A szabad világ és a kommunizmus közötti harc (1. rész)

(Minghui.org) A párizsi kommün az egyik legnagyobb pusztítása az emberi történelemnek, ami 1871 márciusában robbant ki. Bár csak körülbelül két hónapig tartott, és Karl Marx a kommunista mozgalom prototípusaként üdvözölte, elpusztította Párizst. A mozgalom következetes ellenállással találta szembe magát a nagy nyilvánosság részéről egész Európában, de 1917-ben Oroszországban letelepedett, és fokozatosan kiterjesztette az uralmát a világ népességének egyharmadára.


Azután a világ két táborra szakadt – a szabad világra és a kommunista erőkre. A második világháborút követően a két fél közötti konfliktusok hidegháborút eredményeztek, amely közel egy fél évszázadig tartott. A hidegháború egy fegyverkezési versenynek tűnt a két tábor között, mikor valójában magában foglalta a kommunista ideológia beszivárgását is az egész szabad világba. Az oktatáson és különböző mozgalmakon keresztül a kommunista kísértet arra vezeti rá az embereket, különösen a fiatalabb generációkat, hogy térjenek el a hagyományos meggyőződésektől, erkölcsi értékektől és vallástól, világméretű viszályt teremtve.

null

Mivel a marxizmus hallgatólagosan uralja a globális kultúránk sok aspektusát, a kommunista Kína felemelkedett, hogy a második legnagyobb gazdasági egységgé váljon a világban. Pénzzel, hatalommal és más jövedelmező ösztönzőkkel a Kínai Kommunista Párt sok kormányra gyakorolt hatást a szabad világban, közömbössé téve azokat a mindenütt jelenlévő bűncselekményekkel szemben, amiket a kommunizmus okozott.

2020-ban egy világméretű járvány példátlan modernkori pusztításban hagyta a világot. A valóságtól felébredve sok ember és kormány egyaránt csatlakozott a lendülethez, hogy ellenszegüljön a kommunizmusnak.


Karl Marx mint sátánista

Az I. világháború alatt 1917-ben a bolsevikok elkezdték az októberi forradalmat. Oroszország, amit gyakran a római birodalom törvényes örökösének tartanak, hirtelen ateistává vált. A Szovjetunió nagyszámú példányban nyomtatta ki a Kommunista kiáltványt több nyelven, és szétosztotta az egész világon.


Azelőtt a könyvet számos országban betiltották, nevezetesen, Németországban, az Egyesült Államokban és Törökországban. Karl Marxot és Friedrich Engelst – a könyv szerzőit – kiutasították Franciaországból, Belgiumból és Németországból.


A könyv így kezdődik: „Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendőrök.”

Miért ilyen egy bevezető? Számos oka van. Az egyik az volt, hogy Marx a vallás ellen volt. „A vallás az elnyomott lények sóhaja, a szívtelen világ szíve és a lelketlen körülmények lelke. Az emberek ópiuma.” – írta.


Ez zavarba ejtett néhány történészt. A keresztény családban felnőtt Marx fiatal korában szokatlanul istenfélő volt. Tizenkilenc éves kora körül azonban sátánista lett, és az írásai tele voltak a pokol, Sátán, bosszú hasonlataival és átkozódó emberiséggel. Műveinek több mint 100 kötete közül csak 13 kötet jelent meg. A maradék még mindig a Marx-Engels Intézetben van Moszkvában.


Richard Wurmbrand, egy keresztény miniszter, akit a román kommunista rezsim bebörtönzött és megkínzott, átkutatta az archívumokat és azonosította Marx sátáni természetét. A „Kétségbeesett segélykiáltása” című versében Marx ezt írta:

„Hát egy isten ragadta el tőlem mindenem
A sors folyamán és kínpadján.
Az ő világai visszavonhatatlanul állnak!
Csak a bosszú marad meg énnekem!”


A szobalánya, Helen Demuth vallomása is megerősítette ezt. Mikor nagyon beteg volt, Marx egyedül imádkozott a szobájában egy sor égő gyertya előtt, egyfajta mérőszalagot kötve a homlokára, ami egy sátáni szertartás. Ez hatással volt a gyerekeire is.


„Valójában a luciferista istentisztelet családi ügy lehetett a Marx-háztartásban. Marx veje, Edward Eveling termékeny író és előadó volt a sátánizmusról, míg Marx saját fia, Edgar úgy szólította meg az apját egy 1854. március 31-én kelt levélben, mint: «Kedves ördögöm»” – írta Wurmbrand a Marx és Sátán című könyvében.


A kommunizmus célja: megsemmisíteni minden vallást és társadalmi rendet

A sátáni kapcsolat rámutat a Kommunista kiáltvány történetére.

1847-ben a londoni székhelyű kommunista szervezet, az „Igazságosok Föderációja” felkérte Marxot, hogy írjon egy kiáltványt a Kommunisták Szövetségeként való megújulásukhoz 1847-ben. Marx ezt Engelsszel együtt megtette, és 1848-ban megszületett a Kommunista kiáltvány. A könyvben elítélik a polgári társadalmi és gazdasági rendet, és osztályharcra szólítják fel a nemzetközi proletáriátust.


A könyv vége szintén utalásokat ad: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek.”


Sok tudós megállapította, hogy az Igazságosok Föderációja az Illuminátusban gyökeredzett, egy titkos társaságban, amelyet Adam Weishaupt alapított. A célja minden vallás és kormány leigázása volt. Wurmbrand szerint Anarchasis Clootz, egy vezető francia forradalmár és Illuminátus „Jézus Krisztus személyes ellenségének” nyilvánította magát.


1780-ban a bajor kormány arra kényszerítette a szervezetet, hogy feloszlassa magát és illegalitásba vonuljon. De a befolyása és a tevékenységei több országban folytatódtak különböző nevek alatt. Tételei Marxban is láthatók: „A vallás az elnyomott teremtmény sóhaja, a szívtelen világ szíve és a lelketlen körülmények lelke. Az emberek ópiuma.”


A tudósok arra is rájöttek, hogy Marx valójában az egyetlen híres szerző, aki valaha a saját írásait „szar”-nak, „trágár könyvek”-nek nevezte. „Tudatosan, szándékosan mocskolja az olvasóit. Nem csoda hát, hogy némely tanítványai, a romániai és mozambiki kommunisták arra kényszerítették a foglyokat, hogy egyék meg a saját ürüléküket és igyák meg a saját vizeletüket” – írta Wurmbrand.


De a Kommunista kiáltvány mindazonáltal generációkon keresztül megtévesztette és félrevezette az embereket. Hans Morgenthau, a nemzetközi kapcsolatok tudósa egyszer az első világháború előtti bajorországi gyermekkoráról beszélt. Az apja egy olyan helyen volt orvos, ahol az emberek gyakran azt kérték, hogy egy Bibliával együtt temessék el őket, ha meghalnak. Meglepő módon sok munkás azt kérte, hogy a Kommunista kiáltvány egy friss példányával temessék el őket a Biblia helyett.


A Szovjet Kommunista Párt (SZKP) felemelkedésével együtt az amerikai és a brit kommunista párt több százezer olcsó példányt nyomtatott a Kommunista kiáltványból. A második világháború után az iskolákba került, és a politológiai tanterv része lett. Az 1960-as években a könyv útmutatást nyújtott a radikális fiataloknak. Még a kommunista blokk 1989-ben történt összeomlása után is, az ideológiája továbbra is befolyásolt különféle szocialista mozgalmakat.


Gorbacsov: A szovjet kommunizmus „tiszta propaganda”

Műholddal az űrben, az uralkodó szovjet politikusok még mindig az olyan alapvető napi szükségleteket vitatták meg, mint a fogkrém és mosószer. „Mi, beleértve engem is, azt mondtuk: «A kapitalizmus a katasztrófa felé halad, míg mi jól fejlődünk.» Természetesen ez tiszta propaganda volt. Valójában az országunk lemaradt.” – mondta Mihail Gorbacsov a Kolumbia Egyetemen tartott beszédében, amelyről az Irish Examiner számolt be 2002 márciusában egy cikkben, melynek címe: „A szovjet kommunizmus «tiszta propaganda» – mondta el Gorbacsov a hallgatóknak.”


Gorbacsov 1991 decemberében vetett véget a Szovjetuniónak. „A kommunizmus nevében elhagytuk az alapvető emberi értékeket. Ezért amikor Oroszországban hatalomra kerültem, elkezdtem visszaállítani azokat az értékeket, a «nyitottság» és szabadság értékeit” – monda egy 1997-es beszédében. Amikor egy interjúban megkérdezték azokról a dolgokról, amelyeket a legjobban megbánt, habozás nélkül azt válaszolta: „Azt a tényt, hogy túl sokáig próbáltam megreformálni a kommunista pártot” – számolt be a The Guardian 2011 augusztusában egy cikkben, melynek címe: „Mihail Gorbacsov: Korábban kellett volna otthagynom a kommunista pártot.”


Sajnos a Kínai Kommunista Párt (KKP) hivatalnokai még nem ismerték ezt fel. A szovjetektől való kalapács és sarló megöröklésével, a KKP azonnal elkezdett ártani a kínai népnek, ahogy 1921-ben megalakult. A történészek felfedezték, hogy a szimbólum a szabadkőművességtől származik, egy szervezettől, amely kapcsolatban áll az Illuminátusokkal, és a sarlót gyakran a halál szimbólumaként értelmezik sok vallásban.


A Szovjetunióból Kínába

Röviddel azután, hogy 1917-ben magához ragadta a hatalmat az októberi forradalom alatt, Vlagyimir Lenin elkezdte globálisan erőltetni a kommunista ideológiát. 1919-ben megalapította a Kommunista Internacionálét, amely elősegítette a kommunizmus megalapítását számos országban, többek között Kínában.


Kínában, amely egy több ezer éves kulturális és spirituális örökséggel dicsekedhet, a Szovjet Kommunista Párt (SZKP) nemcsak segített megalapítani a KKP-t, mint a Kommunista Internacionálé egy ágát, hanem irányította is a növekedését. 1945. augusztus 9-én a szovjetek egyszerre három fronton törtek be Kínába. Több mint egymillió szovjet katona támadta meg a japán sereget Északkelet-Kínában, lefoglalta a fegyvereiket, és átadta őket Lin Biao-nak (Piaónak), az Északkeleti kommunista katonai körzet vezetőjének.


A Szovjetunió által jól felszerelt és támogatott Lin és más KKP-seregek 1948 végére megszerezték Északkelet-Kína irányítását, és 1949 januárjában átvették a hatalmat Pekingben. Aztán átkeltek a Jangce folyón 1949 tavaszán, és teljesen legyőzték az összes Kuomintang (KMT) csapatot a szárazföldi Kínában.


1949 októberében a KKP magához ragadta a hatalmat és megalapította a Kínai Népköztársaságot, 540 millió embert a kommunizmus uralma alá vonva. Habár azt állította, hogy földet ad a parasztoknak és megosztja a vagyont a munkásokkal, néhány éven belül a KKP visszavett minden földet és vagyont. Aztán a földbirtokosokat és az üzlettulajdonosokat vette célba az állam ellenségeiként, az utódjaikkal együtt, akiket tovább üldöztek a következő évtizedekben.


A Szovjetunióban létező helyzethez hasonlóan, a KKP Marx, Engels és Lenin műveit népszerűsítette, Mao Ce-tungéi mellett. Az elméleteiket arra használták, hogy igazolják a politikai mozgalmakat, gyűlöletet keltsenek, uralják az oktatást, újraértelmezzék a történelmet és kialakítsák az emberek gondolkodását, ahogy manapság láttuk.


A földbirtokosok és az üzlettulajdonosok megtámadása mellett a 10 éven át tartó kulturális forradalom közel az összes értelmiségit elnyomta, a hagyományos kínai kultúrát pedig elpusztította. Nemcsak hogy az USA és más nyugati országok segítségével Kína belépett a Kereskedelmi Világszervezetbe és a világ legnagyobb exportőre lett, hanem az Egy Övezet Egy Út Kezdeményezéssel és közel 500 Konfuciusz Intézettel hat kontinensen, a KKP az egész világra ráerőszakolta a kommunizmust.


Példátlan kegyetlenség

Mikor Németországban, Kölnben élt, Marx elindított egy napilapot, a Neue Rheinische Zeitungot, hogy támogassa a kommunizmus elméletét. A hatóságok felfüggesztették az újságot és elrendelték Marxnak, hogy hagyja el az országot. Az utolsó vezércikkében, amely május 18-án jelent meg, Marx ezt írta: „Nincs részvétünk és nem kérünk az együttérzésből. Mikor mi kerülünk sorra, nem fogunk bocsánatot kérni a terrorért.”


Ez a megjegyzés összhangban van a Kommunista kiáltvány végével, amely azt állította, hogy a célt csak minden létező társadalmi feltétel erőszakos megbuktatásával lehet elérni. Mikor a KKP-ról volt szó, a rezsim gyakorlott volt mind a kegyetlenségben, mind a hazugságokban.


Az elmúlt 80 év során mintegy 80 millió kínai vesztette életét a KKP kegyetlensége miatt. Egyedül az 1959 és 1961 közötti nagy kínai éhínség alatt 45 millió ember halt éhen. Egy 2011-es jelentés szerint Kínában az öngyilkossági arány 100.000 emberből 22,23 ember volt. Ez azt jelenti, hogy közel 300.000 ember gyilkolja meg magát minden évben, vagy minden második percben egy öngyilkosságból eredő halál következik be.


A kegyetlenség gyakran kéz a kézben jár a hazugságokkal és propagandával. Például 1957-ben Mao elindította a „száz virág kampányt”, amely során arra bátorították az embereket, hogy beszéljenek és kritizálják a pártot. Rövid idő múlva azonban mindazokat, akik negatív megjegyzéseket tettek a pártról, megbüntették, és 400-700.000 embert bebörtönöztek.


De a kommunizmus nem állt meg Kínában. Az 1960-as évek óta különböző liberális gondolkodású mozgalmak álruhájában szivárgott be a nyugati társadalomba, hogy globálisan, rendszeresen aláássa a hagyományos értékeket. Ez az, amire Marx számított, hasonlóan ahhoz, amit az Illuminátusok és szabadkőművesek vázoltak fel.


A szabad világ és a kommunizmus közötti harc

A csúcspontján a kommunizmus a világ népességének körülbelül egyharmadát uralta. Az egész világ két blokkra oszlik, amelyek úgy különböznek egymástól, mint nappal az éjszakától.


A hidegháború mellett állandó harcok folytak a két tábor között az amerikai társadalomban. 1932-ben az USA Kommunista Párt (USAKP) nyugalmazott vezetője megjelentetett egy könyvet Szovjet-Amerika felé címmel, és aztán a szervezet főtitkára közelebb hozta a pártot a szovjetekhez, valamint segített kifejleszteni a titkos földalatti hálózatát, amelyet Sztálin hírszerző szolgálata, az NKVD (a KGB elődje) ellenőrzött.


Az 1930-as évek hátralévő részében az USAKP nagyon aktívvá vált, hogy átitassa a politikusokat, a választásokat és a polgárjogi szervezeteket. Ezek az erőfeszítések fokozatosan megváltoztatták az Egyesült Államok kormányának a politikáját a KKP javára. 1949-ben és az 1950-es évek elején a kommunizmus veszélye nyilvánvalóvá vált és fény derült a szovjet kémkedésre. Joseph McCarthy és mások lépéseket tettek és nagymértékben csökkentették a kommunizmus befolyását az Egyesült Államok kultúrájában, tudományában és kormányában.


Ronald Reagan, az Egyesült Államok egykori elnöke hivatalba lépésének első napjától azon dolgozott, hogy megállítsa a kommunizmus terjedését. 1981-ben a beiktató beszédében úgy utalt a kommunistákra, mint „a szabadság ellenségeire”, a szovjet kémkedés mértéke ámulatba ejtette és a kommunizmust a „gonosz fókuszának” nevezte a „modern világban”.


Ezen erőfeszítések után a berlini fal 1989 novemberében leomlott, és a Szovjetunió 1991-ben hivatalosan véget ért. „Megszűnt az a totalitárius rendszer, amely hosszú időn át megfosztotta az országot egy lehetőségtől, hogy sikeres legyen és boldoguljon. Áttörést sikerült elérni a demokratikus változások útján” – jegyezte meg 1991. december 25-én Gorbacsov a lemondó beszédében. „Szabad választások, sajtószabadság, vallásszabadság, a hatalom képviselő szervei, egy többpártrendszer mind valósággá vált, és az emberi jogokat a legfőbb alapelvként ismerik el.”


Ezt egy széleskörű erőfeszítés követte, hogy kitisztítsák a kommunista befolyást Közép- és Kelet-Európában. Törvényeket fogadtak el, kommunista szimbólumokat és szobrokat romboltak le és tankönyveket javítottak ki, hogy helyreállítsák a történelmi tényeket.

(Folytatjuk)

Forrás: The Battle Between the Free World and Communism (Part 1)

Kép: Somogyi Ildikó