Fálun Dáfá Információs Központ: Menekülés a munkatáborból nemzetközi feltűnést kelt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Berlin (FDI) – Sajtóközlemény – 2008. október 1. – A hírhedt munkatáborból, a Masanjia-ból való szökési kísérlet után egy Fálun Dáfá gyakorlót, családját és barátait, akiket a hatóság azzal gyanúsít, hogy segítettek a szökésben kínvallatás és halál fenyeget. Augusztus 11-én a Masanja munkatáborban fogvatartott gyakorlónak, Cui Dejun-nak, aki a kegyetlen bánásmód miatt a munkatábor kórházában feküdt, segítettek a barátai a szökésben. Kínai források szerint Cui-t a 37 éves gyakorló, Yu Ming házába vitték a közeli tartományi fővárosba, Shenyang-ba. Yu Ming ez időben maga is munkatáborban volt. Két nappal később a közbiztonsági hivatal tisztviselői betörtek a lakásba, letartóztatták Cui-t és a többi jelenlevőt, majd ezt követően Cui-t ismeretlen helyre szállították. Mindeközben Yu-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy segített a szökésben, tekintet nélkül a tervbe vett szabadon bocsátására, szeptember 2-án eltávolították.

Szexuális zaklatás

A Masanja munkatábor Kína egyik legbrutálisabb kényszermunkatáboraként ismert. A foglyokat elektromos sokkolókkal kínozzák, összeverik és a nőket megerőszakolják.

Gao Rongrong asszony ügyéből szerzett tapasztalatok alapján, Cui és Yu élete a legnagyobb veszélynek van kitéve. 2004-ben Gao Rongrong asszony kiszabadult a Masanja munkatáborból. Az arcáról készült fényképek, mely az elektromos sokkolástól teljesen eltorzult körbejárták a világot (http://www.faluninfo.net/article/761/). Röviddel a menekülése után ismét letartóztatták, és az Amnesty International jelentése szerint fogságban halt meg 2005-ben (http://www.faluninfo.net/article/662/?cid=82).

Ahogy Gao, Yu és Cui is szélsőséges erőszak áldozatai lettek. A nemi szervüknél elektromos sokkolóval kínozták őket, és egyéb más módokon is zaklatták őket szexuálisan. Cui-t arra kényszerítették, hogy 3 hónapon keresztül egy vas ketrecben guggoljon. Júniusban Cui elvesztette az eszméletét és inkontinens lett.

Cui-t és feleségét Gao Zhuo-t 2007 júliusában tartóztatták le hét alkalmazottjukkal együtt, akik szintén Fálun Gong gyakorlók voltak. Mindegyiküket bírósági eljárás nélkül másfél évtől két évig terjedő munkatábori fogságra ítélték. Yu az elmúlt kilenc évből nyolcat munkatáborban töltött, mert Fálun Gong-ot gyakorol.

Családtagokkal szembeni brutális eljárás

A kínai hatóságok Cui elfogásának és szökése megbosszulásának megkísérlésénél Cui és Yu családját is céltáblára tűzték. A hírforrások szerint a közbiztonsági hivatal emberei amikor Yu lakásába betörtek, augusztus 13-án brutálisan összeverték Yu unokaöccsét, és Yu feleségével Ma Li asszonnyal, valamint kisfiukkal együtt azonnali hatállyal letartóztatták őket. A tíz éves kislányukat, Yu Zhenzhen-t egyedül hagyták a lakásban. A tudósítások szerint pár nappal később szabadon bocsátották őket. Augusztus 14-én és 15-én a Dalian és Wafandian város rendőrei letartóztatták Cui testvérét, a családi vállalkozás egy alkalmazottját és két sógornőjét. Az asszonyokat hamarosan szabadon engedték, de a férfiak tartózkodási helye máig ismeretlen.

Felhívás

A Fálun Dáfá Információs centrum kiszolgáltatja az ügyre vonatkozó részleteket, és telefonszámokat az esethez (lásd lejjebb) és arra kéri az emberi jogi szervezeteket, újságírókat és a Nemzetközi Közösség más tagjait, hogy sürgősen lépjenek fel az érintettek életének védelme érdekében és indítsák meg saját hatáskörben is az eset kivizsgálását. Hívják fel a hivatalnokokat a Masanjiában és Wafangdianban és követeljenek bizonyítékokat arra, hogy az érintetteket nem vetik alá kínzásnak és követeljék nyomatékosan az azonnali szabadon bocsátásukat a kínai hatóságoktól.

A Masanja átnevelő- és munkatábor:

Háttér információk a táborról:
http://www.humanrightstorch.org/news/2008/07/27/masanjia-labor-camp/

Fő telefonszámok: +86-24-89210822, +89212252, +89210454
Masanjia-Táborvezető Zheng Mingqiang: +86-24-89216801 vagy (Iroda) +86-24-89212321
A Wei nevelőintézet vezetője: +86-24-89212261
Politikai elöljáró Gong Lian: (Iroda) +86-24-89216802
A Masanjia munkatábor telefonközpontja : +86-24-89210074

1. számú Tábor (férfi fogvatartottak számára)
Vezető Zhang Guangbin: +86-24-89295031
Helyettes vezető: + 86-24-89295032 vagy -89295033 vagy -89295035

1. számú Részleg (a részleg, melyben Cui Dejun-t eredetileg fogva tartották)
Wang Xiaofeng, Az 1. számú részleg vezetője: +86-24-89210406,
Wang Shuzheng, helyettes vezető az 1. számú részlegnél: +86-13982207608 (Mobil)

2. számú Részleg
Vezető Gao Zongzhi: +86-24-89295057
Helyettes vezető: +86-24-89295058, +86-24-89295059

Wafangdian:
Lei Shuqing, Wafangdian város rendőr őrsének a vezetője: +86-411-85611666 (Iroda)
Guan Jichuan, Helyettes párttitkár a politikai- és jogi bizottságnál Wafangdian-ban, a helyi 610-es iroda vezetője: +86-13998512139 (Mobil)
Zhang Hua, A Wafangdian városi megfigyelőcsoport vezetője (előzetes letartóztatás): +86-411-85569991 (Iroda)

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo