Illene felelősségre vonni a kínai kormányt a világjárvány kirobbanásáért!

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

 

Miközben a Kínán kívüli országok harcolnak a koronavírus járvány leküzdésével, a Kínai Kommunista Párt (KKP) növeli a propagandagépezetét, hogy áldozatként állítsa be magát és áthárítsa a hibát.

 

Zhao Lijian a kínai külügyminiszter szóvivője március 12-én azt tweetelte, hogy az USA hadsereg vihette a vírust Vuhanba.

 

Egy német televíziós hírcsatorna, az n-tv.de (NTV) a KKP propagandakampányát „szégyenteljesnek” és „nevetségesnek” nevezte. „A kommunista párt összezavarodott, mert hónapok óta takargatta a koronavírus kitörését, amely az emberek életét, és a világgazdaságot is veszélybe sodorta” – írta Marcel Grzanna a 2020. március 20-án megjelent cikkében, amelynek címe: „A pekingi arcátlan propaganda mindig másokat okol”.

 

David Spencer megerősítette a cikkében, melynek címe „A Vuhan-vírus hibája egyértelműen a KKP-ban rejlik” (2020. március 22-én jelent meg a „Taiwan News”-ban), a „Koronavírus válság a Kínai Kommunista Párt hibája és meg kell fizetnie a következményekért”.

 

A KKP hazudott, az emberek százával halnak

Egy népszerű trenddel kezdve, amely mostanában a közösségi médiában kering, Spencer elmondta, hogy a „Kína hazudott, emberek meghaltak” hashtag olyan emberektől származik, akik a Vuhan-koronavírus káosz közepette szenvednek.

 

A hashtagra adott válaszában a KKP azzal vádolta azokat, akik kritizálják Kínát, hogy rasszisták, miközben ők másokat okolnak a katasztrófa miatt. „A nevetséges összeesküvésektől a vírusról, attól kezdve, hogy Vuhanban az USA katonasága engedte szabadon a vírust addig, hogy levideóztak embereket, akik orvosi ruhába öltöztek, lehúzva az arcukról a maszkot. Nem létezik olyan szint, amit a KKP ne tenne meg annak érdekében, hogy meggyőzze a világot, ez nem az ő hibájuk” – írta a cikk. „Ugyanakkor a KKP elkezdte reklámozni azt a hazugságot, hogy Kína nagy áldozatvállalással megbirkózik a vírussal a világ számára, és javasolja, hogy legyünk ezért hálásak.”

 

Az ilyen taktikák működtek, és számos világvezető állította, hogy a vírus „senkinek sem a hibája”, hangsúlyozva, hogy a prioritást a megoldásra kellene helyezni az okok keresése helyett.

 

A KKP a végét járja

A „Taiwan News” cikkében ez áll: „A Vuhan-koronavírus Kínában kezdődött és a korrupciós kultúra miatt terjedt el, amit a KKP beépített a kínai társadalomba.” Még pontosabban, a kitörés kezdetén a KKP elhallgattatta az orvosokat és más informátorokat. Továbbá megtagadta a nemzetközi segítséget, és elbagatellizálta a dolgokat a számok alul jelentésével.

 

Ezen kívül a KKP cenzúrázta az információkat és blokkolta a kommunikációt, ami szükséges a nyilvánosság számára, hogy válaszokat kapjon. „A KKP felelős, azért mert a Vuhan-koronavírus végigsöpör a világon” – írta a cikk.

 

A cikk rámutatott, hogy a koronavírus megzavarta az emberek normális életét, egész kontinenseken bezártak az iskolák és üzletek. A cikk így folytatta: „A KKP-nek felelősséget kell ezért vállalnia”.

 

Ennek ellenére a KKP folytatja a propagandakampányát, megkövetelve a nulla új, helyileg terjedő koronavírusos esetet Kínában. A „Taiwan News” cikke rámutat, hogy a KKP megtévesztése sokakat becsapott. „Számos médiában távol a gazemberektől, Kínát úgy tüntetik fel, mint a ragyogó páncélban lévő lovag, aki meg fogja mutatni a világ többi részének, hogyan győzte le a Vuhan-koronavírust.”

 

A cikk figyelmeztet: „Nem fogadhatjuk el ezeket a hazugságokat, és nem engedhetjük át magunkat a csalásnak.” Majd így folytatta: „Ez a KKP vírus, amelyet végül le fog győzni a nyugati orvoslás.”

 

„Sosem szabad megengedni, hogy ez a helyzet újra megtörténjen, és csak egy biztos módszer létezik, amely ezt biztosítja: a KKP-t meg kell szüntetni és a szabadságot és az átláthatóságot végül át kell adni a világ legnépesebb nemzetének” – fejezte be a cikk.

 

NTV: „Szégyenteljes és nevetséges” hazugságok a KKP-től

Az NTV cikke írta, hogy a KKP azon állítása, hogy „abszurd” és „minden alapot nélkülöz”, hogy Kínát tartják a koronavírus eredetének, azonban a KKP sikertelen volt a bizonyítékok szolgáltatásában, amely alátámasztaná az állításait.

 

A cikk elmondta, hogy a KKP azon stratégiája, hogy áthárítsa a hibákat másokra, ez két célt szolgál. Az egyik, hogy elterelje a közvélemény figyelmét a krízis helytelen kezeléséről az állítólagos a Kína-ellenes erőkre, akik félnek Kínai növekvő nemzetközi hatásától. Egy másik cél az, hogy becsapja a világ többi részét azzal, hogy a tekintélyelvű kínai kormány erőfeszítéseire összpontosítsanak, amely visszaszorítja a vírust, miközben elfelejtik, hogy a diktatúra a probléma gyökere.

 

A cikk rámutatott, hogy a KKP megkísérelte elkerülni a felelősséget és úgy mutatja magát, mint hőst, aki kezeli a válságot, ezzel sokakat becsapva. A növekvő aggályok ellenére, hogy Kínában takaróznak, a WHO dicséri Kínát a válságban való helytállásáért. Ez aggodalomra ad okot, mert az ilyen tett meggyengíti a WHO valódi funkcióját az ilyen megbetegedésekkel szembeni harcban.

 

A cikk elmondta, hogy a jelenleg is tartó járvány valódi lehetőség a világ számára, hogy felfegyverezze magát a jövőbeni láthatatlan ellenségek ellen, és hogy Kína takargatása és megtévesztése hatalmas károkat okozott a világnak. A cikk figyelmeztet, hogy a Vuhan-koronavírus valószínűleg nem az utolsó ilyen fajta vírus, tekintettel a növekvő világnépességre, a növekvő nemzetközi utazásokra. Hogyha az emberek követik az eltorzult tényeket, arról senki más nem tehet, csak saját maguk.

 

Forrás: Taiwan News and NTV: Chinese Communist Party Must Be Held Accountable for Causing Global Pandemic

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo