Az egészséges élet csodája

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A 66 éves Zhang Ruilan több mint két évtizede gyakorolja a Fálun Dáfát. Minden nap lelkes és energikus, ami erős ellentéte korábbi énjének.

 

Kis kora óta ő volt a családban a leggyengébb gyermek, aki hajlamos a betegségekre. „Egyik nap nagymamám látva a vékony, törékeny testemet adott nekem egy tál húslevest, hogy igyam meg. Ez váratlanul és súlyos hasmenéshez vezetett, amivel kórházba kerültem,” - emlékezett vissza.

 

Ruilan egészsége nem javult, ahogy idősebb lett. Azzal viccelődtek, hogy még az iskolai zászlófelvonási ünnepség alatt is elájult. Amikor középiskolába járt, mindenki úgy ismerte mint „kiemelten fontos tanulót”, akihez rendszeresen mentőt kellett hívni. Közvetlenül az egyetemi felvételi vizsga előtt kórházba került. Az osztálytársaival ellentétben hosszú ideig ágyban kellett feküdnie, és nem tudott a vizsgáira tanulni.

 

Még tovább rontott a dolgokon, hogy Ruilan leesett a lépcsőn az esküvője előtt, és megsérült a gerince. Egy sor egyéb egészségügyi problémától is szenvedett hosszú évek óta, mint hasi és máj panaszok, légcsőhurut, ekcéma. A fizikai állapota 30 évesen rosszabb volt, mint egy átlag 60 évesnek. Semmi öröm nem volt az életében.

 

„Hosszú időt vett igénybe, hogy bármit is csináljak. Míg mások gyorsan el tudták mosogatni az edényeket, nekem néhány után pihennem kellett egy ideig. Nem tudtam átkelni az úton a 30 másodpercig tartó gyalogos jelzés alatt. Időnként, amikor elmentem ennivalót vásárolni, egyszer csak nem tudtam megmozdulni. Ott kellett állnom, amíg a férjem értem nem jött és haza nem vitt. Reggelente a gyerekeimnek felváltva kellett masszírozniuk a hátamat legalább egy fél órán át, mire lassan ki tudtam mászni az ágyból a segítségükkel.”

 

Kipróbált mindenféle kezelést, hogy változtasson a helyzetén, beleértve az akupunktúrát, masszázst, gyógynövényeket, alternatív eljárásokat, és különböző csikung gyakorlatok iskoláit. Számos egészségügyi terméket fogyasztott. Ám úgy találta, hogy bármit is csinál, kezdetben úgy tűnik, hogy van egy kis javulás, de aztán idővel a problémák mindig visszatértek.

 

Egészségesen

Ruilannak 1997-ben egy barátja elküldte a Zhuán Fálun egyik példányát, a Fálun Dáfá összefoglaló írását, és elmondta neki, hogy Mr. Li Hongzhi, az alapító november 17-én tart egy tanfolyamot Taipei-ben. Ruilan elvitte az édesanyját az előadásra, és útközben látta Li Mestert egy autóban, amely elhaladt mellettük. Abban a pillanatban egy erős energiaáramlatot érzett áthaladni a testén. A tanfolyam után Ruilannak több napig tartó hasmenése volt. „Általában az egész testem kifacsartnak éreztem, de ez alkalommal könnyű, nyugodt és jó kedvű voltam. Megértettem, hogy ez egy csodálatos gyakorlat, és nekem meg kell becsülnöm,” - idézte fel.

 

Miután elhatározta, hogy gyakorolni fogja a Fálun Dáfát, a következő néhány napon pontosan hajnali 5-kor görcsölni kezdett a lába. Tudta, hogy eljött az idő leszámolni a lustasággal és ki kell kelni az ágyból, hogy gyakorolni menjen a parkba. „Nem sokkal azután, hogy elkezdtem a gyakorlást, a gyerekeim megkérdeztek: „Hogyhogy nem kérsz meg minket minden reggel, hogy masszírozzuk meg a hátad?” Rádöbbentem, hogy amint az ébresztő megszólalt, kikeltem az ágyból, és gyorsan elmentem otthonról megcsinálni a gyakorlatokat. Megdöbbentem, ahogy rájöttem, hogy a gerincfájdalom, ami annyi éven át sújtott, eltűnt.”

 

Az elkövetkező néhány hónap során Ruilan egy teljesen más ember lett. Azelőtt panaszkodott, hogy a teste napról napra öregszik, de most minden egyes nappal egyre fiatalabbnak érzi magát. „Régebben úgy jártam, mint egy öregasszony. Manapság átszaladok az úton. A családom azt hallgatta, hogy a fájdalomtól nyögtem, de mostanában mindig boldog vagyok és mosolygok. Végül megtudtam, milyen csodálatos egészségesnek lenni és fájdalommentesen élni.”

 

A csoportos gyakorlás örömének megtapasztalása

Ruilan egy Fálun Dáfát népszerűsítő rendezvényen vesz részt az unokájával.

 

Ruilan hálás volt a Fálun Dáfának, hogy megváltoztatta az életét, és azon töprengett, hogyan tudná terjeszteni világszerte, és hogyan tudna még több embernek segíteni abban, hogy részesüljön a Dáfá gyakorlásának előnyeiből. Összeszedett egy tucat embert, a nővéreit, a barátait és a rokonait, hogy részt vegyenek egy kilenc napos bemutató tanfolyamon. Később az jutott eszébe, hogy tarthatná a tanfolyamot a saját házában, mivel volt egy tágas nappalija.

 

1998 októbere óta minden hónap első kilenc napján Fálun Dáfá tanfolyamokat tart az otthonában. Li Mester előadásának videóit játssza le, és megtanítja a gyakorlatokat. Húsz éve a Holdújévet leszámítva, minden hónapban megtartja a tanfolyamokat. Körülbelül 1600 ember vett részt ezeken a tanfolyamokon.

 

„Sok emberrel találkoztam a tanfolyamok során ezekben az években, akik megtapasztalták, milyen csodálatos a Fálun Dáfá. Voltak akik álmatlanságtól szenvedtek hosszú évek óta, és miután részt vettek a tanfolyamon, az első napon végig tudták aludni az egész éjszakát. Voltak, akik számos úton- módon próbáltak már leszokni a dohányzásról és aztán csodálatos módon abbahagyták a gyakorlás elkezdésével. Sokan mások az egészségük javulásáról számoltak be, miután részt vettek az előadásokon.”

 

Csodálatos felépülés egy daganatos betegségből

2008 nyarán egy elég nagy tumor jelent meg hirtelen Ruilen alsótestében.

 

„Néhány nap alatt az állapotom odáig súlyosbodott, hogy a nehézkes járás után alig bírtam egyenesen állni. Az egész testem nagy fájdalomtól remegett minden alkalommal, amikor csak megpróbáltam elindulni. Nem tudtam elmenni gyakorolni,” emlékezett vissza.

 

A Mester szavaira gondolt:

„Az igaz művelésben pontosan a szívet kell művelni, befelé kell művelődni, és befelé kell nézni, nem pedig kifelé.” (Zhuán Fálun, 9. előadás)

 

Megvizsgálta a saját hiányosságait és felfedezte, hogy gyakran barátságtalanul helytelenítette mások tetteit. Pedig a hibák, amiket másokban észrevett, pontosan a saját ragaszkodásai voltak. Ahogy folytatta a keresést magában, számos egyéb területet fedezett fel az életében, ahol fejlődnie kellett. Egyik nap, nagyjából két héttel később, váratlanul történt valami, miközben őszinte gondolatokat küldött.

 

„Magasnak és hatalmasnak éreztem magam, mintha egy óriási dimenzióban állnék. Szavakkal nem lehet leírni, milyen csodálatos érzés volt. Az őszinte gondolatok küldése után a mosdóba mentem, és láttam a gennyel és vérrel borított tumort távozni a testemből. Jól éreztem magam, mintha soha nem lettem volna beteg. Mekkora csoda! Felfoghatatlan volt,” idézte fel.

 

Még az orvosok sem tudták megmagyarázni a gyógyulást. Azt mondták, ez egy csoda.

 

Ruilan családja szintén részesedett a Fálun Dáfá gyakorlásának előnyeiből. Rossz természetű férje új emberré vált, miután elkezdte a gyakorlást, és most ő főz az egész családra minden nap. Anémiás lánya gyakran elájult. A Dáfá gyakorlásával javult az egészségi állapota. Iker fiai, akik átlagos tanulók voltak, meglepő módon bejutottak a nemzeti egyetemre és most sikeres karrierjük van.

 

Visszatekintve nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy Fálun Dáfá gyakorló lehet. Őszintén reméli, hogy még több ember tapasztalhatja meg a Dáfá gyakorlásának előnyeit.

 

Forrás: Witnessing the Miracle of Life and Blessings from Practicing Falun Dafa

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo