Románia: AZ EU Parlament egyik képviselőjének levele Zhang Cuiying művészi kiállításának a kínai követség nyomása által gyakorolt bezárása ügyében

Dan Ghibernea
Romániai Követség
Arundel House
4 Palace Green
W8 4QD
2003. április 2.

Igen tisztelt Ghibernea asszony,


Aggodalmamat szeretném kifejezni a bukaresti kínai Követség általi emberi jogok megsértése miatt. Az utóbbi napokban a Kínai Népköztársaság Követsége Romániában kétszer is kikényszeríttette a festőművésznő és ausztrál Falun Gong-gyakorló, Zhang Cuiying, festmény-kiállításának bezárását, akit két évvel ezelőtt 8 hónapig tartottak fogva különböző kényszer-munkatáborokban. A levélhez csatolok Önnek egy sajtócikket az esetről.

Röviden: 2003. március 31-én került volna megrendezésre a kiállítás a Theatrul Foarte Mic Színház galériájában Bukarest belvárosában. Röviddel az után, hogy megjelent egy újságban a megnyitóra szóló meghívó március 27-én, a rendezőket felhívta egy férfi, aki a bukaresti Kínai Népköztársaság Követségének szóvivőjeként adta ki magát. Aztán úgy folytatta, hogy a kínai kormány nem tűri el, hogy egy ilyen kiállítás megrendezésre kerül és ezért le kell, hogy mondják. A rendezők ennek ellenére nem mondták le a rendezvényt, mert ezt a kijelentést törvénytelennek tartották.

Szerencsétlenségre március 29-én felhívta a rendezőket Ana Rasum, a galéria felelőse és azt mondta, hogy arra kényszeríttették a kínai követség nyomására, hogy lemondja a rendezvényt.

Miután azonban még egyszer végig gondolták a dolgot, mégis megtartották a megnyitót, de március 31-én végleg lemondták a megnyitót. Azon az estén tele volt a galéria a kiállításra érkezőkkel, mikor berontott a kínai követség három képviselője és azt állították, hogy a kiállítás illegális. Aztán elkezdték a rendezőket, a jelentések szerint, lökdösni, köztük egy ausztrál polgárt is, aki az egész jelenetet lefilmezte. Észrevették a történteket a jelenlévő újságírók is és így ők is elkezdtek filmezni. A román Falun Dafa Szövetség rendelkezik a videofelvételekkel.

Nagyon hálás lennék, ha közölné velem Románia Követségének hozzáállását a Falun Gong-gyakorlókhoz és a kiállítás Kínai Népköztársaság Követsége által kikényszeríttet törvénytelen bezárásához. Előre is örülök válaszának.

Köszönettel

Roger Helmer MEP (Member of the European Parlament = az EU Parlamentjének képviselője)



Kínai verzió: http://www.yuanming.net/articles/200304/18985.html
Angol verzió: http://www.clearharmony.net/articles/200304/11478.html
Német verzió: http://de.yuanming.info/articles/189912/8130.html