Vélemény: „A kínai kormány hazudott, hazudik és továbbra is hazudni fog!”

Vuhan, ahonnan a koronavírus (KKP-vírusnak is nevezik a Kínai Kommunista Párt után, vagy COVID-19) járvány ered, 2020. április 17-én módosította a helyi halálozási mutatókat 2579-ről 3.869-re – laza 50%-os emelkedés az addig adatokhoz képest.

 

A növekvő bizonyítékok azt mutatják, hogy Vuhanban és Kína többi részén a tényleges halálesetek, és a fertőzöttek száma sokkal magasabbak, mint amit hivatalosan jelentettek.

 

Az egyik becslés szerint a koronavírus halálozás Vuhanban legalább 45.000 főre tehető, amelyre az urnák számából következtettek. Egy másik becslés a hamvasztási adatokon és a független vizsgálatokon alapszik, amely a halálozási mutatót Vuhanban kb. 120.000-re teszi.

 

A központi kormányzat egyik belső ember azt mondta, hogy a tényleges halálozások száma 280.000 körül van. Mégis a rejtélyes, meredek zuhanása a mobiltelefon használóknak Kínában (21 millióval kevesebb volt idén januárban és februárban) a veszteség még sötétebb képére mutathat rá.

 

Az információellenőrzés és a cenzúra részeként Kínában a számok nagyon bizalmasak, és nehézen igazolhatók. A Nemzeti Statisztikai Hivatal kínai igazgatója elismerte, hogy néhány „statisztika hamis” és hogy „időről időre csalás és megtévesztés történik”, a Financial Times 2016. december 8-i riportja szerint.

 

Az urnák magas száma

Kína 2020. április 18-án hivatalosan 82.719 fertőzést jelentett, és kb. 4.632 halálesetet. A koronavírus betegek száma más országokban rohamosan növekedett, és sok ember megkérdőjelezi a kínai adat hitelességét.

 

A Hankou halottasház Vuhanban átlag 500 koronavírusos beteg hamvainak urnáját osztotta szét március 23. és április 4. között, minden nap. Ez 6 500 koronavírus haláleset (13 nap szorozva 500 urnával), amely már meghaladja a jelentett országos haláleseteket.

 

Hét halottasház van Vuhanban, amellyel a teljes koronavírusos halálesetek száma legalább kb. 45.500 (6 500 x 7) lenne.

 

Hamvasztási statisztikák

Számos forrás megerősítette, hogy a vuhani krematóriumok non-stop működtek az elmúlt néhány hónapban. Február végén az egyik krematórium munkatársa elmondta, hogy január eleje óta rendkívül elfoglaltak. „Közvetlenül azután, hogy kiraktuk a testeket a teherautóból és felhalmoztuk a kazánnál, szóltak nekünk, hogy menjünk ki újra, mert még több testet hoztak” – írta.

 

Február 3-án Huang, egy Wuchang halottasházi dolgozó felfedte a Guyu Labnak, egy kínai média platformnak, amely a Tencenttel áll kapcsolatban, hogy január 26-tól, a kínai újév második napjától a munkatársakat megkérték, kivétel nélkül jelentkezzenek munkára. „Huszonnégy órát dolgoztunk egy nap. A telefonvonalaink folyamatosan túlterheltek, és a munkatársak kimerültek” – mondta Huang.

 

Li Zehua, egykori tévébemondó a China Central TV-nél (CCTV – Kínai Központi TV), február 21-én ellátogatott Qingshan halottasházba, és megerősítette Huang beszámolóját a vuhani krematóriumokban folyó nehéz munkáról. Li elmondta, hogy mikor ő kb. este 11-kor elment onnan, a kazán még mindig működött.

 

Általában egy kazánnak egy órát vesz igénybe egy test elhamvasztása. Huszonhat nappal számolva január 26. és február 21. között, és feltételezve, hogy mind a 74 kazán (amennyi Vuhanban van) minden nap 24 órában működött, akkor a teljes szám 46.176 (26 x 24 x 74) elhamvasztott test lenne.

 

Li kifejtette, hogy az átlagos, nem koronavírussal kapcsolatos halálozás Vuhanban 137 fő/nap. Kivonva a 3.562 (137 x 26) nem koronavírussal kapcsolatos haláleseteket, a koronavírusos esetek száma a 26 napos periódusban 42 614 lenne (46 176 – 3 562), és ez a szám közel megegyezik a 45 000-es számmal, amely a szétosztott urnák száma.

 

Ha a halálozási mutató 42. 614 a 26 napos időszakban, akkor arra lehet következtetni, hogy a három hónapos halálesetek száma Vuhanban több mint 120.000 lehetett.

 

Egy vuhani lakos elmondta a Sound of Hope Radionak (Remény hangja rádió), hogy néhány közösségi tag telefonhívást kapott a halottasházakból, amelyben közölték velük, hogy a túlterhelés miatt hat hónapot kell várniuk, mielőtt az urnákat kiadják. A barátjától, akinek kapcsolatai vannak magasrangú politikusokkal, ez a helyi lakos megtudta, hogy a központi kormány 280.000 körülire becsüli a vuhani lakosok számát, akik 2020 első három hónapjában koronavírusban haltak meg.

 

Mobil kazánok és egymillió hullazsák

Van további bizonyíték is, amely rámutat a magas halálozásra Vuhanban és Kína többi részén.

 

Február közepén kb. 40 mobil kazánt szállítottak Vuhanba a helyi lakos Zhou szerint. Ezek a teherautókat „termelési szemét és állati testek” felirattal címkézték fel. Felosztották három részlegre, „szilárd zúzás, égetés és légtisztítás”, „mindegyik teherautó kapacitása 30m3, és naponta 5 tonna anyagot képes feldolgozni. Sok beteget nem engedtek ki a házukból, és a haláluk után a testüket ezen a módon dolgozták fel” – mondta Zhou.

 

Egy másik vuhani lakos, Chen Yaohui elmondása szerint segítők jöttek Kína egész területéről más krematóriumból, beleértve néhányukat Pekingből. „Többen még a mobil kazánoknál is segítettek” – magyarázta. „Nagyon keményen dolgoztak, éjjel-nappal.”

 

Az információk, amiket a Minghui.org kapott február közepén rámutatnak, hogy sok textilgyártó Kínában beszüntette az új rendelések elfogadását olyan termékekre, mint a ruhák vagy az arcmaszkok. Ehelyett hullazsákok készítésével voltak elfoglalva. Egy üzemet arra utasítottak a kormányzati tisztviselők, hogy egymillió hullazsákot gyártson.

 

Eltűnt: 21 millió mobiltelefon használó

Az adatok szerint, amelyeket az Ipari és Információs Minisztérium tett közzé március 19-én, három vezető mobiltelefon szolgáltató (China Mobile, China Unicom és China Telecom) összesen 21 millió mobiltelefon használót vesztett el 2020. január és február között.

 

Ezeknek a társaságoknak a havi jelentései alapján, amelyeket a hongkongi tőzsdén tettek közzé, a mobiltelefon használók csökkenése 8,1 millió volt a China Mobile-nél, 7,8 millió a China Unicomnál és 5,2 millió a China Telecomnál. Mostanában Kínában a mindenhez kellenek mobiltelefonok, beleértve a kormányzati egészségügyi kódok megerősítését, számlák fizetését és vásárlást. Rejtélyes a mobiltelefon használók számának ilyen hirtelen csökkenése.

 

Fang Fang, vuhani író február 13-án a következőt írta a naplójába: „Ami még jobban összetörte a szívem, az egy kép, amit egy orvosbarátomtól kaptam” – írta. „A krematóriumon belül a padlón mindenhol mobiltelefonok voltak felhalmozva – a tulajdonosaik már hamuvá lettek.”

 

A koronavírusos betegeket más betegségben szenvedőkként tartották nyilván

Ha a fentiek igazak, akkor az elmúlt hetekben hogyan sikerült Kínának közel nulla szintre tenni az új, helyileg átadott eseteket? Mivel számos embert kényszerítettek, hogy maradjon otthon a lezárás alatt, sok fertőzött és haláleset nem regisztráltak. Sok kórházi halálesetnél vannak bizonyítékok, ahol átsorolták más betegséggé vagy balesetté.

