New York: a közönség sütkérezik a Shen Yun szellemében

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Shen Yun Performing Arts határtalanul lelkes visszhangra talált nemrég a new yorki Lincoln Központban lévő David H. Koch Színházban tartott előadás után. A tíz előadásos program 2011. január 06-án kezdődött és 2011. január 16-ig tartott.

 

Sylvia Elbaz, korábbi házigazdája az Egészség Konyhája főzőműsornak, a Shen Yun előadáson a new yorki Lincoln Központban

Sylvia Elbaz – korábbi házigazdája az Egészség Konyhája főzőműsornak a PBS-nél, ami tagja a WNYC-TV-nek és a mohó táplálkozási szokásokról szól – volt az első az előkelő vendégek között, akik meglátogatták a műsort. Ms. Elbaz énekel és gitározik is, írja és előadja a főzőműsor betétdalát.

A Shen Yun zenekarral kapcsolatos beszélgetés az ő egyedülálló tehetségükről, ahogy elegyítik a nyugati és a kínai zenei tradíciókat, Ms. Elbaz azt mondta: „Ez gyönyörű volt – a keverés módja nyugatnak és keletnek.” „Kíváncsi voltam a dobokra … Ez nagyon érdekes, ahogyan minden Kínából jön. Ismerem a japánokat (Járatos vagyok Japánban): mikor játszanak a taiko dobon, de ez Kínából jön!”

Tükrözve Kína hosszú, ötezer éves történelmét, amelyből a Shen Yun merít az előadásaihoz, Ms. Elbaz ezt mondta: „Azt mondják, hogy ötezer éves, hogyan tudnánk ezt utolérni?” „Az USA kultúrája, összehasonlítva Kínáéval, nagyon kicsi, minthogy ez csak néhány száz éves” - mondta Ms Elbaz. „Olyanok vagyunk, mint egy gyermek összehasonlítva Kínával. Nincs mód, hogy össze lehessen hasonlítani.”

Az előadás üzenetének a megvitatásakor Ms Elbaz magyarázta: „Az igazság élni fog, a szépség élni fog, a szeretet élni fog – ez igazán az, ami számít.”

Egy buddhista múlttal, a nyugdíjas műsorvezetőnőnek már volt számos ismerete az ősi kínai történelemről, mielőtt megnézte a műsort. „Nagyon sokat kell tanulnunk. Minden, ami ott van, a költészet és így tovább,” Ms Elbaz elmondta: „Mikor a holdról, a földről, a folyókról a szilvafákról és a … beszéltek, olyan, mint egy tudatosság, ahogy ez nem csak a mi saját istenségünk felett van, mindennek a részei vagyunk, és ez mindenben benne volt,” mondta.

Ms. Elbaz hozzászólt a sorskapcsolatokhoz és a reinkarnáció témáihoz is a műsorban, ezt mondva: „Ez olyan volt, mint a végtelen univerzumnak a tudata, és hogy nekünk ez a felelősségünk van.” „Nagyon örülök, hogy átadták ezt az üzentet, tudod, mert többre van szükségünk ebből,” mondta. „Szükségünk van ezekre az üzenetekre újra és újra és újra. Tehát ez nem nekik vagy nekünk szól, mi mindannyian együtt vagyunk.”

Ahogy Ms. Elbaz látta, a különböző előadások kihozták a tényt, hogy mindenkiben benne van a jóság. „Mindannyiunknak van ez a legmagasabb természetünk. Nekünk képesnek kell lennünk látni ezt mindenkiben” - mondta. „Mikor megértjük a saját magas természetünket, látjuk a természetet a többi emberben, és ez az, ahogy nekünk kapcsolatban kellene lennünk egymással.”

„Azt kívánom Kínának – hogy is mondjam – hogy bárcsak előjönne az igazság, az öröm, hogy ne lenne elnyomás.”

Összefoglalóan ezt mondta: „Elmondom a kínai barátaimnak: 'Ha még nem voltatok itt, jobban teszitek, ha eljöttök!'”

Oroszországi tánctanár: „Láthattad a [kínai] nemzet lelkét”

 

Az oroszországi tánctanár, Julia Kulakova részt vett a Shen Yun Performing Arts műsorán a new yorki Lincoln Központban január 09-én, vasárnap

Julia Kulakova, egy oroszországi hivatásos táncos és tánctanár, telve volt a Shen Yun dicséretével. „Nagyon izgatott és lelkes vagyok, teljesen bearanyozta a napomat a művészi arányosságával”- lelkesedett. „Ez egy ilyen tökéletes élmény.”

Ms. Kulakova elmondta, hogy a táncnak kellene megőriznie a kultúrát, és hogy a Shen Yun csodálatos munkát végzett, kifejezve a tradicionális kínai kultúra lényegét. „Megőrizte a kultúrát, és a mozgásokban láthattad a nemzet lelkét. Ez nagyon bájos, olyan gyönyörű. Ez igazán egy mélyebb üzenetet közvetít”- mondta. „Biztos vagyok benne, hogyha megnézed az embereket, akik kijönnek a színházból, látni fogod, hogy ők szintén kivirulnak ettől [az élménytől],” elment, hogy ezt elmondhassa. „Annyira izgatott vagyok.”
Ms. Kulakovát különösen megérintették a sokszínű kosztümök és hátterek, mondva: „[A Shen Yun] használja a selymet és ez egyik kedvenc anyagom, amiben szeretek táncolni. Ez mindig folyik és létrehoz egy fantasztikus élményt” - magyarázta.

„A különleges hatások fantasztikusak voltak” - mondta. „Ez mindig olyan, mint egy nagy meglepetés – csodálatos, gyönyörű. Ez olyan tündérmese- féle érzés. Szeretem!” „Szeretem nagyon a kínai klasszikus táncot, és különösen a Shen Yun társaság … nekem ez a legjobb ünnepi előadás” - tette hozzá.

A táncosok a Shen Yunben ábrázolják az ősi kínai embereknek az értékeit és a hiteit, és a nézőknek egy bepillantást adnak az élet hagyományos kínai megközelítésébe. Ms. Kulakova megjegyzést fűzött a különböző férfi és női energiákhoz a táncmozdulatokban, gesztusokban és kifejezésekben. „Ez igazán közvetít egy mélyebb üzenetet az ázsiai nőiesség lényegéről, amely nagyon szokatlan nyugaton, de nagy az érdeklődés különösen most, ez iránt” - mondta. „ A férfi táncosok fantasztikusan atlétikusak … a kínai táncban, a férfi táncban, és mindig férfiasan táncoltak.”

Erre a következtetésre jutott: „A barátaimnak és a tanítványaimnak látniuk kellene az előadást. Gondoskodni fogok róla, hogy a tanítványaim kapjanak e-mailt tőlem, mely ideirányítja őket erre az előadásra.”

A Shen Yun „kitartásra, erős erkölcsi értékekre” tanít

 

David Graham (középen) élvezi a Shen Yun Performing Arts előadását a David H. Koch színházban a Lincoln Központban január 08-án

Egy befektetési igazgató, David Graham úgy gondolta, hogy a Shen Yun hozott egy egyetemes üzenetet és hogy pontosan ábrázolja a kínai emberek harcát és kitartását a kommunista uralom alatt.
„Úgy gondolom, a kitartás, az erős erkölcsi értékek a legnagyobb üzenet” - mondta Mr. Graham. „Ez valami egyetemes.” Mr. Graham szintén nagyra értékelte a kidolgozott jelmezeket és a hátteret.
A Shen Yun hangulata együtt rezeg az orvossal

Egy neuroradiologusra, Dr. Jiri J. Viteket egyértelműen hatott az előadás. „Ez csodálatos volt! Az egész előadást szerettem” - mondta. „Tetszik a mozgás – olyan tökéletesek – a koreográfia, és természetesen szeretem a hangulatát – a hangulatát és az üzenetet.”

Egy kommunista országba születve, dr. Vitek elmondta, hogy könnyen össze tudnak kapcsolódni a szabadság, az öröm és a barátság üzenetével a Shen Yunben. Elmondta, hogy nagyon is tisztában van a jelenlegi kommunista elnyomással Kínában. „Az emberi szellemnek nem kellene megrövidítve lennie a kommunista ideológia által” - mondta dr. Vitek.

Kifejezte az összbenyomását az előadásról, dr. Vitek felkiáltott: „Lenyűgözött engem! Igazán szerettem!”

Forrás:
http://www.theepochtimes.com/n2/content/view/48903/ 
http://www.theepochtimes.com/n2/content/view/48988/ 
http://www.theepochtimes.com/n2/content/view/48896/

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo