A Shen Yun színpadra vitte az emberiség egyik leggazdagabb kultúráját

2016. február 16. és 21. között a Shen Yun immár a tizedik alkalommal tért vissza a Washingon D.C.-ben található Kennedy Center Operaházba. A színházba járó közönséget szép számmal vonzotta a professzionális tánc és zenei produkció, amely abban is megnyilvánult, hogy a hétvégi előadásokra az összes jegy elkelt.

A Shen Yun Performing Arts hét előadást tartott Washington D.C-ben, a Kennedy Centerben február 16. és 21. között.

Vastaps a február 21-én vasárnap délután tartott előadáson.


Bíboros: „A Shen Yun megérinti a lelkünket”

Donald Weurl bíboros, Washington hatodik érseke

„Ez az előadás drámai, dinamikus, energikus és nagyon kreatív egyszerre” – mondta Donald Wuerl bíboros, Washington hatodik érseke.


„Úgy gondolom, hogy van valami közös bennünk” – mondta. „Az a megértésem, hogy egy isteni szikra ott lakozik mindenkiben.”


„Mindannyiunknak megérinti spirituális énjét” – tette hozzá Weurl bíboros.


Egykori jogtanácsos: „A Shen Yun egyetemes értékeket jelenít meg”

Burton Wides ügyvéd, aki egykoron Jimmy Carter elnök jogtanácsosa volt.

„Az előadás annyira gyönyörű… a különböző spirituális és etnikai hagyományok életre kelnek” – nyilatkozta Burton Wides, ügyvéd, aki egykoron Jimmy Carter elnök jogtanácsosa volt. Ötödik alkalommal látta az előadást.


Wides megjegyezte, hogy a Shen Yun által bemutatott értékek egyetemesek. „Hiszem, hogy az emberiség alapvető értékei mindenhol megegyezik a kedvességgel, együttérzéssel és igazsággal” – mondta Wides.


Nyugalmazott bíró: „A kínai kultúra életre kel az előadásban”

Marcus Williams, nyugalmazott bíró

A nyugalmazott bíró, Marcus Williams különösen érdeklődik a kínai kultúra iránt. A Shen Yun előadása elégedettséggel töltötte el.


„A legkevesebb, amit mondhatok, hogy hihetetlenül látványos” – mondta Williams.


„A kínai hagyomány és a kultúra nagyon mély és gazdag, és nagyon élő az előadásban.”


Egykori helyettes haditengerészeti államtitkár: „Béke, remény, boldogság”

B.J. Penn (balra), egykori helyettes haditengerészeti államtitkár és Sen Nieh professzor

B.J. Penn, egykori helyettes haditengerészeti államtitkárt különösen megérintették az előadásban elhangzó dalok szövegei. A szívéhez szóltak a dalszövegek, amelyek magukba foglalták a „megélni a pillanatot” jelentést is.


Penn elmondta, hogy az előadás teljes egészében nagyon pozitív volt és „utat mutat számunkra, hogy hogyan éljük az életünket”. Három szóval távozott: „Béke, remény, boldogság”.


„Elismerem, hogy vannak hitvány emberek a világban, de nem hagyhatjuk, hogy magukkal rántsanak minket. Helyesen kell tennünk a dolgunkat” – zárta a beszélgetést.


„Teljességgel kitűnő”

Nancy Steorts, az USA Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottságnak egykori elnöke

„Erőteljes volt. Teljesen magával ragadott” – mondta Nancy Steorts, a vezető biztonsági tanácsadó és az USA Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottságának egykori elnöke.


„Megérintette a szívemet és a lelkemet” – mondta. „Minden egyes részlete különleges volt.”


Steorts elmagyarázta: „Az üzenet, amit kaptam az, hogy mindannyian része vagyunk az isteninek, és hogy egy célért vagyunk itt, de aztán visszatérünk a mennyországba. És úgy gondolom, ez igazán, valóban jelentőségteljes volt. Az előadás, ahogy ezt színpadra vitték egyszerűen mesés.”


„Egy isteni előadás az isteniről és a halhatatlan természetünkről”

Dave Wallace, Maryland republikánus szenátorjelölt

„Minden, amit az előadás tükrözött, az emberiség szépsége az égiek szemében” – mondta Dave Wallace, Maryland republikánus szenátorjelöltje.


„Öröm lesz úrrá rajtad, mert rájössz, hogy minden eleve elrendelt” – mondta Wallace. Számára a Shen Yun „egy előadás az isteniről és a természetünkről, ami halhatatlan.”


Az előadásról ehhez a felismeréshez jutatta: „Életünk során mindig figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a jó felé kell haladnunk a világban.”


„Felszabadulás a spiritualitás dimenzióján keresztül”

John Convey, az Amerikai Katolikus Egyetem professzora.

„Benne volt minden, ami tetszik” – mondta John Convey, az Amerikai Katolikus Egyetem egyik professzora. Mind a spirituális, mind művészi vonatkozásokat élvezte az előadásban.


Convey megosztotta a megértését: „Felszabadulás a spirituális dimenzión keresztül. Tény, hogy emberként mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással, de kapcsolatban vagyunk a mennyországgal is. A mennyből jövünk, és visszamegyünk a mennybe.”


A Shen Yunt üdvözölte a Washington D.C.-ben és Marylendben megválasztott képviselők

A Shen Yun a következő képviselőktől kapott üdvözlő leveleket: (felső sor, balról jobbra) Eleanor Holmes Norton, D.C. egyesült államokbeli képviselője, John K. Delaney, Maryland egyesült államokbeli képviselője, Donna F. Edwards, Maryland egyesült államokbeli képviselője, Steny Hoyer, Maryland egyesült államokbeli képviselője, Chris Van Hollen, Maryland egyesült államokbeli képviselője és Jud Ashman, Maryland, Gaithersburg polgármestere.
(Középső sor, balról jobbra) David Fraser-Hidalgo, Maryland állam megbízottja, Kathleen M Dumais, Maryland állam megbízottja, Aruna Miller, Maryland állam megbízottja, Brian J Feldman, Maryland állam szenátora, Jill Carter, Maryland állam megbízottja.
(Alsó sor, balról jobbra): Isiah Leggett, Maryland, Montgomery megye főelőadója, Beryl L Feinberg, a Rockville városi tanács tagja, Julie Palakovich Carr, a Rockville városi tanács tagja, Mark Pierzchala, a Rockville városi tanács tagja, Bridget Donnell Newton, a Rockville polgármestere és Virginia D Onley, a Rockville városi tanácsa tagja.


A Shen Yun folytatta a turnéját az Amerikai Egyesült Államokban a Springfield-i (IL) február 24-i, Cincinnati-i (OH) február 27-i és New York-i (NY) március 2-13-i előadásokkal. További információkért, kérjük, látogasson el a ShenYun.com weboldalra.


Angol változat: Shen Yun Presents Humanity's Treasure in U.S. Capital