 

Egy riport, amit a Minghui.org április elején kapott, ezt a helyzetet írja le: Zheng, orvos, aki a Hubei tartományi kórház intenzív osztályán dolgozik, elmondta, hogy általános dolog a koronavírusos betegeket más betegségben szenvedőnek megjelölni. „Még mindig vannak betegek, akiket itt kezelnek, de hivatalosan nulla a koronavírusos betegünk” – mondta.

 

Több tucat, súlyosan beteg ember került az intenzív osztályra. Hogy a magasabb hivatalnokokkal elrendezze az „alacsony halálozási arány és a magas gyógyulási arány” célt, dr. Zhang csak öt intenzív osztályon történő ellátást jelentett koronavírusos betegként, akik aztán „gyógyultan távoztak”. Ugyanazon a napon később, ugyanazokat a betegeket visszavették, mint agyvérzésben, Alzheimerben és más betegségben szenvedőket.

 

Közel 400 megerősített esetet kezeltek abban a kórházban, és a gyanús esetek ismeretlenek maradtak, magyarázta Zheng. Volt idő, mikor összesen 12 kórházi kórtermet használtak elkülönítésre. Az elbocsátott betegek közül 20-nak volt újra pozitív tesztje, miután kétszer negatív lett a tesztjük.

 

Ilyen helyzetek nemcsak abban a kórházban történnek, ahol Zheng dolgozik vagy csak Vuhanban, hanem más helyeken is, egész Kínában. 2020. március 12-én a Heilongjiang tartományból nulla új koronavírusos esetet jelentettek. Egy alkalmazott a Qiqihar első kórházból nyilvánosságra hozta, hogy két héttel korábban egyedül csak a kórházban több mint 200 munkatárs megfertőződött koronavírussal. Főleg az ortopédián és a klinikai laboratóriumi részlegen közel mindenki megfertőződött. De a nyilvánosság tájékoztatását megakadályozták.

 

A KKP „hazudott, hazudik és továbbra is hazudni fog”

„Kína elrejtette a koronavírus kitörésének mértékét az országban, alul jelentetti mind az összes eset és a halálesetek számát is. Az USA hírszerző közössége levonta a következtetést egy minősített jelentésben a Fehér Háznak, három amerikai hivatalnok szerint, akik 2020. április 1-jén beszámoltak a Bloombergnek egy cikkben, melynek címe „Kínai által elrejtett víruskitörési mérték az amerikai hírszerzés szerint”.

 

A cikk Ben Sasse-nek, Nebraska szenátorát idézte: „Az állítás, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak több koronavírusos halálesete van, mint Kínának, hamis. Bármilyen minősített információ megjegyzése nélkül, ez nagyon fájdalmasan nyilvánvaló: a Kínai Kommunista Párt hazudott, hazudik és továbbra is hazudni fog a koronavírusról, hogy megvédje a rezsimet.”

 

Nagyon fogékony népesség: a KKP tagok

Egy nemrégiben megfogalmazott Op Ed cikk szerint, amely március 12-én jelent meg a New York Times-ban, a „Járvány az elgyengült fatalizmus érzését idézi. Az emberek rájönnek, mennyire kis mértékben tudják irányítani az életüket” címmel.

 

Mivel a KKP elfedte a betegséget, a tagjai is áldozatává váltak, és ellenőrzés nélkülinek találták az életüket annak ellenére, hogy a KKP beléjük nevelte, hogy a kommunizmus képes megfékezni a mennyet és a földet és az emberek felelősek a saját sorsukért.

 

Egy dokumentum szivárgott ki a kormányhivataltól, amely leleplezte, hogy az alkalmazottjaik, akik februárban meghaltak koronavírusban, 88%-a KKP tagok voltak.

 

„A KKP szervezete rendkívül kockázatos” – írta egy netes felhasználó, Mocha – „jobb távol maradni tőle.”

 

Kapcsolódó cikkek kínaiul:

 

Forrás: Chinese Communist Party's Coronavirus Numbers Don't Add Up