New York City: Fálun Dáfá Világnap a városban, amely soha sem alszik

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Dáfá Világnapját minden évben május 13-án világszerte ünneplik a gyakorlók.


Nincs ez másként New York City-ben sem a városban, amely soha sem alszik. Az alábbiakban szeretnénk betekintést adni arról, hogy hogyan zajlanak az ünnepségek egy világvárosban, ahová több ezer gyakorló érkezik segítségképpen.


Először szép és látványos rendezvényeket tartanak a város különböző pontjain. A második, hogy a programok emellett nagyon sokszínűek. Hangsúlyt fektetnek a Fálun Dáfá gyakorlatainak bemutatására több ezer fős közös gyakorlás keretében. Ugyanakkor kiemelkedő helyen áll a klasszikus kínai kultúra felélesztése. A gyakorlók programjai hagyomány tisztelőek, így a felvonulások alkalmával láthatjuk, ahogy népviseletben vonulnak a különböző országokból érkezett gyakorlók.


A rendezvények során sokan megállnak, videóznak, lelkesen fotóznak és érdeklődnek a Fálun Dáfáról. A visszajelzésekről elmondható, hogy valamennyien meghatódnak a gyakorlók nemeslelkűségétől, amely az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelvek követésében rejlik. A rendezvényeket körülölelő nyugalomtól, amely egy ilyen pezsgő városban jól kivehető. Majd mélységesen megdöbbennek az üldözés hallatán. Azt gondolhatnánk, hogy amerikaiként vagy Amerikában élő polgárként nehezen elképzelhető egy totalitárius rendszer zsarnoksága, de nem. Az itt élők többsége tisztában van vele, hogy szerencsés, amiért az alapvető emberi jogok alanyi jogon megilletik. Talán pont ezért készséggel igyekeznek segítenek a kínai kormány nyomásától szenvedő gyakorlókon. Gondolkodás nélkül aláírják a petíciót és maguktól hozzáteszik, hogy barátaiknak, rokonaik is továbbadják a hallottakat.

A tajvani gyakorlók megformázták a Fálun Dáfá kínai karaktereit
a Gantry Plaza State parkban május 12-én a reggeli órákban. (Forrás: Epoch Times)
Közös gyakorlás a Union Square-n
Hagyományőrző előadás a Union Square-n felállított színpadon.
A Fálun Dáfá gyakorlókból álló fúvószenekar, akik évekkel ezelőtt azért hozták létre az együttest,
hogy zenéjükkel bemutassák a Fálun Dáfá szépségét. A fényképen a Tian Guo Marching Band (Mennyei Zenekar). (Forrás: NTD Televízió)


Fálun Dáfá a kínai negyedben (Chinatown)

A New York-i kínai negyed ismertebb nevén chinatown a külföldön élő kínaik egyik legnagyobb csoportosulása. Nap, mint nap számos helyi lakos és turista keresi fel a város ezen szegletét. A tegnapi nap folyamán a kínai Fálun Dáfá gyakorlók is órákon keresztül rótták a kínai negyed utcáit, hogy sárga Fálun Dáfá feliratú pólójukkal mintegy két lábon járó különlegességként szolgáljanak a negyed lakóinak és dolgozóinak. Javában csak kínai bevándorlók, másod ill. harmad generációs kínaik adják a népességét. A gyakorlók egész évben jelen vannak a negyedben, de tegnap minden utcasarkon, minden utcában ott voltak és teljes szívükből igyekeztek jobb belátásra, logikus gondolkodásra ösztönözni a kommunista párt propagandájától megtévesztett kínaikat. Évről évre többen meghallgatják a gyakorlókat, egyre többen mernek beszélni valódi gondolataikról. Arról, hogy valójában mindig is jónak tartották a Fálun Dáfát és soha sem értettek egyet az üldözéssel. Soha nem hittek az „önégetési incidens” (kínai katonák Fálun Gong gyakorlónak öltözve felgyújtották magukat) igaz mivoltában. De mégis, még külföldön tartózkodva is rettegtek a párt hatalmától, amelyet szisztematikusan beléjük neveltek kicsi gyermekkoruktól kezdve.

A gyakorló a Fálun Dáfá valós arcát igyekszik felfedni egy járókelőnek.
A gyakorló kezében látható zászló felirata: „A Fálun Dáfá csodálatos.”
A járókelőkkel való beszélgetések egész nap tartottak a kínai negyedben.


Demonstráció Manhattan nyugati felében

Az ünnepség sorozatok keretében minden nap késő délutántól kora estig a New York-i kínai konzulátus előtt demonstrálnak a gyakorlók. Békésen és méltóságteljesen. Pont, ahogy tizenhét éve tiltakoznak az üldözés ellen. Nem követelőznek, nem hadakoznak, hanem a Fálun Dáfá elveit szem előtt tartva minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy lerántsák a leplet a kegyetlen üldözésről.

Békés demonstráció a Kínában jelenleg is tartó üldözés befejezéséért
a New York-i kínai konzulátus előtt.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo