Németország: Megtisztul a lélek – Kínának reménye van egy új jövőre

Wang úr és felesége azért jöttek Németországba, hogy meglátogassák a lányukat. Egy héttel megérkezésük után érintkezésbe kerültek a Shen Yun Divine Performing Arts showval és hét óra autóutat magukra véve elmentek az előadást megnézni. Wang asszony könnyekkel a szemében: „Már rég hallottam a Shen Yunről, mert az előadás Kínában is nagyon híres. Azóta szerettem volna látni az előadást, és ezért mindenképpen jönni akartunk.”

Az előadás után Wang asszony büszke volt a kínai kultúrára: „Ez a show teljesen más, mint a showk Kínában. Mély és kiválasztott, jól érzi magát az ember a shown. A művészek biztos keményen edzettek, lelkiismeretesen játsszák szerepüket. Az emberi szív igazát mutatják meg szerintem. Ezért bizalmas érzésem volt az egész show alatt. Hogy őszinte legyek már évek óta nem láttam ilyen jó előadást. Nagyon büszke vagyok a kínai kultúrára. A show után bizakodó vagyok, hogy Kínának reménye van egy új jövőre.”

Wang úr úgy találja, hogy az előadás tisztító hatással van a lélekre: „Szerintem a művészi előadásmód színvonala nagyon magas; az ember szívét tisztítja. De mindenekelőtt azt szeretném mondani, hogy Kínában ilyen előadást nem találni, egy ilyen tiszta művészetet nem találni ott.” Úgy gondolja, hogy a KKP-nek hagyni kellene a polgárokat maguk eldönteni, hogy egy dologj jó vagy rossz: „A Shen Yun folytatja az 5000 éves kultúrát. Az embereknek meg kell engedni, hogy érintkezésbe kerüljenek egy ilyen kultúrával. Senkinek nem kell mondania, hogy ez babona, hanem az embereknek maguknak kell eldönteniük, hogy mi a jó és mi a rossz. A KKP-nek nem szabadna az embereket elnyomnia és blokkolnia – ez a véleményem.”

Wang úr feleségének véleményét kiegészíti: „Korábban alig láttam előadásokat, melyekben buddhák és istenségek vannak. Csak röviddel ezelőtt kerültem kapcsolatba evvel. Kitűnőnek találom és ez egyáltalán nem látszólagos. Kínában be van tiltva a Fálun Gong gyakorlása, az emberek személyes szabadságát veszik evvel el, ami nagyon tisztességtelen. A Shen Yun Divine Performing Arts a bemutatott művészettel megmutatta az igazi eseményeket Kínában. Nagyon jónak tartom a showt és az egyenlőség érzését adja nekem.”