MFGI (Budapest): Kínai ügynökök erőszakot alkalmaztak egy képkiállítás vendégeivel szemben

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo
MAGYAR FALUN GONG INFORMÁCIÓS KÖZPONT
Őszinteség Jószívűség Türelem

Sajtóközlemény – 2003. április 9.

Kínai ügynökök erőszakot alkalmaztak egy képkiállítás vendégeivel szemben


Március 27-én feladtak egy hirdetést a szervezők a „Romania libera” című újságban. Röviddel a hirdetés megjelenése után, kb. 10 órakor, felhívta a szervezőket egy bizonyos Chen (vagy Chan) úr, aki magát a Kínai Népköztársaság bukaresti Követségének szóvivőjének adta ki, és aki azt közölte a szervezőkkel: „a kínai kormány nem tűri el, hogy egy ilyen rendezvény megrendezésre kerüljön”, és a kiállítás azonnali bezárását követelte. De a rendezők nem mondták le a kiállítást, mert ezt a fenyegetést teljesen jogtalannak tartották.




2003. március 31-én, a kiállítás napján, a következő jelentek zajlottak le:
• 11 óra körül azt az információt kapták a szervezők, hogy a „Teatrul Foarte Mic“-színháznál (a kiállítás helyszíne) egy kínai ügynök tartózkodik, aki az összes személyt lefényképezte, akik a kiállítás előkészítéseiben segédkeztek. Amikor megtudta, hogy a szervezők csak 5 percnyire vannak a helyszíntől, azonnal elhagyta a helységet.
• 13 órakor elkezdték felakasztani a képeket a kiállító termekben.
• 18.30 körül kezdett megtelni a helység vendégekkel.
• 19 órakor jöttek a kínai ügynökök, akik azt állították, hogy a kiállítás illegális. Azt mondták, hogy hívják a rendőrséget (amit nem tettek meg) és erőszakot kezdtek el alkalmazni a szervezőkkel szemben – beleértve egy ausztrál állampolgárt is, aki filmezett. A jelenlévő újságírók észrevették ezt, és szintén elkezdtek filmezni. A videó megtekinthető.
• 19.15 óra körül azt az információt kaptuk, hogy a „Teatrul Foarte Mic“-színház szeretné, ha elhagynánk a helységet, holott a kiállítás tele volt vendégekkel. A sajtókonferencia a tervek szerint folyt. Részletesen leírtuk a kínai Követség képviselőjének magaviseletét és a kiállítás békés természetét is, ami a kínai Követség reakciójával szemben teljesen elfogadhatatlan.

A színház felelőseitől azt az információt kaptuk, hogy a színházigazgató, Florin Calinescu, azt a döntést hozta, hogy el kell hagynunk a színházat. Okként a felsőbb szintekről jövő nyomást nevezték. Ana Rusunak, a „Asociatia Artistilor Plastici“-től, aki a helységet Zhang Cuiying-nak bérbe adta, a kínai Követség nyomására felmondtak.

20.30 órakor elkezdtük lebontani a kiállítást. 21 órakor az egész helység üresen kongott.


***


Teljesen elfogadhatatlannak tartjuk a történteket, hogy a kínai Követség vendégeket és polgárokat fenyeget meg egy olyan kulturális kiállításon, ami sok európai országban megrendezésre került már. További információkat a következő címen találhatnak: http://www.zhangcuiying.org/.

Az, ami a kínai Követség képviselőjét nyugtalanította, az a tény, hogy az ausztrál állampolgárságú Zhang Cuiying 2000-ben, Kínában egy békés felszólítást nyújtott be az üldözött és bezárt Falun Gong-gyakorlók szabadon bocsátásáért és hogy azt követelte a kínai kormánytól, hogy azonnal állítsa meg ezeknek a békés embereknek a kegyetlen üldözését. Ennek az lett a következménye, hogy Zhang asszonyt 8 hónapig munkatáborba zárták, ahol a kínai őrök megverték és megkínozták. Zhang asszonyt a nemzetközi nyomás miatt engedték szabadon 8 hónap eltelte után.

Kapcsolattartó személyek Romániában:
(román és angol nyelvek):
Adrian Sturdza, Dana Betlevy +40- 0723 177 026 vagy +41-21-326 55 02;
(német és román nyelvek):
Mircea Arthofer email [email protected], +43 650 48 28 341;
(angol és román nyelvek):
Steve Ispas +1 408 489 5752

Háttér információk:

A Falun Gong (Falun Dafa-ként is ismert) egy meditációs gyakorlat, mely eredetileg Kínából származik és több mint a világ 60 országában praktizálják. A testi gyakorlatok mellett nagy hangsúlyt fektetnek az Őszinteség, Jószívűség és a Türelem elveire. A Falun Gong üldözése óta – 1999 – összesen 646 hivatalos halálesetről tudunk. A kormányon belül több mint 1600 halálesetről beszélnek. Több, mint 100.000 gyakorlót tartóztattak le és több tízezreket zártak be munkatáborokba bírósági tárgyalás nélkül.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KÉRJÜK, VEGYÉK FEL A KAPCSOLATOT A MAGYAR FALUN GONG INFORMÁCIÓS KÖZPONTTAL VAGY LÁTOGASSANAK EL MAGYAR ILLETVE ANGOL NYELVŰ HONLAPJAINKRA:

http://www.faluninfo.net vagy http://hu.clearharmony.net


* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo