476). Kivételes módon játszott a Zhengen (más néven Guzhengen), egy hét húros kínai hangszeren, mely a citerák családjába tartozik. Úgy tartották, hogy virtuóz előadása olyan elragadó volt, hogy amikor meghallották a lovak, abbahagyták az evést, és elindultak a zene irányába; a madarak pedig kiejtették az ételt a csőrükből, miközben alászálltak az égből. Úgy tartották továbbá, hogy képes volt megjósolni a jó és a rossz jövőt, egy röpke zeneszámot hallgatva.

Shi Kuang úgy hitte, hogy a zene hatással lehet egy állam felemelkedésére és bukására. A jó zene véleménye szerint a világegyetem természetes szabályaira van hangolva, ebből következőleg ösztönzi a királyt és a népét az erkölcs és az etikett betartására. Az embereknek a „dö”-jüket (erényüket) kellene művelniük, hogy hozzáigazodjanak a szent zenéhez. Így a béke és a boldogság az állammal marad, mivel jó viselkedési szabályt követnek. A sötét és dekadens zene ellenben egy államot a bukáshoz vezet.

Jin királya egyszer ragaszkodott ahhoz, hogy Shi Kuang játsszon el néhány szentséges dalt neki. Figyelmeztették, hogy az ilyen fajta zenék csak nagy erényű királyoknak valók. Ő ragaszkodott az elhatározásához. Az első dalt vonakodva adta elő. Mégis jó előjelként, gyönyörű darukat csábított oda a zene, amik berepültek az udvarba és táncolni kezdtek a dallamra. Mindenki csodálta, és tiltakozása ellenére a király megparancsolta neki, hogy még fennköltebben játsszon. Ahogy a dal elkezdődött, fekete felhők gyűltek és egy heves vihar hirtelen letépte a tetőcserepeket. A király pánikszerűen elmenekült. Miután Shi Kuang abbahagyta a dalt az időjárás kitisztult. Ettől kezdve az emberek még jobban csodálták őt, és még jobban tisztelték a nemes zenét.

Zenei tehetsége mellett Shi Kuang sok bölcs és bátor tanácsot adott a politikában a királynak, és a zene világára való rálátása rendkívüli politikai nézetein keresztül is visszatükröződött. Mikor a király kifejezte együttérzését a vakságával kapcsolatban, Shi Kuang azt válaszolta, hogy van öt fajtája a vakságnak, ami rosszabb, mint amiben ő szenved. Rosszabb, mikor a király vak az igazságtalanságra, vak a hivatalnokok alkalmasságára, vak az igazságra, vakon háborúba kezd és vak az alattvalói jólétét elősegíteni. Egy ilyen állam arra lenne kárhoztatva, hogy elbukjon és az emberek még többet szenvedjenek benne. Meghatódva Shi Kuang szavaitól, a király úgy döntött, hogy még szorgalmasabb lesz az állami ügyekben és erényesen fog uralkodni.

Azonban a király később megöregedett és tékozló életvezetésbe kezdett, mígnem vakká vált a népe szenvedéseivel és a jó tanácsokkal szemben. Így Shi Kuang eldöntötte, hogy nem játszik neki. Öngyilkosságot követett el a hangszerével a király előtt, abban a reményben, hogy felébreszti a király lelkiismeretét, de mindhiába. Az állam folyamatosan hanyatlott, és végül összeomlott.

Mivel vak volt, úgy hitték, hogy szorosan kapcsolódnak a zenében elért eredményei és a tiszta politikai elképzelései a műveléséhez: „az univerzum és az emberiség közötti kapcsolat felfedéséhez, a múlt és a jelen változásaink megértéséhez”.

Legendáival Shi Kuang a zenéért felelős Istenné vált, és a vak jövendőmondók védelmezője lett.