A Fálun Dáfá érvényesítése a munkahelyen

A kapcsolatom a családdal, és a munkatársaimmal sokkal harmonikusabbá vált, miután elkezdtem gyakorolni a Fálun Dáfát 1996-ban. Az én történetem éppen egy példája annak, hogyan segítettek emelni a morális értékeimet Li Hongzhi Mester tanításai, és egyúttal, hogy segítettek hatékonyabbá, és sikeresebbé válni a cégnek, ahol dolgozom.


Azelőtt az egyetem adminisztrációs osztályán dolgoztam. Azonban az üldözés következtében át lettem helyezve egy logisztikai cég raktárába.


Abban az időben 3 iskolát vontak össze egybe, és helyeztek át egy új helyre. Rengeteg anyagot hoztak a raktárba és tároltak véletlenszerűen. Ráadásul, mivel nem volt számítógépes rendszer a tételek leltárba vételéhez, mindent kézzel kellett csinálni, és egy adott dolgot megtalálni nagyon időigényes volt.


Miután oda kerültem, alaposan rendbe raktam a dolgokat. Először is kivételeztem minden egyes tételt. Azután megszámoztam a cikkeket és az anyagokat, és bevittem egy számítógépes rendszerbe. Megszámoztam minden tárolót és felcímkéztem őket.


Minden nagyon gyorsan megtalálható volt a számítógép használatával. Az új rendszert mindenki dicsérte.


A tanárok, akik jöttek megnézni a dolgokat említették, hogy nem úgy viselkedek, mint egy tipikus raktári személyzet. Úgy találták, hogy nagyon kedves vagyok és értek a számítógépekhez. Elmondtam nekik, hogy Fálun Dáfá gyakorló vagyok.


A logisztikai cég vezérigazgatói posztja nagyon kemény munka volt, és az igazgató mindig kereste az innovatív megoldásokat a feladatok elvégzésére. Nagyon elégedett volt a munkámmal, és azt mondta, hogy minden Fálun Dáfá gyakorló jó ember. Amikor megtudta, hogy felsőfokú végzettségem van, úgy gondolta, hogy a képességeimet a raktáron kívül még jobban ki lehetne használni.


Abban az időben, a cégvezetők közül kevesen tudták a számítógépet használni, és szinte senkinek sem volt semmilyen típusú menedzser képzettsége. A legtöbb munkás helyi földművelő volt, és közülük sokan csekély oktatásban részesültek. A vezérigazgatónak ezer ehhez hasonló munkavállalója volt, és nehéz lett volna sikeresnek lennie, olyan személy nélkül, aki jártas számítógép kezelésben és vezetési ismeretekben.


Így amikor a vezérigazgató értesült a hátterem felől, megbízott a cég személyzetének oktatásával. Azt mondta, hogy csináljam, amit csak a legjobbnak érzek a vállalat számára.


Tudtam, annak érdekében, hogy a cég túléljen a kiélezett versenyhelyzetben lévő piacon, és megkapja az elismerést, amit megérdemel, fejlett vezetőségre kell támaszkodnia, és a legmegbízhatóbb szolgáltatást kell tudni nyújtania az ügyfeleknek. Tehát igyekeztem ebből a nézőpontból kiindulva oktatni az alkalmazottakat.


Elsőként “irodai automatizálás” néven tartottam egy tanfolyamot a cég vezetőségének. Mindannyian sikeresen lerakták a városi szintű számítógép vizsgát, és oklevelet kaptak az alkalmasságukról. Nagyon boldogok voltak. A vezérigazgató különösen elégedett volt, és mondta, hogy nagyon sokat segítettem rajta.


Azután kapcsolatba léptem az egyetem hálózati központjával (én voltam az iskola hálózati rendszergazdája), és a csapattal internet kapcsolatot létesíttettem a logisztikai cég irodái számára. Amikor minden iroda online volt (kapcsolódott a hálózatra), megmutattam a vezetőknek, hogy mehetnek fel az internetre (világhálóra), hogyan küldhetnek és fogadhatnak email-t, és így tovább. Ettől kezdve számítógépet használtak a papírmunka helyett.


A szolgáltatások minőségének javítása érdekében biztosítottunk és egységesítettünk mindent, szakértőket hívtam minden területről, hogy jöjjenek a cégünk dolgozóit oktatni. Ezek magukba foglalták a szolgáltatás-etikettet, kollégiumi menedzsmentet, tűzvédelmet, főzést, jogosítványt (járművezetői engedélyt), stb.


Azután elvittem a vezetőket más vállalatokhoz, amelyek viszonylag jó vállalatirányítási rendszerrel rendelkeztek, így tudtak tőlük tanulni. Valamint a cégen belül is tartottam tanfolyamot az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszerrel kapcsolatban.


A teljesítményemnek köszönhetően, az egyetemeken dolgozó embereknek, és a logisztikai cégnek teljesen megváltozott a hozzáállása a Fálun Dáfá-hoz. Megértették, hogy a gyakorlók jó emberek.


Mindenki velem akart kapcsolatba lépni, ha segítségre volt szüksége. Elnyertem a “kiváló dolgozó” címet is az első félévre. Néhányan az iskolából kifejezetten a vezérigazgatóval, és a logisztikai cég titkárságával jöttek beszélni, és kérdezgették őket, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy nem vagyok üldözve.


Minden vezető nagyon jól bánt velem. Amikor a 610-es iroda időről-időre személyesen jött zaklatni engem, a vezetők mondták nekik, hogy “a hölgy egy nagyon jó ember, és a munkája rendkívüli. A vállalat nem tudna nélküle létezni”.


Amikor törvénytelenül fogva tartottak, ők gyakran eljöttek meglátogatni. Beszéltek a tisztviselőkkel a helyi bíróságon, és elmondták nekik, hogy jó ember vagyok, és törzsmunkaerő a cégnél.


Amikor kiengedtek a fogolytáborból, a vezérigazgató jött el értem. Nagyon boldog volt, és szíves fogadtatásban részesített.


Mielőtt elkezdtem gyakorolni a Fálun Dáfát, a qigong más formáit műveltem. Amikor először kaptam meg a Zhuan Falun könyv egy példányát, azonnal elkezdtem olvasni. Erősen megindítottak a mélyreható alapelvek, és egy ültő helyemben elolvastam az egész könyvet.


Teljesen megrendültem! Annak ellenére, hogy más tudományágakban jártas voltam, továbbra is számos kérdésem maradt, amik mind világosan meg lettek válaszolva a Zhuan Falun-ban. Úgy éreztem magam, mint egy régen elveszett gyermek, aki végre megtalálta a családját. Nagyon izgatott és boldog voltam.


Abbahagytam más dolgok gyakorlását, és kizárólag a Fálun Dáfá művelésére összpontosítottam.


Most mindig próbálom a dolgokat a Fálun Dáfá Őszinteség-Jóság-Tolerancia alapelveinek megfelelően csinálni. Állandóan igyekszem egy jobb emberré válni, figyelmes és kedves lenni másokkal szemben, és mindig másokra gondolni először. Ennek eredményként, még könyörületesebbé és toleránsabbá váltam, és az egészségem egyre jobb és jobb lett.


Nagyon boldog vagyok, hogy még több ember értette meg, hogy az üldözés rossz, és képesek lettek arra, hogy a Dáfá tanítványokat helyesen kezeljék. Tudom, hogy azok, akik jóindulatúan szemlélik a Dáfá-t meg lesznek áldva.


Forrás: Validating Falun Dafa At Work