Magamon elgondolkodni, ahelyett hogy kifelé mutogatnék

19 éve gyakorlom a Fálun Dáfát, de úgy érzem a mostani művelési tapasztalat megtanított arra, hogyan nézzek magamba, és hogyan legyek elnéző másokkal.

 

Volt egy különös interakcióm egy gyakorlótársammal az egyik projektben. Bár nem volt megtervezve, de mindig úgy alakult, hogy amikor a munkahelyre mentem, ő nem sokkal utánam érkezett, és egy párként dolgoztunk aznap.

 

Nagyon magas elvárásaim voltak magammal szemben, és tőle is ugyanezt a szintet vártam el. Azonban bármennyire is kértem, hogy javítson a munkája minőségén, úgy tűnt nem nagyon törődött ezzel. Végül folyamatosan az ő rendetlensége után takarítottam.

 

Például ahelyett, hogy elsimította volna a fa blokkot simára, mélyedéseket csinált a blokkra; aztán nekem kellett kitölteni a mélyedéseket mielőtt lefestettem azt. Ezenkívül lassan is haladt a munkával, kétszer annyi ideig, mint amennyit vártam volna.

 

Dühös voltam. Minden nap megköveteltem magamtól, hogy jó minőségű munkát adjak át, de ő mindig meggátolt ebben. „Milyen karmikus sorskapcsolatunk volt előző életünkben? Miért akadályozza mindig az erőfeszítéseimet?”

 

Amikor jött velem dolgozni, magamban azt kérdeztem: „Miért megint ő?”

 

Nem értettem meg egészen addig a napig, amikor egy másik gyakorló meglátogatott.

 

„Nahát, milyen más vagy?”

 

„Hogyhogy más?”

 

„Nagyon megváltoztál. Az arcod ragyog. Emlékszel régebben milyen mérges voltál arra a gyakorlóra, de ő csak mosolygott?”

 

Valójában még mindig mérges voltam rá, de a Mester valószínűleg rá akart mutatni a problémámra ennek a gyakorlónak a száján keresztül. Hirtelen megértettem milyen magas volt annak a gyakorlónak a xinxingje. Miért nem lett ő is mérges, csak én?

 

Talán a Mester küldte őt nekem, hogy segítsen emelni a xinxingem. De nem éltem vele. Azzal voltam elfoglalva, hogy kritizáljam őt ahelyett, hogy magamon javítottam volna.

 

A Mester azt mondta:

„Az emberi világ egy illúzió. A hétköznapi emberek között elveszve senki sem képes felismerni az igaz körülményt. Az emberi szem egy szinten látja a világot. Az Istenek szemei többdimenziósan látják a világot, a világ teljes helyzetét látják minden egyes szinten.” (Fá magyarázat a Dáfá terjesztésének 25. évfordulóján New York-ban a Fá-konferencián)

 

Erős ragaszkodásom volt a dolgok véghezvitelével kapcsolatban. A saját sztenderdjeim használatára összpontosítottam mások megítélésében. Nemcsak, hogy nem voltam kedves, és nem mutattam könyörületességet mások felé, de még haragot is tápláltam vele szemben.

 

Ebből megtanultam, hogy magamba nézzek, ha bármi felmerül, hogy valóban azzá váljak, amit a Mester kér tőlünk: „másokra gondolj és műveld magad az önzetlenségig és emberbarátságig.” (A buddha-természetben nem hagyunk ki semmit, ESSZENCIÁK A TOVÁBBI HALADÁSRA I. RÉSZ)

 

Köszönöm, Mester, hogy lehetőséget kaptam a befelé keresés megtanulására.

 

Forrás: Learning to Look Within When Cooperation Is Lacking