Az Európai Parlament képviselői a kínai legfelsőbb ügyészségnél szorgalmazzák Jiang Zemin bíróság elé állítását

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2015. július 20-án három európai parlamenti képviselő együttesen küldött levelet a kínai legfelsőbb népi ügyészségnek, hogy sürgessék Cao Jianminget, a kínai ügyészség vezetőjét, Jiang Zemin bíróság elé állításával kapcsolatban. Jiang felelős a Fálun Gong üldözéséért, a Fálun Gong gyakorlókon végrehajtott szisztematikus, államilag szentesített szerveltávolításokért.


A levélben dr. Cornelia Ernst és prof. dr. Klaus Buchner Németországból, valamint Merja Kyllönen Finnországból mélyen elítélték az üldözést és a szerveltávolításokat. Felmutatták, hogy ezek a bűncselekmények veszélybe sodorják a világbékét és a biztonságot. Azt is kifogásolták, hogy a kínai kormány kiterjeszti az üldözéspolitikáját a tengerentúlra.


A parlamenti képviselők elítélik a több mint százféle kínzási módszert, amelyeket a Fálun Gong gyakorlókon alkalmaztak, különös tekintettel az asszonyokon elkövetett fizikai és szexuális bántalmazásokra. Kifejezték aggodalmukat az árvák iránt, akik az üldözés következtében veszítették el a szüleiket. Ezenkívül kiemelték, hogy az üldözés tönkreteszi Kína hírnevét.

Dr. Cornelia Ernst
Prof. dr. Klaus Buchner
Merja Kyllönen

A parlamenti képviselők felhozták a két kínai emberi jogi ügyvéd, Gao Zhisheng és Wang Yu esetét is, akik felszólaltak a Fálun Gong gyakorlókért. Bebörtönözték és rettegésben tartották őket, továbbá a kínai kormány visszavonta az engedélyüket és bezáratta vállalkozásaikat.


Július 17-e körül dr. Klaus Buchner megjelentetett egy blogbejegyzést ezzel a címmel: „A Kínában fennálló emberi jogok helyzete tűrhetetlen”. A cikk elítéli Wang Yu bebörtönzését és felszólít az azonnali szabadon engedésére.


A három parlamenti képviselő közös levélben mondott tiszteletét a Fálun Gong gyakorlóknak, amelyben kiemelték bátorságukat a Jiang Zemin ellen tett feljelentésekkel kapcsolatban. Elmondták, hogy a gyakorlók együttérzése és a bátorsága ösztönözni fogják a nemzetközi közösséget, hogy csatlakozzanak az üldözés befejezéséért tett erőfeszítésekhez.


A levél azzal zárul, hogy felszólítja a kínai rezsimet, működjön együtt az Nemzetközi Büntetőbírósággal (International Criminal Court – ICC) Hágában azért, hogy igazságszolgáltatás elé állítsák Jiang Zemint. Idézték „A Nemzetközi Bíróság római alapokmányát”, és hangsúlyozták, hogy más országok szintén felléphetnek a büntetőjog alapján a Jiang Zemin elleni esetben.


A levél másolatait elküldték az Európai Unióban és Németországban lévő kínai nagyköveteknek, több ENSZ hivatalnoknak, beleértve a főtitkárt, az ENSZ emberi jogi főbiztosát, az ENSZ különleges, kínzási esetekkel kapcsolatos előadóit, ill. számos Európai Uniós hivatalnokot és a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészét.


Angol változat: European Parliament Members Urge the Chinese Supreme Procuratorate to Bring Jiang Zemin to Justice

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo