Egy kínai riporter emlékszik a Fálun Gong-gyakorlók üldözésének kezdetére

Szemtanúk jelentése

Amikor 1999. április 25-én a Fálun Gong-gyakorlók Zhongnanhai-hoz (pekingi kormányház) mentek, ahol békés tüntetést tartottak, minden fontosabb sajtó képviseltette magát pekingi riporterekkel, hogy hírt adjanak az eseményekről. Számos riporter volt jelen. Ennek ellenére e napokban a nemzeti sajtó nem közölt híreket az ott történtekről, ami a kínai sajtótörténelemben nagyon gyanúsnak tűnt.

A Fálun Gong-gyakorlók elmesélték a riportereknek, hogy a Tianjin-i történtek miatt gyűltek össze Zhongnanhai-ban, Tianjin-ben a Falun Gong-gyakorlók egy újság kiadóhoz mentek, ahol egy meggyalázó cikkről szerették volna az igazságot feltárni, de e helyett megverték és bezárták őket. A gyakorlók eljöttek Zhongnanhai-ba, hogy az ottani tisztviselőket felvilágosítsák a történtekről, abban a reményben, hogy egy olyan környezetet alkossanak, ami szerint ők szabadon gyakorolhatnak. (pontosabb információkért lásd: http://www.clearwisdom.net/emh/articles/2002/6/8/22897.html) A riporterek megtapasztalhatták, hogy a Falun Gong egy gyakorlat, ami az embereknek megtanítja, hogyan váljanak jobb emberekké, segít nekik meggyógyítani betegségeiket, és fitten tartja őket. A riporterek azt is észrevették, hogy a gyakorlók csendesen és békésen viselkedtek és rendben álltak az utca mentén. Sok riporter sietett vissza az irodájába, hogy azonnal cikkeket írhassanak, de főnökeik azt mondták, hogy ez nem engedélyezett.

2 vagy 3 nap után a sajtó egy egyszerű történetet hozott nyilvánosságra, aminek a tényekhez semmi köze sem volt. Abban ez állt: “A Fálun Gong tömegesen megtámadta a Zhongnanhai állami hivatalnokait, ez egy komoly politikai történés.“ Az összes riporternek a tudtára adták, hogy mindenféle tudósítás tilos a Fálun Gong-ról! Ezért a sajtóban április 25-e és július 20-a között rendkívüli hallgatás uralkodott a Zhongnanhai-i történésekről.

Egy lepel ereszkedik le

1999 július 20-án a központi propaganda minisztériuma a sajtónak a következő híreket jutatta el: a Fálun Gong-ot politikai szervezetként kell kezelniük. Ettől a naptól kezdve az összes kínai sajtó csak meggyalázó cikkeket közölt a Fálun Gong-ról.

A riportereknek be kellett fejezniük minden más munkát és azt a megbízást kapták, hogy utazzanak az országban, hogy „eseteket“ találjanak. Az „esetek“ többségét a helyi kormányok döntötték el. Az ok az volt, hogy olyan eseteket gyűjtsenek, melyek a Fálun Gong-ot rossz színben mutatják fel és meggyalázzák. Voltak esetek, ahol azt állították, hogy valaki nem vette be az orvosságát és azért halt meg, esetekről, ahol a családtagoknak nem engedték meg, hogy bevegyék a gyógyszert, példákat a gyakorlás negatív következményeiről, eseteket őrületről stb. Ebben az időben szinte minden riporter megkapta a Zhuán Fálun másolatát (a Fálun Gong főműve) a főnökétől, persze ezzel egy időben megtöltötték őket a Csiáng rezsim rossz szándékú propagandájával. A riportereket arra biztatták, hogy csak kritikus cikkeket írjanak, és minden titkos interjú Fálun Gong-gyakorlókkal be volt tiltva. A történetek, a tartalmuk és a személyek a kormány által voltak megadva. Ebből az okból nagyon nehéz volt interjúkat készíteni a Fálun Gong-gyakorlókkal.
Azoknál az eseteknél, melyekkel találkoztam, nem úgy láttam a körülményeket, ahogyan a kormány propagálta. Semmi rosszat nem tudtam felismerni abban, hogy az emberek a művelés által egészségesekké váltak és jobb emberek lettek. Lehetetlen volt ilyen jellegű cikket nyilvánosságra hozni.

Egy elég hosszú időszakon keresztül a lakosság semmit sem tudott az üldözésről. Az összes információit a meghamisított sajtóhírekből kapták. Kínában soha nem létezett sajtószabadság. Kínában a sajtó az állami hivatalnokok szócsöve.

Ébredés egy lidércálomból

1999. októberétől novemberéig felébredtek a Fálun Gong-gyakorlók lidérces álmukból. Életüket tették kockára, amint megkezdték az embereknek és a kormánynak feltárni az igazságot, és amikor elkezdtek tudósítani a sajtónak és a nyilvánosságnak az üldözésről. Olyan riportereket kerestek fel, akiktől azt remélték, hogy objektíven és igazságosan tudósítanának majd az üldözésről. Ez idő alatt már áldozatai is voltak az üldözésnek, de ez az egész világon ismeretlen volt.

Nem létezett egyetlen sajtóhírügynökség sem, akik az igazat merték volna tudósítani. A kínai újságíróknak sem engedték meg, hogy szabad tudósítást közöljenek. Az agymosás miatt is kötelezetteknek érezték magukat, hogy az úgynevezett példákat interjúvolják meg, akiket „átneveltek“ és arra köteleztek, hogy a művelést befejezzék. Amint azt hallottuk, hogy a Fálun Gong-ot üldözik, egyikünk sem hitte el.

Ez idő alatt a Fálun Gong-gyakorlók számos kínai és külföldi riportert hívtak meg sajtótájékoztatókra, ahol a Fálun Gong-gyakorlók üldözéséről számoltak be. Akkor nem is tudtuk elhinni, hogy azokat üldözik, akik a hitük mellett kitartanak. Megdöbbenve hallgattuk az igazságot. Mégis, ha valaki is tudósítani mert volna erről, rögtön Fálun Gong szimpatizánsként lett volt elkönyvelve és megbüntetve.

Ebben az időben a Fálun Gong-gyakorlók több hónapon keresztül titkos sajtókonferenciákat tartottak. Egyiket a másik után, olyan helyeken, mint Mentogou Pekingben, Tianjinban egy gyárban, Shijiazhung-ban (Hebei tartományban), Shenyang-ban, Jinzhou-ban, és így tovább. Az állami hivatalnokok nemcsak a Fálun Gong-ot támadták meg, hanem a szimpatizánsokat is. Az újságírókat, akik a Falun Gong-gal szimpatizáltak, és azokat, akik megpróbáltak objektíven tudósítani a Falun Gong-ról, különböző formájú üldözésnek tették ki.