Életképek Kínából: A feleségemmel csoda történt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A feleségem 1996 vége felé kezdte el a Fálun Dáfát gyakorolni. Nem sokkal később, nagyon sok változást tapasztaltam rajta. Sokkal megértőbb lett , és nagyon jó egészségi állapotnak örvendett.

 

Két éve, váratlanul az agyvérzés tünetei jelentkeztek nála. Nem tudott ülni, járni és a fél oldala teljesen lebénult. Azonban ő nem aggódott egy kicsit sem, azt mondta, ezek mind csak áltünetek.

 

Magába nézett, hogy ellenőrizze, mit nem csinált jól, és őszinte gondolatokat küldött, hogy kitakarítson minden zavaró tényezőt. Ugyanakkor a gyakorlótársai is őszinte gondolatokat küldtek, hogy támogassák őt, és együtt tanulták és ismételték a Fálun Dáfá tanításait. Az agyvérzés tünetei három nap után nagyrészt eltűntek, és két héten belül teljesen visszatért a normál élethez!

 

A feleségem mindig nagyon odafigyel másokra. Az egyik évben két helyi Dáfá gyakorlót (férj és feleség) illegálisan letartóztattak, hátrahagyva az idős anyjukat (80 éves), és a két fiatal gyermeküket. Nem volt senki a családban, aki gondját viselte volna a földjeiknek.

 

Látva a család nehéz helyzetét, a feleségem gyakran több mint tíz mérföldet utazott, hogy segítsen nekik. Elsőként nekik segített, még mielőtt a saját földünkkel törődött volna. Más Dáfá gyakorlók is segítettek a családnak. Az ő jószívű segítségüknek köszönhetően a család, ha nehezen is, de boldogult. Szüret alatt a gyakorlók segítettek nekik leszedni és eladni a gyümölcsöt a kertből, és a pénzt odaadták a nagymamának.

 

Az idős hölgy mélyen meg volt hatva. Könnycseppeket törölgetve az arcáról mondta, „A Fálun Dáfá jó! A Fálun Dáfá annyira jó! Olyan sok jószívű Dáfá tanítványt tanít és nevel ki!”

 

Én is könnyekig meg voltam hatódva, amikor a feleségem elmesélte nekem, és biztosítottam a támogatásomról a család segítésében.

 

2013 nyarán a feleségem elütötte egy motorbicikli, amikor a család felé tartott éppen segíteni. Eltört a lába, és kórházba vittük. Amikor a motoros megtudta, hogy ő egy Dáfá gyakorló volt, adott nekem titokban 12.000 juan-t, amikor eljött meglátogatni a feleségem.

 

Miután a feleségem elengedték a kórházból, és megtudta, hogy a motoros pénzt adott nekem, azt mondta: „Nem szabad elfogadnunk egy forintot sem. Vissza kell adnunk az egészet.” Mivel gyakran beszélt otthon a Fálun Dáfá dolgairól és a törvényekről, hogyan legyünk jó emberek, az egész családunk egyet értett abban, hogy adjuk vissza a pénzt. Összegyűjtöttük a 12.000 juan-t, és megkértünk egy gyakorlótársat, hogy segítsen visszajuttatni a pénzt a motoros családjának.

 

Korábban a motoros családja mindig elutasította az igaz tényeket tisztázó anyagokat, vagy magyarázatokat a Falun Gongról, a Kínai Kommunista Párt (KKP) általi megtévesztésnek köszönhetően. Azonban ez alkalommal mélyen meghatódtak a családunk jószívűségétől. Könnyekkel a szemükben mondták, „A Falun Gong gyakorlók jó emberek! Ők mind nagyon jó emberek! A Fálun Dáfá jó! A Fálun Dáfá valóban jó!”

 

Csakugyan a mai Kínában, ahol a materialista vágyak és a pénzimádat érvényesülnek, az ilyen nemes cselekedetek nagyon ritkák. Ennek köszönhetően, a motoros családja nem csak megismerte az igaz tényeket a Falun Gong-ról, hanem az egész család kilépett a KKP-ból és a kapcsolódó szervezeteiből.

 

A tartományi fővárosban dolgoztam egy nagy gyárban, de korán vissza kellett vonulnom az ötvenes éveim elején a gyenge egészségi állapotom miatt. Nagyon beteg voltam és semmilyen kezelés nem segített rajtam. Nagyon gyengének éreztem magam, és a hangulatom is rossz volt.

 

A feleségem azt mondta, higgyek benne, és ismételgessem, „A Fálun Dáfá jó. Az őszinteség, jószívűség, tolerancia jó.”

 

Látva a pozitív változásokat rajta, hittem a Fálun Dáfában. Így elkezdtem ismételgetni ezeket a szavakat. Az egészségem csakugyan elkezdett nagyon gyorsan javulni. Továbbra is ismételgettem ezeket a szavakat és a makacs betegségem fokozatosan eltűnt minden kezelés nélkül. Ma 72 éves vagyok könnyűnek és egészségesnek érzem magam. Bármilyen házi vagy kerti munkát el tudok végezni, és erősebbnek érzem magam, mint fiatal koromban!

 

Szívem mélyéből tudom, hogy a Fálun Dáfá jó, és nagyon támogatom a Dáfát. Segítek a gyakorlóknak a faluban és környékén igaz tényeket tisztázó anyagokat osztogatni, és Dáfá plakátokat kirakni. Fesztiválok idején például nagyon sok igaz tényeket tisztázó posztert raktunk ki a falu körül, gyakran éjfél előtt nem értünk haza. De soha sem éreztem fáradtnak magam, és ez mindig a boldogság érzetét adta nekem.

 

Annak ellenére, hogy nem vagyok Dáfá gyakorló, megtapasztaltam a Dáfá csodálatos és különleges hatalmát. A feleségemen és sok más Dáfá gyakorlón keresztül valóban tanúsíthatom azt a tényt, hogy „A Fálun Dáfá jó!”

 

Forrás: I Have Witnessed “Falun Dafa Is Good”

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo