FDIC: 12 év után, a Fálun Gong békés ellenállása hozza a reményt az elnyomás közepette

Fálun Dáfá Információs Központ nyilatkozata július 20-ra
 

2011. július 19.

New York: tizenkét évvel ezelőtt ezen a héten a Kínai Kommunista Párt (KKP) kampányt indított a Fálun Gong (egy békés és népszerű spirituális gyakorlat, mely magába foglal több tíz millió kínai állampolgárt) üldözésére. Ez egy erőszakos, módszeres elnyomás Kínában, amely 1999. július 20-án kezdődött, és napjainkban is tart; jellemzőek rá a folyamatos emberrablások, kínzás és halál az ország egész területén.

Mégis van egy optimista dimenziója a történetnek, az, ahogy a Fálun Gong gyakorlók alulról jövő polgári engedetlenséggel válaszoltak, ami példátlan Kína történelmében. Áttörték a KKP félretájékoztatásának fátylát és egyre több kínai embert győznek meg arról, hogy hagyják abba az üldözésben való részvételüket.

“ Napjainkban a Fálun Gong hívei a leginkább üldözött emberek Kínában.”

Amnesty International sajtóközlemény

Tizenkét év óta az emberi jogi szervezetek is dokumentálták a KKP rágalmazásait, veréseit, nemi erőszakait, kínzásait és több tízezer ártatlan nő és férfi meggyilkolását, akiknek csak az volt a bűnük, hogy kitartottak a hitük mellett, amelyet nem tart ellenőrzése alatt a kommunista rezsim. 2006-ban az Egyesült Nemzetek külön megbízottja, Manfred Nowak beszámolt arról, hogy a kínai őrizetben történő állítólagos kínzások áldozatainak két-harmadát igazoltan a Fálun Gong-gyakorlók teszik ki.

2011 áprilisában az Amnesty International megállapította a legutóbbi éves jelentésében, hogy a Fálun Gong gyakorlókat „akik megtagadják, hogy aláírják a nyilatkozatot [lemondva hitükről] általában addig kínozzák, amíg együtt nem működnek; sokan meghalnak a fogságban vagy nem sokkal szabadon engedésük után” (jelentés). A múlt héten a Freedom House [Szabadság Háza] folyamatos kampányban fejezte ki mély aggodalmát, amelyben kinyilatkozza, hogy: „Napjainkban a Fálun Gong hívei a leginkább üldözött emberek Kínában”(sajtóközlemény).

Egy ilyen szörnyű brutalitással szemben, ahol a világ leghatalmasabb önkényuralmi rendszerével, az elnyomó apparátus teljes erejével fordul ellenük, a Fálun Gong gyakorlók … a legnagyobb, leginnovatívabb erőszakmentes mozgalmakkal reagáltak – ilyet még nem látott a világ.”

Valójában 2011-ben a Fálun Dáfá Információs Központ már dokumentálta három tucat egyén esetét, akik visszaélésektől haltak meg január elseje óta (http://hu.clearharmony.net/articles/201107/4012.html). Habár a halálos áldozatok teljes száma minden bizonnyal sokkal magasabb, mint ezek az óvatos becslések, nincs más csoportja az ismert kínai foglyoknak, akik ilyen magas halálozási arányt szenvednének el a kínzások által.

Egy ilyen szörnyű brutalitással szemben, ahol a világ leghatalmasabb önkényuralmi rendszerével, az elnyomó apparátus teljes erejével fordul ellenük, a Fálun Gong gyakorlókat nem tudták megfélemlíteni, és erőszakhoz sem folyamodtak. Inkább mind Kínában és az egész világon a legnagyobb, leginnovatívabb erőszakmentes mozgalmakkal reagáltak – ilyet még nem látott a világ.”

A Fálun Gong-gyakorlók tízmilliói Kínában működtetnek egy földalatti hálózatot házi készítésű tájékoztatókkal és DVD forgalmazással. A tengeren túli Fálun Gongot gyakorló mérnökök rendkívül hatékony eszközöket fejlesztettek ki az internetes cenzúra megkerülésére. A Fálun Gong-gyakorlók által alapított globális médiatársaságok cenzúrázatlan híreket sugároznak Kínába, és becsempészik első kézből az épp most folyó események jelentéseit a kinti világból. Több ezer Fálun Gong-önkéntes a világ minden tájáról rendszeresen hívja Kínát, hogy meggyőzzék az elkövetőket, hogy hagyjanak fel a kínzásokkal.

Ez a tizenkettedik évforduló egy ünnepélyes emléknapja azoknak, akiket megöltek, megcsonkítottak, üldöztek és egy emlékeztető a világ emberei számára, hogy az emberi jogok helyzete Kínában továbbra is szörnyű.

De ez a remény napja is.

A tizenkét évvel korábbi KKP vezető – Jiang Zemin – megcélozta a Fálun Gong kiirtását három hónap alatt, a gyakorlat nemcsak hogy még mindig él Kínában, hanem virágzik szerte a világon. A gyakorlók békés ellenállása az igazság és könyörületesség mentőövét nyújtja Kína millióinak, és egy értékmodellt, mely köré tömörül a nemzetközi közösség.

Ezen a napon a Fálun Gong Információs Központ reméli, hogy minden kínai és máshol élő embereknek a KKP propaganda és pénzügyi csábítások általi félrevezetése abbamarad és jönnek támogatni az ilyen fajta, bátor embereket. Felhívjuk a kormányzati hivatalnokok és az átlagpolgárok figyelmét a világ minden tájáról, hogy nyíltan ítéljék el a KKP durva támadásait a Fálun Gong-gyakorlókkal, a családjukkal és az ügyvédjeikkel szemben. Arra buzdítjuk őket, hogy nyíltan szólaljanak fel az üldözés befejezéséért, hogy Kína egy új fejezetet kezdjen és elinduljon egy ragyogó jövő felé.

********************************************************
TÖBB INFORMÁCIÓÉRT KÉRJÜK, LÉPJEN KAPCSOLATBA A FÁLUN DÁFÁ INFORMÁCIÓS KÖZPONTTAL:
Kapcsolattartó: Gail Rachlin (+1 917-757-9780), Levi Browde (+1 845-418-4870), Erping Zhang (+1 646-533-6147) vagy Joel Chipkar (+1 416-731-6000) 
Fax: 646-792-3916 Email: contact@faluninfo.net, Weboldal: http://www.faluninfo.net/