Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferencia Dél-Amerikában

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2016. november 27-én Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferencia került megrendezésre Argentína fővárosában, Buenos Aires-ben. Li Hongzhi Mester üdvözletét küldte az eseményre.


A Mester mondta:

„A világi szokások egyre rosszabbá válnak és az emberiség erkölcse alacsony. Ez veszélybe sodorja az emberiséget. Ezért terjesztjük a Fát a világban, hogy megmentsünk minden élőlényt. Ezért a magukat igazán művelő tanítványoknak az a kötelessége, hogy minden élőlényt megmentsenek.”
(Gratuláló üzenet az argentin Fá konferenciára – részlet)


A Fálun Dáfá gyakorlók megosztják tapasztalataikat a konferencián.


A konferencia értékes lehetőség a gyakorlóknak, hogy együtt legyenek és kicseréljék a művelésben szerzett megértéseiket és tapasztalataikat. Uruguayból szintén részt vett néhány gyakorló.


Tizennyolc gyakorló beszélt a konferencián arról, hogyan estek el, keltek fel és, hogyan igyekeztek előre jutni a művelés útján. Néhány fiatal gyakorló leírta, hogyan sikerült eltávolítani a vágy és a féltékenység ragaszkodásait. Megvitatták, hogyan vettek részt a Dáfá projektekben, hogy jobban tudják felhívni a figyelmet a Kínában fennálló üldözésre.


Egy új gyakorló Bariloche-ből, Dél-Argentína egy festői városából (amit úgy is ismernek, mint Dél-Amerika Svájca) egy évvel ezelőtt ismerkedett meg a Fálun Dáfával. Fórumokat tartott, ahol elmagyarázta a helyieknek, mi is az a Fálun Dáfá. Valamint felfedte a még életben lévő Fálun Dáfá gyakorlókon folytatott szerveltávolítások rémtettét, akiket a hitük miatt börtönöznek be Kínában.


Négy tizenéves beszélt arról, hogy a Fálun Dáfá tanításai hogyan segített nekik a mindennapjaik során megőrizni a nyugalmukat. Lázadók voltak, aljas honlapok rabjai, ahol degenerált ötleteket kaptak arról, hogyan kell kezelni az ellenkező nemet. A szüleik példáját látva váltak gyakorlókká.


A Fá alapelvek által vezetve megtudták, hogyan lehet megfelelő erkölcsi normák szerint viselkedni, fokozatosan javultak, és rendszeresen csatlakoztak a Fálun Dáfát bemutató rendezvényekhez.
Egy gyakorló különvált a gyakorlattól, mert elhanyagolta a Fá tanulásának fontosságát. Egy éve azt kérték tőle, hogy segítsen a helyi gyakorlóknak népszerűsíteni a Shen Yunt, és ez a tapasztalat visszahozta őt újra a gyakorlathoz. Megértette, hogy minden gyakorló felelősséget visel. Most koordinátora az egyik projektnek.


Két új gyakorló Uruguayból arról beszélt, hogy mennyire el voltak foglalva a Fálun Dáfá gyakorlatok megtanításával az újonnan jöttek számára. Több mint százan vesznek részt rendszeresen a csoportos gyakorlóhelyen. A tapasztalatból tanultak és fejlesztették magukat.


Kifejezték reményüket, hogy az argentin gyakorlók folytatják az erőfeszítéseik támogatását, hogy bemutassák a Dáfát Uruguayban. A két ország fővárosát egy folyó választja el, amely lehetővé teszi a gyakorlóknak Argentínából, hogy könnyedén Montevideóba utazzanak.


Rendezvény, hogy a helyi emberek megismerjék a Fálun Dáfát.

Egy rendezvény Buenos Aires kínai negyedében, hogy felhívják a figyelmet a Kínában folyó üldözésre.


A konferencián kívül a gyakorlók bemutatták a Fálun Dáfát Buenos Aires utcáin, a kínai negyedben együtt megcsinálták a gyakorlatokat, és a város különböző részein felhívták a figyelmet a Kínában folyó üldözésre. Sok helyi lakos valamint turista megismerte az igazságot, és meglepődtek, hogy olyan sok gyakorlóval találkoztak Dél-Amerikában.


Forrás: Fa Conference in Argentina, Master Sends Congratulatory Message

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo